„A NATO-t már nem kötik a múltbeli kötelezettségvállalások, hogy visszatartsa magát attól, hogy erőit Kelet-Európában telepítse” – mondta az Egyesült Államok vezette szövetség főtitkárhelyettese (aki egyébként egy volt román miniszter) a Guardian híradása szerint.
„Moszkva maga érvénytelenítette a NATO-orosz alapokmány tartalmát
azzal, hogy megtámadta Ukrajnát, és leállította a szövetséggel folytatott párbeszédet” – mondta Mircea Geoana az Agence France-Presse-nek. Szerinte az 1997-es alapokmány értelmében, amelynek célja az Oroszország és a szövetség közötti kapcsolatok újrarendezése volt, mindkét fél vállalta, hogy együttműködik annak érdekében, hogy „megakadályozzák a hagyományos erők potenciálisan fenyegető felhalmozódását Európa régióiban, beleértve Közép- és Kelet-Európát is”.