Nem szavazta meg a szlovák parlament Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztését

2022. május 04. 17:52

A szlovák honatyák döntöttek.

2022. május 04. 17:52
null

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szlovák rendőrség őrizetbe vette Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök egykori belügyminiszterét, Robert Kaliňákot, míg Ficót szintén bűnszervezet létrehozásával, hatalmi visszaéléssel és adótitok megszegésével gyanúsítják.

Ficót parlamenti képviselőként mentelmi jog illeti meg, ezért nem tartóztathatták le eddig. A rendőrség közben az ügyészséget arra kérte, hogy rendelje el mind Fico, mind Kaliňák letartóztatását. A letartóztatás már folyamatban is van, azonban Fico esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, mert a mentelmi jogát előbb a parlamentnek fel kell függesztenie.

Május 4-én szerda késő délután a szlovák törvényhozás szavazott Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről – számolt be a ma7.sk. A volt kormányfőre vonatkozó szavazás előtt a képviselők a titkos szavazás lehetőségéről döntöttek, amelyet végül elutasítottak. A jelenlévő 150 képviselőből mindössze 51 támogatta a titkos szavazást.

Ezután rögtön döntöttek Fico mentelmi jogáról is, amelynek felfüggesztését a parlament végül 74:49 arányban támogatta, azonban a jelenlévő 150 képviselő közül legalább 76-nak kellett volna a kiadatás mellett voksolnia. Ennek értelmében

a törvényhozás nem függesztette fel Fico mentelmi jogát.

Az eredmény nem azt jelenti, hogy a Fico elleni nyomozást lezárják, hanem csupán azt, hogy a nyomozati szakaszban járó eljárás során a pártelnök nem kerül vizsgálati fogságba.

Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2022. május 13. 22:30
Hajrá Fico! Vele terjedt a normalitás!
Isten jobb keze
2022. május 05. 00:10
Magyarországon ez kizárt dolog lenne hogy rács mögé! Ott van a poltpetike meg a Fidesz tagok mint az ÁVH-sok! Xdxd
A közösség tagjaként
2022. május 04. 19:59
Helyes! Szopja le magát az usa fényesre, otthon és a széles nagyvilágban is! Rohadt kurva egyszer volt szabad élet vagy halál földje, mára már csak a halál maradt nekik! Pusztuljanak!
flesh ripper
2022. május 04. 19:25
A CIA átvette a tótok irányítását. Az oláhoknál, már régen a bukuresti amerikai követségen, a CIA rezidens rendeli be a kormányt és az államelnököt, kézivezérlésre vannak kapcsolva, de néha automata üzemmódra állítják őket... Valami ilyesmit akartak Elmezayjal, vagy Büdösböszmével, Dromedárovával, meg a Kamukakisgelivel is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!