Mennyire reálisak Lengyelország hatalmi ambíciói?

Előző cikkünkben Lengyelország hatalmi törekvéseinek történelmi hátteréről írtunk, a régmúlttól a mostani orosz-ukrán háborúig. A napokban ugyanakkor újabb fejlemények történtek, amik rávilágítanak Varsó régi-új aspirációinak komolyságára.

Itt van a legfrissebb lengyel–német diplomáciai csörte is, ami a Lengyelországnak és Ukrajnának szállítható, szállítandó harckocsik körül tört ki. Közismert, hogy

az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ügyében: mostanra küldtek ugyan fegyvereket Kijev megsegítésére, de nem feltétlenül olyanokat és annyit, amennyire Zelenszkijéknek szüksége lenne.

Áprilisban ezt a problémát – mármint az ukrán követelések és a német szándékok közötti szakadékot – Berlin a feladat delegálásával igyekezett megoldani: a németek felajánlották, hogy azok a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok, amelyek hajlandók a saját, szovjet gyártmányú felszerelésükből Ukrajnának szállítani, a német hadiipar termékeiből kaphatnának kárpótlást. Ezzel a német kormány két legyet ütött volna egy csapásra, hiszen „megúszhatta” volna a közvetlen fegyverszállítást Ukrajnába, ráadásul az ukrán katonákat sem kellett volna külön kiképezni az általuk már ismert szovjet haditechnika használatára.

Varsó persze kapva kapott az alkalmon, és le is adott 240 T-72-es tankot Ukrajnának – hasonlók egyébként a Honvédség kötelékében is szolgálnak –, s most a legkorszerűbb Leopard harckocsikat várják cserébe a németektől. Csakhogy a Leopard 2 A7 típusú harckocsikból – ennek a sorozatnak az egyik változatából rendelt 44-et a Magyar Honvédség – a németeknek sincs túl sok elfekvőben, de a lengyelek számára ez nem elfogadható válasz.

amiért nem tudnak azonnal leszállítani ennyi vadonatúj harckocsit Varsónak.

Úgy látszik, ilyen kellemetlenségekkel kell számolnia annak, aki mások pénzén szeretne haderőt fejleszteni.

*

Az uniós kapcsolatok mellett Lengyelország az Ukrajnához fűződő kapcsolatában is újra felfedezhette magát. Varsó ismét az Ukrajnát Európába vezető hídország szerepét veheti föl, amiben – már csak a két ország közös történelmét tekintve is – legalább annyi számítás lehet, mint amennyi filantrópia.

A mögöttes számítás logikusnak tűnik: miközben az ukránok Oroszországgal, Lengyelország egyik főellenségével háborúznak, Varsó politikai és gazdasági befolyásért cserébe

Jó példa erre Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a norvég gáz árával kapcsolatban tett minapi kijelentése is. A kormányfő ugyanis arra szólította fel Norvégiát, hogy legyen szíves és ossza meg a megnövekedett gázárak miatt megszerzett saját extraprofitját az európai országokkal – elsősorban természetesen Ukrajnával.

„Meg kellene osztaniuk ezt a fölös profitot. Ez nem normális és nem igazságos. Közvetve Putyin háborúján nyerészkednek” – vetette a norvég gázvállalatok szemére Morawiecki.

Ez a kijelentés persze nem a derült égből jön: az orosz gázfüggést csökkentendő Lengyelország Dániával és Norvégiával közösen egy új gázvezeték, a Baltic Pipe építésére határozta el magát, a projekt pedig várhatóan még az idén le is zárul majd. Csak hát az árak… A háború és az energiaválság számottevően megdrágította a norvég gázt is, Lengyelország pedig természetesen nem a legjobb szájízzel fizetné ki ezt a magasabb árat.

Ki tudja, az Ukrajnára hivatkozás talán megenyhíti a norvég szíveket. A lengyeleknek ugyanis égető szükségük lenne a gázra, hiszen

*

Számos érv szól amellett, hogy Lengyelország Ukrajnával kapcsolatos tevékenységének nem csak a bajban lévő szomszéd megsegítésének erkölcsi parancsa áll a hátterében.

Lengyelország és az ukrán területek közös történelmét hosszú ideig egy egyértelmű alá-fölérendeltségi viszony határozta meg, ami a lengyelek számára volt kedvező. Nem tagadható, hogy a lengyel politikum egy része kifejezett nosztalgiával tekint erre az időszakra.

Ezt az Intermarium-koncepció száz évvel ezelőtti megjelenése és annak modern inkarnációi is alátámasztják. A Három Tenger elindításával Lengyelország formálisan is bejelentkezett a közép- és kelet-európai régió vezetői szerepére, amire természetesen több állam is rezignáltan reagált. Ezzel párhuzamosan Varsó a lengyel–litván állam egykori területén ma működő országokban is igyekszik erősíteni a jelenlétét, amire a lengyel közmédia litván és fehérorosz portfóliói is jó példák. E tekintetben a háború is kiváló alkalom Lengyelország számára, hogy megpróbáljon befolyást szerezni Ukrajna felett.

a vezető politikusok pedig örömmel hangoztatják minden lehetséges nemzetközi fórumon, hogy aki nincs velük, az Putyinnal van.

De vajon sikerülhet-e Lengyelországnak regionális hatalommá fejlesztenie magát az ukrajnai háború közepette? Több jel is utal arra, hogy ennek sikere kérdőjeles. Az ukrán kormánynál Lengyelország aktivizmusa átmenetileg jól veheti ki magát, viszont semmi sem garantálja, hogy az a rendkívül ellenséges retorika, amit Volodimir Zelenszkij és kormánya hazánkkal szemben alkalmaz a háború kitörése óta, ne forduljon alkalomadtán Varsó ellen, amint az ukrán vezetés elégtelennek vagy nélkülözhetőnek ítéli a lengyel segítséget. Hacsak nem mér megsemmisítő vereséget az orosz hadsereg az ukránokra, a kijevi kormány pozíciója nem fog gyengülni a konfliktus végét követően. Annyi ereje mindenesetre biztosan lesz, hogy Lengyelország nem kívánatos befolyásszerzési próbálkozásait elhárítsa. S nem Ukrajna lenne az egyetlen régióbeli ország, amely nem kérne a lengyel dominanciából.

De még ha sikerülne is Lengyelország dominanciaprojektje – vajon nem a regionális hatalmak Kispolszkija lenne-e így Varsó? Egy olyan regionális hatalom, amely hajlandó megfeledkezni egyik legfontosabb politikai és történelmi szövetségese barátságáról a hatalmi ambíciói miatt? Úgy tűnik, a magyar–lengyel kapcsolatok is megsínylik, hogy Varsó újramelegítené birodalmi álmait.

Novák Katalin barátságos fogadtatása viszont jó előjel lehet, hogy kapcsolataink a talán nem is olyan távoli jövőben újra rendeződni kezdődjenek. De ehhez mindkét fél munkájára nagy szükség lesz.

Nyitókép: (Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP)