Volt román miniszter lett a NATO második legerősebb embere

2019. október 18. 08:02

Mircea Geoană szerint Románia még sosem volt annyira biztonságban, mint most.

2019. október 18. 08:02


Mircea Geoană hivatalosan is a NATO főtitkár-helyettese lett – számol be a Transindex.

A volt szociáldemokrata politikus úgy véli, a NATO ezzel a kinevezéssel azt méltányolja, hogy Románia megbízható szövetségese az észak-atlanti erőnek. Geoană még azt is mondta, hogy azért nagyon stabil szövetséges az ország, mert a szerződéshez híven a GDP-nek mindig rákölti a két százalékát a védelmi kiadásokra.

A politikus szerint az ország még sosem volt annyira biztonságban, mint most. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár már július közepén bejelentette, hogy Geoană fogja megkapni a kinevezést. A hírek szerint a román diplomácia (beleértve a jobbközép elnököt és a szocdem kormányt) már évek óta erőteljesen lobbizott érte.

A politikus 2009-ben államelnök akart lenni, és majdnem az is lett, nagyon kevés szavazattal kapott kevesebbet, mint a győztes Traian Băsescu, 49,6 százalékkal veszített. Később, 2008 és 2011 között a szenátus elnöke lett, 2005 és 2010 között pedig a Szociáldemokrata Pártot vezette. Mielőtt a belpolitikába belemártotta volna magát, 1996 és 2000 között nagykövet volt az Egyesült Államokban.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2019. október 26. 16:42
Jó szakmája van. Román.
Vainamoinen
2019. október 18. 12:00
Konnyu Romanianak, nincsenek hazaarulo Momentumos hulyegyerekek, akik kampanyolnak a nemzeti demokratikus politikusok ellen
my fair lédig
2019. október 18. 11:39
jav.: Putyin
Takita
2019. október 18. 10:42
Románia nagyon nyomul az Európai Unió szervezeteikben is. A főügyészen kívül az egyik parlamenti frakció, a Renew Europe (Újitsuk meg Európát), vezetője az erdélyi Dacian Ciolos. Ez a frakció 108 képviselővel a Európai parlament harmadik legerősebbje. Dacian Ciolos korábban mezőgazdasági EU-biztos volt, majd egy ideig Románia miniszterelnöke. Nem éppen magyarbarátságáról híres. A MOMENTUM két képviselő hölgye ennek a frakciónak a tagja.Máris látszik,hogy ezt a két gyenge virágszálat úgy zsebrevágták, hogycsak na. Ahelyett hogy a magyarok érdekeit védnék, mindenhol ellene szólnak. Ellenben a románok előbb mindig románok és azután jöhet az ideológia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!