A német kormány sürgeti a marihuána-kereskedelem legalizációját. A berlini parlament jogászait viszont aggasztja a koncepció, és a végkimenetel az uniós drogpolitikát is érintheti. Vagy a német balos drogliberalizáció futhat zátonyra, vagy az uniós kábítószertilalom.
Németországban a kormánykoalíció napirenden tartja a marihuána felnőttek közötti terjesztésének legalizálását – a jelek szerint azonban nem minden konfliktus nélkül. A kormányzat ugyanis egy olyan jogi megoldást vezetne be, amely potenciálisan az uniós jogot sértené. Ebben az esetben pedig Németország az Európai Bírósággal találná szemben magát.
A szociáldemokratákból (SPD), szabaddemokratákból (FDP) és a Zöldekből álló új német szövetségi kormány (együttesen „közlekedésilámpa-koalíció”) a tavaly novemberben elfogadott koalíciós szerződésnek szerezne érvényt.
Különösen a Zöldeknek és a szabaddemokratáknak fontos politikai lépés ez, akik jövő tavaszra várnák az erről szóló jogszabály elfogadását. Ez alapján pedig
az első „legális jointot” 2023-ban adnák el Németországban.
A jogalkotási folyamatot a kannabiszlobbi részéről különösen a világszerte jelenlévő Tilray Brands Inc. támogatja. A vállalat szeptember elején jelentette be, hogy kerekasztal-tárgyalásokat kezdeményez a német hatóságokkal a legalizációra vonatkozóan.
A résztvevők között a kormányzat illetékes szakpolitikusai is helyet foglalnak. Így például Burkhard Blienert, az egészségügyi minisztérium kábítószerügyi biztosa, Kristine Lutke (FDP), a szabaddemokraták szóvivője, Carlos Kasper (SPD) a Bundestag pénzügyi bizottságának tagja, illetve Maritna Stamm-Fibich (SPD), Bundestag egészségügyi bizottságának tagja.
Az utóbbi időben azonban a kormány mintha módosított volna az ambíciókon arra vonatkozóan, hogy a javaslat még az ősz folyamán megszülethessen. A féket ezúttal a német parlament (Bundestag) kereszténydemokrata jogászai húzták be.
A szakértők egyrészt az Európai Tanács egyik 2004-es kerethatározatára hivatkoznak, amely az uniós drogtilalom egyik fontosabb eszköze. Ez a jogszabály lényegében a kábítószereket érintő összes magatartásformát büntetendőnek nyilvánítja (ide tartozik például a kábítószerek termelése, előállítása, értékesítésre való felajánlása, forgalmazása és értékesítése is). A Bundestag jogászai ezen felül megerősítik azt is, hogy az uniós szabály összhangban áll a pszichotróp anyagokról szóló 1971. évi bécsi egyezménnyel is.
Megjegyzendő, hogy a német marihuánavitában a jogászok kezdetben az ENSZ 1961. évi Egységes Kábítószer Egyezményét említették a legalizáció legfontosabb akadályaként. Ugyanakkor tény az is, hogy ugyanennek az egyezménynek az a Kanada és Uruguay is részese, ahol a legalizáció már végbement – nyilvánvalóan annak eredményeképpen, hogy
Ennek tükrében nem csoda hát, hogy Németország is a távolodást vizsgálja.
Habár a Bundestag szakértői testületét a marihuána legalizálását ellenző kereszténydemokrata unió (CDU) konzervatív politikusa vezeti, sajtóhírek szerint az aggályokat kormányzati körökben is osztják. Úgy vélekednek, hogy ideje lehűteni a kedélyeket, és lazítani az ígéreteken a minél hamarabbi legalizáció kapcsán. Egyetértenek ugyanis abban, hogy
Kézenfekvő lenne a holland modellt másolni, de a helyzet az, hogy az nem vezet sehova. Hollandiában az 1970-es évek óta az a furcsa helyzet áll fent, hogy miközben legálisan lehet hozzáférni a marihuánához, a kábítószertörvény (Opiumwet) értelmében a kábítószer birtoklása mégis tilos. A gyakorlatban azonban a holland hatóságok a coffee-shopokban történő árusítással kapcsolatban türelmet tanúsítanak, mint ahogy szintén a hatóságok joga dönteni arról, hogy mely ügyben induljon eljárás.
Ez nem jelenti azt, hogy minden kérdés tisztázott lenne Hollandiával kapcsolatban.
Az ország ugyanis máig nem tud mit kezdeni az úgynevezett „hátsó ajtó”-effektussal.
Ez az elnevezés arra a helyzetre utal, hogy a hatóságok magatartása eredményeképpen a marihuána a coffee-shopok első ajtaján nagyjából legálisan távozik. A termesztés azonban továbbra is tilos. Ez viszont azt jelenti, hogy a coffee-shopok továbbra is a „hátsó ajtón”, vagyis törvénytelenül szerzik be a marihuánát árusításra.
Ez a különös megoldás persze így is a kábítószer-turizmus melegágya. Ennek nyomán született az a holland gyakorlat, miszerint különösen a német határ menti városokban kell a vásárláshoz Hollandiára vonatkozó letelepedési engedélyt felmutatni. Ez egyébként általánosan tiltott, diszkriminatív gyakorlatnak számítana, nem csoda, hogy az üggyel az Európai Bíróság is foglalkozott.
Egy 2010-es ítéletben azonban a fórum kimondta, hogy
Az EUB emellett rögzítette azt is, hogy „a kábítószerek ártalmas volta általánosan elismert, forgalmazásuk valamennyi tagállamban tilos, kivéve az orvosi és tudományos célú felhasználás céljából szigorúan ellenőrzött kereskedelmet”. Ez a precedens kifejezetten a holland modell kapcsán született, ami arra utal, hogy Hollandia máig nem tudta feloldani azt a problémát, amit a hátsó ajtó-effektus jelent.
A németek problémájának összetettségét tehát legalább két szempont támasztja alá.
Egyrészt, a már fentebb hivatkozott 2004-es uniós kerethatározat kiskapukat tartalmaz. Úgy fogalmaz, hogy amennyiben az elkövetők a kábítószer feldolgozását „kizárólag saját, személyes fogyasztásukra hajtják végre, a nemzeti jogban meghatározottak szerint”, mentesülhetnek a büntetés alól. A határozat továbbá előírást is tartalmaz a tagállamok számára, hogy gondoskodjanak a kábítószer-kereskedelem büntetőjogi kereteinek megteremtéséről, „amennyiben [pl. a kábítószer-kereskedelmet] jogellenesen követik el”.
A fentiekből az következik, hogy a 2004-es kerethatározat csak addig tiltja a kábítószer-kereskedelmet, ameddig azt „jogellenesen követik el”.
Pofonegyszerűnek tűnik, de nem az. Az említett második szempont ugyanis az, hogy Németország mindemellett a schengeni térség részese, amelyben a kábítószer-kereskedelem kifejezetten tilos.
Ha tehát Németország legalizálná a marihuanát, három potenciális forgatókönyv jöhet szóba.
Egyrészt, ha a német megoldás valami okból kifolyólag mégsem kerülne összetűzésbe az uniós joggal, más uniós tagállamok is a német kiskapus modellt választhatják a legalizációra, amelynek révén
Másrészt, ha ügy kerekedne belőle és az Európai Unió bírósága a nap végén igen valószínűtlen módon rendben találná a német megoldást, az eredmény hasonló.
Harmadrészt viszont, ha az német megoldás mégsem állná ki a próbát, és Luxemburgban elkaszálnák a szabályozást, az a kormánykoalíció presztízsvesztését eredményezné, amely még ebben a ciklusban érvényt szerezne a koalíciós megállapodásban foglaltaknak.
Nyitókép: Annette Riedl / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Horváth József Németországban él. Tetoválóművészként keresi a kenyerét, saját szalonja van. Leon művésznéven rappel is. De nem volt ez mindig így. Nehéz gyermekkorát kamaszkori botlások követték, és a rácsok mögött találta magát. Véget akart vetni az életének, de kapott egy új esélyt, és felállt a padlóról. Ez az ő története.
Több mint 100 milliárd euróba, és akár 80 évbe is telhet a Gázai övezet teljes újjáépítése.
„Mondjunk nemet a háborús tervekre!” – fogalmazott Németh Szilárd.
Egy dolgoban értenek egyet az európai vezetők: a szíriaiak hazatoloncolását meg kell kezdeni.
Bukarestben igyekezett lehűteni a kedélyeket Johann Wadephul.
Magabiztos kijelentést tett az Európai Bizottság elnöke.
Az amerikai elnök mellett huszonegy állam- és kormányfő vehetett részt az eseményen.
