A Breitbart News főszerkesztője, Alex Marlow hétfőn bejelentette, hogy hivatalos panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának adóhatóságánál (Internal Revenue Service, IRS) a Soros György által támogatott Good Information Foundation (GIF) ellen, mert állítólag megpróbálták befolyásolni a 2022-es félidős választásokat.
Marlow a Charlie Kirk Show-ban való megjelenése során tette a bejelentést, és kijelentette, hogy az adómentes szervezet a jelek szerint olyan tevékenységekben vesz részt, amelyek sértik a szövetségi törvényt, amely
megtiltja az adómentes szervezeteknek, hogy „közvetlenül vagy közvetve részt vegyenek vagy beavatkozzanak bármilyen politikai kampányban”.
.Kirk a hivatalos panaszt potenciális jelzésnek nevezte, mivel a felelősség most az IRS-t terheli, miután az ügynökséget hivatalosan is értesítették.
A GIF ugyanis olyan adómentes státuszt élvez (501(c)(3)), amelynek feltétele az amerikai törvények szerint az, hogy sem direkt, sem közvetett módon nem vehet részt az ezt élvező szervezet politikai kampányokban.