A nyomozók legfrissebb munkahipotézise szerint egy tudatosan eltervelt, választási csalás látszatát keltő akció állhat a március végén Jedden talált, részben elégetett magyarországi választási szavazólapok ügyének hátterében – tudatta a Transtelex-szel a Maros megyei ügyészség szóvivője.
Roxana Crișant elmondta: a vádhatóság jelenleg azt feltételezi, hogy az illegális hulladéklerakatban talált 13 szavazólapot
nem az amúgy arra jogosult, magyar választójoggal rendelkezők töltötték ki, vagyis érvénytelenek.
„Az ismeretlen tettes vagy tettesek vélhetően ellopták a címzettek postaládájából a Magyarországról küldött levélcsomagot” – jelentette ki a szóvivő, aki hozzátette: az elkövetők feltehetően az ellopott levélcsomagokban található azonosító nyilatkozatokat megsemmisíthették, esetleg máshol dobhatták el.
A nyomozás azt állapította meg, hogy a szavazólapokat kitöltötték, meggyújtották, de csak a szélüket égették meg, majd egy jól látható helyre tették. „Meg sem próbálták elrejteni a törmelékek alá vagy egy zsákba a megégetett szavazólapokat. Úgy helyezték el ezeket, hogy könnyen észrevehetők legyenek, majd névtelenül értesítették róluk a sajtót. Nem a rendőrséget, nem az ügyészséget, hanem az újságírókat" – mondta a szóvivő, aki úgy véli,
mindez arra utal, hogy a választási csalás látszatát keltve fel akarták lármázni a sajtót.
„Hangsúlyozom, hogy ez munkahipotézis, a nyomozás folytatódik, és új információk kerülhetnek elő” – tette hozzá.
Azonban a tettesek azonosítása nem lesz könnyű feladat: a hulladéklerakatnál nincsenek térfigyelő kamerák, az összeégetett és poros szavazólapokról pedig nem lehetett ujjlenyomatokat venni.
A lapokat azonban Bukarestbe küldték, hogy ott DNS-t keressenek rajta.
Emlékezetes: a választások előtt 3 nappal, 2022 március 31-én jött a hír, hogy az ismert baloldali aktivista, Parászka Boróka lakhelyétől nem messze kidobva találtak 25-30 szavazólapot, aminek hatására a baloldal csalást kiáltott. Gyurcsány Facebook-posztjában az összes külhoni magyar szavazat megsemmisítését követelte.
A gyanú, hogy provokációról van szó, már annak idején felmerült: a bizonytalanságot tovább erősített az is, hogy az erről szóló cikket már február elején megírhatta a Telex.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos