Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

Jachtozásról, honvédségi repülőről, luxusútról, osztrigáról és francia pezsgőről hadovál, miközben ezekből semmi nem igaz.

Legalább 15 négy év alatti gyermeket utaltak be egy klinikához az elmúlt két évben ilyen célból – olvasható a portál cikkében.
Egy hároméves gyermek szülei kitalálták, hogy a gyermekük transznemű – állítja a Tavistock gyermek gender klinika volt pszichiátere.
Dr. Az Hakeem 12 évig, 2012-ig dolgozott a vitatott angol klinikán, és elmondta, hogy aggódik amiatt, hogy a személyzet által elkövetett eljárások „őrültségek” voltak, és a Tavistock klinikát „transzgyárnak” nevezte.
„Háromévesek jöttek be... Láttam olyan szülőket, akiknek fiuk volt, de lányt akartak, vagy éppen fordítva... a szülők azt mondták: »Johnny sosem nézett ki fiúnak, ezért megváltoztattuk a nevét, és parókát tettünk rá«”
– mondta a pszichiáter a lap szerint.
„Emlékszem, azt mondtam nekik, hogy ez őrültség. Amit teszünk, az őrültség. Ezek gyerekek. Ezek háromévesek” – idézte fel. Kifejtette, hogy több szülő is azért manipulálta transszá, vagy épp jelentette transszá a gyermekét, mert más nemű gyermeket szerettek volna.
Ugyanennyi öt évest is beutaltak 2021 és 2022-ben – derül ki az írásból.
A Tavistockot bezárták, miután sok kritikát kapott, és ezer gyermek családja perelte be. Helyette regionális központokat nyitnak. Nemrég pedig nyomozást indított a londoni kormány illetékes szerve, a Charity Commission a Mermaids nevű, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó transzgender szervezet ellen, amiért a gyanú szerint szülői beleegyezés nélkül is foglalkoztak kiskorúak orvosi tranzíciójával, azaz pubertásblokkolók beadásával és hormonkezeléssel.
Kapcsolódó:
Sok kritikát kapott, bezáratják a gyerekek genderügyeire szakosodott brit Tavistock klinikát
Mell-levétel és pedofília: nyomozás indult egy transzgender szervezet ellen Nagy-Britanniában
Nyitókép: Mandiner Archív