„Támogatjuk a lengyel-magyar barátságot, és igyekszünk mérsékelni a károkat” – lengyel főszerkesztő a Mandinernek

Az MCC eseménye, melyen ön is részt vesz, az új, sikeres média-platformok létrehozásáról szól. Mit gondol tehát, mi a trükkje az új, sikeres orgánumok megalapításának?

Minél többet gondolkodom ezen a kérdésen, annál inkább azt hiszem, hogy a válasz nehéz és összetett. A médiapiac mindig is nehéz volt, a verseny itt szoros.

Akik birtokolják a médiát, próbálják megvédeni annak az adott szerkezetét. A lengyel médiapiac szerkezete pedig a kilencvenes években alakult ki, és máig domináns. A legnagyobb tévék, rádiók és weboldalak ezen alapvető formára épülnek. A demokráciába való átmenet éveinek öröksége máig erős. Ugyan vannak új platformok, de azon nem dominálnak, pusztán pluralizmust teremtettek. Mindenesetre új ötletekre van szükség, innovatív hozzáállásra, és keményebben kell dolgozni, mint azok, akik már befutottak. Tehetséges emberekre és új ötletekre van szükség.

A rendszerváltás környékén sikerül kiebrudalni a kommunistákat a hatalomból, vagy a helyükön maradtak a régi főszerkesztők, kiadók?

Sok új ember jött be, új lapok alapultak, de a posztkommunisták továbbra is beleszóltak, alkukat kötöttek az emberek háta mögött. Talán önöknél nagyobb volt a befolyásuk, nem tudom. Nálunk főleg 2015 után tudtak az emberek nagy változást elérni. De a posztkommunista erők máig meghatározók. 

Magyarországon a kritikus hangok szerint többségbe került a kormánypárti sajtó, míg a kormánypárti hangok szerint egyszerűen egyenlő erőviszonyok jöttek létre.

Lengyelországban a média 60-70%-a máig kormányellenes. A kormánypárti oldal fő ereje a közmédia, ami sok pénzt kapott, rendesen befektettek belé, most pedig erősek.

Az emberek dönthetnek, hogy mit akarnak nézni, olvasni. A társadalomban kialakult a pluralizmus: nem az intézményekben, de a társadalom teljes spektrumán. Sok rádió és hetilap van, a mi lapunk is ezt erősíti. De a szerkezet alapvetően nem változott, hiszen nem lehet a médiát elválasztani az ütleti, gazdasági kontextustól. Ezért is nehéz nem-baloldali sajtót csinálni.

A közösségi média szerepe egyre nagyobb, de most már nem csak a jobboldal, a baloldal is panaszkodik a tiltások miatt. A Mandinernek is nekiment már a Facebook.

Lengyelországban is zajlik erről vita. Néha legitim tényezőket lőnek le, néha pedig veszélyek embereket, akik erőszakra buzdítanak, az ő tiltásukkal egyébként egyetértek. A teljesen nyílt médiaplatform ötlete komoly dilemmát jelent. Mivel

Ami nekik szélsőjobb, az nekünk egyszerűen jobboldal. De nem mondanám, hogy komoly cenzúra zajlik. Néha letörölnek egy-két felhasználót, de a fiókot könnyű újraépíteni. Mikor Donald Trumpot letiltották, megijedtünk, hiszen megláttuk a jövőt, ez egy veszélyes döntés volt. Azt jelenti, bárkit leszedhetnek. Minket egyelőre legitimnek tartanak, de éppen ezért nem is építünk annyira a közösségi médiára. Olyan olvasók kellenek, akik maguktól veszik a lapot, és nem olyanok, akikért mi fizetünk. Ezért nem fektetünk túl sokat ebbe. A Facebook nemrég letörölte a Konfederacja oldalát, ami körülbelül olyan, mint a Mi Hazánk Magyarországon. De parlamenti székeik vannak, az emberek egy része rájuk szavazott, tehát ez egy érdekes kérdés. Viszont nem csak a letiltástól kell félni: a Facebook csavar egyet az algoritmusán, és már el is veszíti az ember az olvasói többségét. 

A baloldal vádjai szerint a kormánypárti média sosem objektív. Lengyelországban is megkapják ezt a vádat?

A baloldal szerint a média dolga, hogy ellenőrizze a kormányt, de ez vicces, hiszen amikor ők voltak kormányon, akkor támogatta a baloldali média a kormányt. Az ő szerepük akkor az volt, hogy pacifikálták a népet, irányították a helyzetet, nem pedig a kormányt ellenőrizgették. Őszintének kell lennünk, mindenkit tisztelettel kell kezelnünk, el kell kerülnünk az álhíreket, de ez nem jelenti, hogy nem lehet véleményünk. Angliában és Amerikában is van véleménye az újságíróknak, sokfajta újságírás van. A baloldal sokszor hadat visel, forradalmat szít. Engem is megvádoltak, hogy elfogult vagyok, mire azt feleltem ironikusan: „mindent, ami tudunk, tőletek tanultuk.”

Jelenleg háború van a szomszédban, mind a két oldal álhíreket terjeszt. Hogyan szűrnek Lengyelországban?

Ez nekünk voltaképpen nem olyan nehéz, mert közel vagyunk egymáshoz, sok lengyel beszél oroszul, és sok ukrán beszél lengyelül. Az újságírók ismerik egymást, beszélünk egymással. A legtöbb álhír a lengyelországi menekültekről terjedt, hogy túl jól bánnak velük. Ilyenkor a kormánynak azonnal reagálnia kell, mert az álhírek úgy terjednek, mint a tűzvész. 

Mostanság talán nem a magyar-lengyel kapcsolatok legjobb időszakát éljük, de Mateusz Morawiecki épp most beszélt arról, hogy vissza akar térni a szoros lengyel-magyar szövetséghez. 

Szeretnék közölni valamit a magyar olvasókkal. Meg kell érteniük, hogy Lengyelország háborúban van, azaz

Ez a mi háborúnk, a mi jövőnkről is szól. Ha Ukrajna elesik, akkor mi leszünk a következő célpont, és nem hiszem, hogy a NATO 5-ös cikkelye megvéd minket. Jó időkben talán igen, de ha egy elszigetelődést támogató amerikai elnök lesz, akkor az orosz tankok nem állnak majd meg a határainkon – feltéve persze, hogy Ukrajna veszít.

Ebben a háborús hangulatban a magyar politikát a lengyel közvélemény nem értette meg. Azt láttuk, hogy Magyarország félreáll. De mint a miniszterelnök is mondta, azóta eltelt némi idő, és még akkor is, amikor nézeteltéréseink voltak, a lengyel oldal hangsúlyozta, hogy sok közös pontunk van Magyarországgal. Mind a ketten ellene vagyunk a Brüsszel által centralizált Európának, és nagyon tiszteljük a V4-eket, hiszen országaink együtt erősebbek, mint pusztán ez a négy ország, amely kiteszi a szövetséget. Valódi tényező vagyunk az EU-ban. A lényeg az, hogy támogatjuk a lengyel-magyar barátságot, és igyekszünk mérsékelni a károkat. Arra van szükség, hogy senki ne akarja gerjeszteni a hangulatot. 

Fotó: Vincze Márton, MCC