Szaúd-Arábiába látogat Hszi Csin-ping kínai elnök

2022. október 28. 19:05

A kínai-szaúd-arábiai csúcstalálkozó jelentőségét növeli, hogy Rijád egyelőre ellenáll azon amerikai kérésnek, hogy az olaj világpiaci árának csökkentése érdekében növelje kitermelését.

2022. október 28. 19:05
null

Szaúd-Arábiába látogat a nemrég újraválasztott kínai elnök – közölte pénteken a Perzsa-(Arab-)öböl menti ország külügyminisztere.

 Feiszal bin Farhán Ál Szaúd az al-Ihbaríja állami televíziónak nyilatkozott a kínai külügyminiszterrel, Vang Jivel folytatott rijádi megbeszélései után. Történelminek és szorosnak nevezte a szaúdi-kínai kapcsolatokat, és hangoztatta kínai kollégája látogatásának fontosságát, kiemelve, hogy azzal a nemrég újraválasztott Hszi Csin-ping látogatását készítették elő.

A kínai államfő útjáról további részleteket nem közölt.   

 A beszélgetés során Feiszal bin Farhán Ál Szaúd további fontos eseményként említette, hogy a közeljövőben szintén Szaúd-Arábiában kerül sor az Öböl menti országok, később pedig valamennyi arab állam csúcstalálkozójára. A kínai-szaúd-arábiai csúcstalálkozó jelentőségét növeli, hogy Rijád egyelőre ellenáll azon amerikai kérésnek,

hogy az olaj világpiaci árának csökkentése érdekében növelje kitermelését.

Az Egyesült Államok ezért azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy Oroszországgal játszik össze az ukrajnai háború kapcsán, amit Rijád tagad. Hszi Csin-ping – akit október 23-án választottak újra a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává – 2016-ban tett utoljára látogatást Szaúd-Arábiában.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2022. október 28. 23:41
Hszi Csin-ping Kína Brezsnyeve, örökös vezetője. Kérdés, hogy lesz-e belőle Kína Sztálinja. De az biztos, hogy Kína Mao után ismét rálépett valami hasonló útra.
pemete jakab
2022. október 28. 23:38
"Szaúd-Arábiába látogat Hszi Csin-ping kínai elnök" Legalább ideológiai vita nem lesz köztük.
USsange
2022. október 28. 23:21
Hoppá-hoppá.... A ballibeknek most összeszorult a gyomra...
ThunderDan
2022. október 28. 22:35
Halad a Nyugat, na...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!