Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A román közszolgálati tévé úgy döntött, nem biztosít többé nyilvánosságot Andrei Margának.

Korábban beszámoltunk róla, hogy felkavarta a romániai közéletet Andrei Marga nyilatkozata, miszerint Ukrajnának többek között Magyarországnak és Romániának is területeket kellene átengednie, mert „természetellenes határok” veszik körül.
Andrei Marga több mint tíz éve rendszeresen szerepel a Román Televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának egyik beszélgetős műsorában, ahol hetente kifejtheti a véleményét aktuális témákról, de

– számol be a Főtér. Ezt Alin Gelmărean, a kolozsvári stúdió főszerkesztője jelentette be, aki szerint a közszolgálati televízió „nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen vitatott személyiségnek nyilvánosságnak biztosítson”, akinek a nyilatkozatai ellentétben állnak az orosz agresszióval kapcsolatos hivatalos román állásponttal.
Nyitókép: Facebook