A nő vajon mi? – Így hanyatlik az anglikán egyház

Nyitókép: A tinterni apátság romjai (Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP)

„Nincs hivatalos definíciója annak, hogy mi a nő” – jelentette ki Robert Innes, az anglikán egyház (az angliai anglikán egyház, Church of England) európaiakért felelős püspöke, hozzátéve, hogy ez azért van így, mert hogy mitől nő a nő, az a legutóbbi időkig magától értetődőnek számított,

A kijelentés az egyház július közepi, yorki általános szinódusán hangzott el, arra a kérdésre válaszul, hogy „miként definiálja az anglikán egyház a nőt?”. A szinóduson kétszáz, innen-onnan feltett kérdésre is válaszoltak, ezt épp egy bizonyos Adam Kendry tette fel, egyesek szerint azért, hogy így provokálja az LMBTQ-mozgalmat.

A püspök válasza úgy folytatódott: „a nő definíciója nem egy bonyolult morális kérdés. Ez tudományos és bibliai igazság. Hogy tudsz megbízni valakiben, aki nem tudja megmondani az igazságot ilyen alapvető dolgokról?” Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy az egyházon belüli projekt, a Living in Love and Faith (LLF) épp vizsgálja a nemi identitással és genderrel kapcsolatos kérdéseket, hogy az egyház megfelelő körültekintéssel és szeretettel tudjon bánni az érintettekkel.

Az anglikán egyház angliai anyaegyháza már 2018-ban kiadott olyan lelkipásztori és liturgikus útmutatókat, amelyek lehetővé tették, hogy rituálisan is megerősítsék valaki esetleges nemváltását, azaz azt, hogy transzneművé válik. 2019 óta van külön transznemű keresztelési rítus, és bátorítják a lelkipásztorokat a nemváltók által előnyben részesített névmások és nevek használatára. Sőt, az útmutató szerint

Maya Forstater aktivista, akit a transznemű mozgalommal való szembenállása miatt rúgtak ki állásából, és kiállt mellette J. K. Rowling is, mindennek kapcsán megjegyezte, hogy amikor a brit kormány redefiniálta a nő fogalmát a Gender Recognition Acttal, az anglikán egyház nyugodtan ragaszkodhatott volna a biológia és a Biblia igazságaihoz.

Forstater a Centre for Global Development nevű intézetben dolgozott, és aki elveszítette a munkáját, miután belső vitákban többször is leszögezte, hogy szerinte a magukat férfiból nővé változtatni akaró transgender emberek férfiak maradnak, és soha nem tudnak biológiailag nővé válni. A bíróság azt állapította meg, hogy Forstater nézetei tűrhetetlenek és nem védi őket a szabad szólás joga. J. K. Rowling ebben az ügyben állt ki Forstater mellett, amire az egész világ körül nagy felháborodással reagált számos LMBTQ+ aktivista és szervezet.

Női papok, homoszexualitás: viták kezdetei

Az anglikán egyház 1534-ben jött létre, amikor a római pápa nem volt hajlandó semmissé nyilvánítani VIII. Henrik házasságát Aragóniai Katalinnal. Az angol király korábban a katolikus hit védelmezője volt a megszülető protestantizmussal szemben, így

A britek amerikai terjeszkedéséig lényegében a brit uralkodó házi egyháza volt: a mai napig ő az egyház feje és ő nevezi ki a canterbury-i érseket, aki ma egy bizonyos Justin Welby. 

Nagy-Britanniában három irányzata van az anglikanizmusnak: a high church (anglokatolicizmus), a broad church és a low church – utóbbi kettő „protestánsabb”. Amerikában a függetlenségi háború következtében episzkopálisnak hívják az anglikán egyházat, ami arra utal, hogy a legmagasabb autoritás a püspöki szinten van. A canterbury-i érsek első az egyenlők között, primus inter pares. A világ – jellemzően egykori brit gyarmatokon erős – anglikán egyházait az Anglikán Közösség (Anglican Communion) fogja össze. Az egyházmegyék feletti szint a provincia, melyek feje a prímás.

VIII. Henrik

Az anglikán egyház teológiája a huszadik század közepéig viszonylag hagyományosnak számított, a High Church liturgiája pedig a mai napig középkorias – középkoriasabb, mint a katolikusoké, mivel az anglikánoknál nem volt olyan liturgikus reform, mint a katolikusoknál a II. Vatikáni Zsinat után. A felekezet 2001-ben 110 millió hívőt számlált.

Az anglikán egyházban a feszültségek és teológiai viták akkor kezdődtek, amikor 1977-ben az amerikai St. Louisban tartott gyűlésen kétezer anglikán lelkipásztor elutasította a kanadai és amerikai episzkopális egyház által bevezetett, a Book of Common Prayert, azaz a liturgiát érintő változtatásokat, valamint

Az első felszentelt női püspök Barbara Harris volt, mégpedig – ki nem találják – a massachusettsi egyházmegyében. Harris a kilenc legrégebbi – egyben az egyik legliberálisabb – Egyesült Államok-beli episzkopális egyházmegye segédpüspöke lett. 2003-as nyugdíjazása után természetesen a haladás jegyében egy afroamerikai nő, Gayle Elizabeth Harris követte a tisztségben. Az angliai egyház 1994-ben szentelt fel 32 női papot, az első női püspök arrafelé pedig Libby Lane lett, 2014-ben. A legtöbb anglikán egyházmegye és részegyház azóta elfogadja a női papokat és püspököket.

Az első anglikán prímásnőt 2006-ban választották meg az amerikai episzkopális provincia élére – ő volt Katharine Jefferts Schori korábbi nevadai püspök. Schorit a szülei katolikusnak nevelték, de aztán a család áttért az anglikán hitre, majd később Schori keleti ortodox lett, majd visszatért az anglikanizmushoz. Megválasztása után négy egyházmegye tiltakozásul kivált a provinciából, Schori viszont azt a politikát folytatta, miszerint a kivált egyházmegyék nem vihetik magukkal az egyházi tulajdont. Míg a disszenterekkel szemben keményvonalas politikát folytatott, addig az azonos neműek kapcsolata és az abortusz tekintetében kifejezetten támogató volt. 2013-ban egy Curaçaoban mondott prédikációjában úgy kommentálta azt a bibliai esetet,

Az elszakadó papok, püspökök, egyházmegyék létrehozták az  Anglican Continuum, azaz Anglikán Folytonosság mozgalmát, mely elszakadt Canterburytől és az Anglikán Közösségtől, mégpedig azért, mert azok elszakadtak a hagyományos tanítástól. Ide tartozik az a félmilliós Tradicionális Anglikán Közösség, amely 1991-ben vált ki az Anglikán Közösségből, és 2007-ben aláírt egy dokumentumot, mely szerint elfogadja a katolikus katekizmust – és azt látványosan templomaik oltárára helyezték. Mindezt elsősorban azért, mert nem értett egyet a nők és a homoszexuálisok pappá szentelésével. 2009-ben ki is adta XVI. Benedek pápa azt az Anglicanorum Coetibus apostoli konstitúciót, amely engedélyezte nekik, hogy liturgiájukat megtartva, (gyakran házas) papjaik feltételes újraszentelésével közösségként csatlakozzanak a katolikus egyházhoz, és úgynevezett „személyi ordinariátusokat” (egyfajta személyi egyházmegyéket) hozott létre számukra. Ezután számos angolszász országban jött létre ilyen szervezet, egykori anglikánokat tömörítő szervezet a katolikus egyházon belül.

Állandó vita a homoszexualitás körül

A nők pappá, majd püspökké szentelése mellett természetesen a homoszexualitás volt a másik nagy vitatéma az egyházon belül – sőt, még mindig az. Kezdődött azzal, hogy elfogadható-e egyáltalán, aztán hogy megáldja-e az egyház a melegpárokat, elfogadható-e az élettársi kapcsolat, lehetséges-e a házasságuk, majd hogy lehet-e pap, végül püspök egyedülálló meleg, majd párkapcsolatban élő meleg. Az anglikán felekezet különféle részegyházai más-más álláspontot foglalnak el ebben a vitában, sokféle kombináció létezik a mindent elfogadóktól a hagyományos, bibliai álláspontot képviselő részegyházakig, amelyek eleve a homoszexuális magatartást sem fogadják el. Ezek többsége ma Afrikában található.

az 1998-as Lambeth-konferencián, az Anglikán Közösség tíz évente megtartott nagygyűlésén, melyet a canterbury érsek vezet, ugyanakkor leszögezték, hogy az nem bír jogi kötőerővel. A konferencia ugyanakkor azt is megállapította, hogy szeretettel és odafordulással kell bánni a melegekkel. Viszont a konferencia után rögtön több mint száz püspök és pap elítélte ezt a végzést, egyértelműen kiállván az LMBTQ-mozgalom mellett. A New Hampshire-i egyházmegyében 2003-ban szentelték fel a nyíltan meleg Gene Robinsont (akit 2006-ban alkoholizmussal kezeltek), ő 2013-ig volt az egyházmegye vezetője. Egy évvel később elvált „férjétől”. 2014-ben az angliai Lincoln püspöke lett a meleg kapcsolatban élő Nicholas Chamberlain. A hagyományos tanítást képviselő Global Anglican Future Conference (GAFCON) csalódottságát fejezte ki a lépés miatt.

Az ugandai és a nigériai anglikán egyház élen járt a teológiai újítások elutasításában és a ragaszkodásban a hagyományos tanításhoz, utóbbi 2006-ban ezt hivatalosan is kifejezte. Ezután 2016-ban az Anglikán Közösség három évre kitette az észak-amerikaiakat a melegházasság elfogadása miatt.

Azóta Rowan Williams, az előző canterbury-i prímás nyugdíjasként 2022 tavaszán olyan kijelentést tett, miszerint

Mindezt 13 püspöktársával együtt, egy Boris Johnsonnak írt levélben annak kapcsán, hogy a brit konzervatív kormány az utóbbi időkben a fiatalkori nemváltással kapcsolatos botrányok miatt elállt azon terápiák betiltásától, amelyek a transzneműeket igyekeznek kibékíteni a testükkel, és amelyeket az LMBTQ-mozgalom megbélyegzően és tévesen „konverziós” terápiáknak nevez. A püspökök levelét egyébként egy Steve Chalke nevű LMBTQ-aktivista írta.A levél szerint az ilyen terápiákat most, azonnal be kell tiltani mindenki számára. Az azóta lemondott Boris Johnson azt válaszolta, hogy a törvényt úgy kell megfogalmazni, hogy az ne kriminalizálja például a hagyományos keresztény tanítást.

Justin Welby, a konzervatívból lett woke prímás

Hasonlót mondott utódja is, Justin Welby, az üzletemberből lett pap,

Más kérdésekben Welby amúgy nem ilyen megengedő, például azt mondta évekkel ezelőtt, hogy a szex házasságon kívül rossz dolog, akár heteró, akár meleg párokról van szó; vagy hogy ő a házasság hagyományos felfogását képviseli, de nagyon foglalkoztatja, hogy kedvére legyen LMBTQ embertársainknak is. Ez ügyben azóta változni látszik az álláspontja, mivel a kérdésekre nem ad egyenes választ. A dilemmája az, hogy – mint egyszer fogalmazott – küzd azzal, hogy hű legyen a Szentíráshoz és a hagyományhoz, de egyben ne ítélje el az LMBTQ-embereket, és Isten szeretetét közvetítse feléjük.

A női papsággal és püspökséggel kapcsolatban megengedő, de prímásként igyekezett elérni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, azaz igyekezett úgy támogatni a női püspökök szentelését, hogy a hagyományos tanításhoz ragaszkodókat ne idegenítse el, ami elég nehéz feladat.

Máskor elítélte az anyagi egyenlőtlenségeket, s úgy vélekedett, hogy ez instabilitáshoz vezet, többek között

Welby ellenezte a Brexitet, és 2018-ban hangsúlyozta, hogy fontos az „idegenek befogadása”, az, hogy „nagyvonalúak” legyenek magukkal a britek, és engedjék, hogy „változzanak az érkezőkkel együtt”, és így „mélyebb, gazdagabb életet” teremtsenek. Szerinte a briteknek „meleg, befogadó nemzetnek” kell lenniük, elfogadva az „új diverzitást és szabadságot”.

Pedig ekkor az anglikán hívek több mint 87 százaléka korlátozta volna a bevándorlást. Persze ezt az egyházi elit nem viselte jól, ami szerint dolgozni kell azon, hogy meggyőzzék a híveket.

Hozzátette, hogy szerinte az előző évtizedekben aláásták a nemzet alapjait, de ezen nem a hagyományos családot, keresztény moralitást és hasonlókat értett, hanem az „emberközpontú lakhatást”, az ingyenes egészségügyet és a nagyvonalú állami juttatásokat, szóval a jóléti államot.

Justin Welby canterbury-i érsek kezet fog Boris Johnsonnal (Richard Pohle / POOL / AFP)

Ő maga ugyan elitiskolába járt, de a gyerekeit államiba járatja, bár megtehetné, hogy magánba küldi őket, ezzel is lemondva „privilégiumairól”. Hogy ilyenjei vannak, arról 2020-ban rendkívül drámai módon beszélt az angliai anglikán egyház általános szinódusán, ilyeneket mondva: „Alig találok szavakat. Személyesen is nagyon sajnálom, és szégyenkezem. Szégyenkezem a történelmünk miatt és szégyenkezem a hibáink miatt” – utalva egyház állítólagos „tudatos és nem tudatos rasszizmusára”. Hozzátette, mindez: „megszégyenítő és sokkoló. Sokkoló, de mélyen szégyenletes”. Ezután saját magáról beszélt:

Nem azért szégyenkezem, hogy vannak ilyen előnyeim, hanem azért szégyenkezem, mert nem tudtam róluk.” Majd arról is beszélt, hogy saját egyháza „mélyen, intézményesen rasszista”, és hogy a fehérek túlságosan meghatározók benne, mivel 90 százalékban fehér.

Kritikai fajelmélet az anglikánoknál

Miután pedig így magáévá tette a kritikai fajelméletet, Welby érsek felállította az Antirasszista Bizottságot, ami készített egy jelentést a Faji Igazságosság Bizottsága számára, mely jelentésben olyan javaslatok szerepelnek, minthogy „át kell alakítani a teológiai látképet”, mivel

s az egész teológia rendszer „előítéletes”, emiatt pedig az egész egyházi tanítás alapvetően rasszista. A „fehér férfi teológiai perspektívát” tükröző tanítást tehát „dekolonizálni” kell. Mindez olyan, mint amikor az ötvenes évektől mechanikus egyszerűséggel alkalmazták a marxista tételeket minden másra. A kritikai fajelmélet (CRT) ilyen faék-egyszerűségű átemelését azonban még a „fekete felszabadítási teológia”, a CRT testvére is segítette.

Ezt követően York és Canterbury érsekei a kisebbségi kérdések (azaz rasszizmusügyi) tanácsadójának nevezték ki Sanjee Pererát, aki szerint az egyház régóta egy faji agendát követ, teológiája pedig patriarchális, heteronormatív, rasszista és „ableist”, azaz diszkriminálja a valamilyen fogyatékossággal élőket, mivel a fogyatékkal nem küzdők álláspontját tükrözi. Sőt, egy olyan konferencia szervezésében is részt vett, aminek címe „A fehérség feloszlatása: kritikai fehér teológia” volt.

Welby emellett kitüntette Anthony G. Reddie oxfordi professzort a „fekete teológia” területén végzett munkásságáért – Reddie egyébként írt egy tankönyvet a fekete felszabadító teológiáról (BLT).

2020-ban aztán Stephen Cottrell, York új érseke azzal indított, hogy

sőt a saját püspöki kinevezését is furcsának titulálta, mivel egy fekete püspököt, John Sentamut váltotta a tisztségben. Arra nem gondolt, hogy a fekete püspök ténye eleve kétségbe vonhatóvá teszi a saját állítását. Inkább azt mondta, hogy a Church of England vezetése még mindig túl fehér, és persze dolgozni kell a „kirekesztés és előítéletek mély, rendszerszintű problémáján”. Hozzátette, hogy Jézus fekete volt, aki egy megszállt ország elnyomott kisebbségébe született bele.

Végül az egyház 2021-től átnézte épületeit, templomokat és plébániákat, hogy eltüntesse a rasszista múlt nyomait. A bristoli katedrálisban és más helyeken eltávolították az üvegablakokról az Edward Colston tory képviselőre, rabszolgakereskedőt említő dedikációkat. A rottindeani anglikán plébánia (Kelet-Essex), ahol egy egykor „blackface”-ben fellépő zenész, G. H. Elliott nyugszik a temetőben, letakarta annak „mélyen offenzív” sírját. A washingtoni nemzeti episzkopális katedrális már megelőzte mindezt, mivel a charlottesville-i halálos tüntetések után, 2017-ben

– egészen 2021-ig tartott bejelenteni, hogy mi lesz helyettük. Ki nem találják! A faji igazságosságot megjelenítő üvegablakok!

Korán, golfpálya és csúszda a katedrálisban 

2017-ben a glasgowi katedrálisban Mária mennybemenetelének ünnepén felolvastak egy meghívott muszlim felolvasott egy részletet a Koránból, ami ráadásul azt is tartalmazta, miszerint Jézus nem volt Isten. A dologból kisebbfajta botrány lett, a katedrális papsága azzal védte az esetet, hogy ilyesmi már számtalanszor történt, és a keresztény-muszlim közeledés a cél. Rochester volt püspöke, Michael Nazir-Ali (!) például kijelentette, hogy a közeledés és a Korán olvasása szép dolog, de mégsem való egy keresztény istentiszteletre.

Mivel az egyház „túl britnek” találta magát, 2017-ben külön püspököt nevezett ki a kisebbségiek számára. Ugyancsak ebben az évben a homofóbia elleni útmutatóban a Church of England

De mintha az anglikán egyház nem csak a gyermekeknek engedné, hogy kísérletezzenek a genderidentitással, hanem maga is kíséletezne a sajátjával.

Ne higgye bárki is, hogy ez az anglikán egyháztagság növekedéséhez vezetett, sőt: mint arról anno írtunk, az anglikán vezetők kreatív – pontosabban elkeseredett – módszerekkel igyekeznek magukhoz csalogatni az érdeklődőket, de általában inkább nevetségessé teszik magukat.

2017-ben, csaknem 4000 fő részvételével készítettek közvélemény-kutatást az Egyesült Királyság hitéletéről, amiből kiderült, hogy alig 15 év alatt a szigetország hatalmas lépést tett a szekularizáció felé, főleg, ami az utánpótlást illeti. Eleve az összlakosság több mint fele (52%) mondja magáról, hogy egyáltalán nem követ semmilyen vallást, ez 15 évvel ezelőtt még csak 41%-ra volt érvényes. A fiatalok közt még komolyabb a szakítás a vallásokkal, a 24 év alattiak csaknem 70%-a mondja vallástalannak magát. Angliában legnagyobb arányban az anglikán vallást követik, 2017-ben azonban számuk már csak a lakosság 14%-át éri el (15 évvel korábban 31%-uk), közülük is a legtöbben 65 év fölöttiek, akik közt szintén jelentősen megnőtt azok száma, akik elmaradoznak a templomból. A fiatalok alig 2%-a tartja magát hívő anglikánnak. 

2014-ben az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság 1, azaz 1 százaléka tartotta magát episzkopálisnak, és az átlagéletkoruk idősebb volt más felekezetekénél. Erre válaszul

Visszatérve a nők definíciójával kapcsolatos hírre: az 1994-ben püspökké váló Angela Berners-Wilson azzal kommentálta, hogy „nem vagyok vele teljesen megelégedve”. Elvégre mégis furcsa, hogy a Church of England a melegházasságot nem fogadja el, de a nemváltást igen (pedig valójában ilyen nincs), ráadásul viccesebbnél viccesebb miseruhákkal próbál a hívek kedvére tenni.

John Shelby Spong, az episzkopálisok már-már karikatúraszerűen progresszív newarki püspöke, liberális teológus a huszadik század utolsó évtizedeiben érdekes változtatásokat javasolt, hogy a kereszténység úgymond életben maradjon: szerinte a teizmusnak annyi (!), Jézust nem lehet többé Isten fiának tekinteni, Jézus kereszthalála mint a bűnökért való megváltás aktusa barbár nézet, a túlvilági életet nem lehet függővé tenni evilági viselkedéstől és erkölcsöktől, meg egyáltalán, az egész keresztény teológiát újra kell gondolni. Kérdés, ez a keresztény megújulási program mit tartott volna életben magából a kereszténységből.

Ráadásul úgy tűnik, részben megvalósult receptje nem jött be. Bill Muehlenberg most azt írja a Spectatorben, hogy a nő definíciója körüli mizéria az anglikán egyház hanyatlásának újabb jele. Hozzáteszi: „Isten kegyelmezzen Anglia egyházának.”