Német médiabotrány: két kézzel szórta a közmédiás vezető az eurószázezreket

A nyári szünetre vonult nagypolitika miatti uborkaszezonban sem unatkoznak azok, akik a németországi közélet eseményei iránt érdeklődnek. Az emelkedő koronavírusos esetszámok miatt újra előbújt rejtekéből a kereszténydemokraták pártalapítványának pénzén kiképzett szociáldemokrata Karl Lauterbach, akinek egy egészségügyi miniszteri széket ért a gátlástalan járványcelebsége, de ő megmaradt a jól bevált riogatásnál, amire azért érezhetően egyre kisebb a fogadókészség a német közvéleményben. De a német lapokat nem ő tartja lázban.

A képen látható hölgyet Patricia Schlesingernek hívják.

Schlesinger a berlini és brandenburgi közmédia, az RBB intendánsaként működött 2016-tól hétfőig. Az életrajzát elnézve Schlesinger vagy rendkívül tehetséges médiaszakember, vagy nagyon jól sáfárkodik a kapcsolataival: 1990-ben riporterként kezdett az ARD-nél – ez az egyik országos közszolgálati médiaszolgáltató –, öt év múlva viszont már a német csatorna szingapúri szerkesztőségének vezetésével bízták meg. Tudósított Washingtonból is az ARD-nek, majd hazatérve az észak-németországi tartományok közmédia-szolgáltatójánál, az NDR-nél helyezkedett el rovatvezetőként. Férje, Gerhard Spörl eközben egyre magasabbra jutott a Der Spiegelnél Hamburgban. Schlesingernek csak 2016-ban kellett kicsit délebbre költöznie, amikor a már említett berlin-brandenburgi médiaszolgáltató felügyeletét vette át. Fényes karrier.

Egy asszony urizál

Csakhogy Patricia Schlesingernek az RBB vezetgetése mellett annak a felépítésére is jutott ideje, amit a német lapok már most a közmédiával kapcsolatos legnagyobb bizalmi válságként emlegetnek.

Az olvasó most talán azt gondolhatja, hogy Schlesinger alatt kiderült, hogy a kényes kérdésekben a németországi országos és tartományi közmédiumok vagy önként állnak be szolgaian visszhangozni a kormány álláspontját, vagy pedig kézi vezérléssel hangolják erre őket – de csalódnia kell. Patricia Schlesingerről csak annyi derült ki, hogy ész nélkül szórta az adóeurók százezreit. Úgy, mintha nem lenne holnap.

A dolog ott kezdődik, hogy Patricia Schlesinger a viszonylag kis gazdasági teljesítményű Berlin és Brandenburg közszolgálati médiaszolgáltatásáért felelős RBB intendánsaként

ami körülbelül annyi, mint a német szövetségi kancellár fizetése.

Az intendáns tavaly ráadásul egy húszezer eurós bónuszt is kapott év végén, ami a Die Welt szerint elég egyedülálló dolog, mert ekkora bónuszt még azok a közszolgálati adók sem szoktak fizetni, amik több előfizetővel rendelkeznek és adott esetben több műsort is készítenek, mint az RBB. Az előfizetések jelentőségére később még visszatérünk.

A német Business Insider és a Bild oknyomozásából az is kiderül, hogy Schlesinger a munkája és magánélete során sem vetette meg a luxust.

évi százötvenezer euróért, azaz körülbelül hatvanmillió forintért.

Ennyiért persze az is belefért, hogy az autók és a sofőrök magánügyekben is fuvarozzák Schlesingert, bevásároljanak neki, sőt, alkalomadtán még az intendáns férjéért is elugrott egy sofőr, ha Gerhard Spörlnek valami dolga volt, vagy – jegyzi meg a Die Welt – ha fel akart vágni valahol. De ezek a céges autók, repülők, stb. már csak ilyenek, s persze nem csak Németországban.

Szintén sok kritika érte az intendánst a hivatalba lépését követő irodaátalakításai miatt. Egy ilyen magas beosztású személy persze nem fogadhatja a vendégeit az irodaházak állandó tartozékai, a kijárt padlószőnyeg, a sivár gipszkarton falak és a koszos álmennyezetről pislákoló fénycsövek kulisszái között, úgyhogy Schlesinger gyorsan át is alakíttatta a tévészékháznak azt az emeletét, ahol az irodája volt:

(persze nem ám afféle nyikorgó hajópadlóval, hanem ökoparkettával), rendelt egy kisebb kollekciót a legdivatosabb dizájnerbútorokból, sőt, még egy füvesített falat is csináltatott az irodába, amihez dukált az automata öntözőrendszer is.

A Bild szerint Schlesinger belsőépítészeti ambíciói körülbelül 660 ezer eurójába kerültek a német adófizetőknek, aminél azért el lehet képzelni költséghatékonyabb irodaátalakítást is. Annyi előnye mindenesetre volt ennek a megoldásnak, hogy így nem kellett a céges limuzinokkal cígelni a lapra szerelt IKEA-bútorokat, és külön embereket sem kellett azért fizetni, hogy összeszereljék őket. Tulajdonképpen hálásak is lehetnének az adófizetők.

Nem ezért fizetnek (bár annyira nem is akarnak)

De nem azok, sőt, meglehetősen dühösek Schlesingerre, ami teljes mértékben érthető is. Az ok a szégyentelen urizáláson túl viszonylag egyértelmű és a német közmédia finanszírozási modelljében keresendő. Azon túl, hogy az országos és a tartományi (regionális) szolgáltatók működését költségvetési forrásokból biztosítják,

Ezt az általános közutálatnak örvendő intézményt Rundfunkbeitragnak nevezik. A Rundfunkbeitragot szinte mindenkinek be kell fizetnie, akinek van németországi lakcíme, és mivel a lakcímbejelentést ott jóval komolyabban veszik, mint Magyarországon – egyrészt sokkal hamarabb büntet az elmaradása esetén a rendőr, másrészt pedig a főbérlők vagy lakáskiadók is hamar az albérlőre íratnak minden szolgáltatást a lakásban –, általában hamar meg is szokott érkezni a szívhez szóló levél a hozzájárulás befizetésével megbízott hatóságtól egy csekk társaságában.

E sorok írója élénken emlékszik az első ilyen felszólítása kézhez vételére, ami talán egy héttel azt követően történt, hogy bejelentette németországi lakcímét – egyébként egy olyan lakásba, ahol csak vezetékes internet volt, tévé vagy rádió nem. A Rundfunkbeitragot ugyanis nem akkor kell befizetni, ha az embernek van tévéje vagy rádiója,

A fentebb leírtak alapján az olvasó is megértheti, hogy Németországban elenyésző kisebbséget alkotnak azok az emberek, akik legalábbis nem viseltetnek lángoló utálattal a Rundfunkbeitrag iránt, ami egyébként 18,36 euró egy hónapban. A hozzájárulás mértékének növelése folyamatosan napirenden van, de jól jellemzi az intézménnyel szembeni ellenérzéseket, hogy Szász-Anhaltban nemrég akut kormányválsághoz is vezetett, hogy a veterán kereszténydemokrata kormányfő, Rainer Haseloff nem volt hajlandó megszavazni a Rundfunkbeitrag emelését.

Ilyen háttér előtt egyáltalán nem meglepő, hogy sok németet felháborít Patricia Schlesinger rongyrázása, aminek alighanem büntetőjogi következményei is lesznek. Az ugyanakkor sokat sejtet, hogy

hanem a féktelen költekezésben. Mintha egyébként minden rendben lenne a német közszolgálati adóknál.

A hagyományosan mélyvörös Berlin és Brandenburg szociáldemokrata csúcspolitikusai most szigorúbb felülvizsgálatot követelnek az RBB és Schlesinger költekezései kapcsán.

Ebben az sem igazán zavarja őket, hogy az intendáns pénzszórását jelentős részben a médiaszolgáltató felügyelőbizottsága hagyta jóvá, amit egy Wolf-Dieter Wolf nevű úr elnökölt sokáig, és aki – meglepetés! – korábban is szoros üzleti kapcsolatokat ápolt Patricia Schlesinger férjével. Wolf és Schlesinger kinevezései a mostaninál talán valamivel mélyebb önvizsgálatot igényelnének a szövetségi fővárost és a tartományt az elmúlt években kormányzó SPD-től is, mert végső soron nagyon úgy tűnik, hogy az RBB-nél – egy legendás szociáldemokrata szavaival élve –

És ezen az sem segít sokat, hogy Schlesinger távozik a médiaszolgáltató éléről. Ki tudja, ez alkalommal talán nem a céges limuzin segítségével.

A nyitóképen: Patricia Schlesinger. Fotó: BRITTA PEDERSEN / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP