Habermas és a feministák is tiltakoznak a német fegyverszállítás ellen

A magyar kormány a közelmúltban többször is a kritikák kereszttüzébe került, amiért nem hajlandó fegyvereket szállítani a háborúban álló Ukrajnának. Budapest arra hivatkozva nem tette ezt meg, hogy nem szeretne potenciális célpontot csinálni Magyarországból. Az oroszok ugyanis azt állítják, hogy minden fegyverszállítmányt célpontnak tekintenek, igaz, eddig még nem volt példa arra, hogy a NATO-tagországok területén található szállítmányokat megsemmisítették volna.

De közel sem hazánk az egyetlen európai ország, amely nem, vagy legalábbis nem azonnal köteleződött el az ukrajnai fegyverszállítások mellett.

ami nem is véletlen.

A három német kormánypárt csak nagyon nehezen jutott egyezségre a fegyverszállításokkal kapcsolatban, ami önmagában persze nem meglepő. A német kormánypártok között ott találjuk a Zöldeket, akik éppen a nyolcvanas évek pacifista és környezetvédő mozgalmaiból táplálkozva tudták megszilárdítani magukat politikai erőként, és ott vannak a szociáldemokraták (SPD) is, akik között történelmi léptékben sem ritka az oroszbarátság, és akiknek ennek tetejében Gerhard Schröder exkancellár szívélyes Kreml-kapcsolataival is meg kellene küzdeniük.

Mindettől függetlenül a német közbeszédben elég

méghozzá azonnal, amihez nagyban hozzájárult a mainstream média – lapok és tévéadók – kórusszerű magatartása is, amely szinte azonnal úgy rákapott az ukrán kormány követeléseinek kritikátlan szajkózására, mint medve a lépes mézre.

Hamar kiderült, hogy a mérleg nyelve nem más lesz a kérdésben, mint Olaf Scholz. A kancellár, miután a háború kitörése után bejelentette, hogy a német kormány a jövőben sokkal többet költ majd haderőfejlesztésre, a gyorsan elvette a háborúügyben történő kommunikáció feladatát ambiciózus külügyminiszterétől, Annalena Baerbocktól (Zöldek), és eddig jórészt sikeresen akadályozta meg, hogy a német kormány úgy ugráljon, ahogy Volodimir Zelenszkij és kollégái fütyülnek. Ezt a német választók nem fogadták valami jól, a múlt hétvégi schleswig-holsteini választáson bukott is egy hatalmasat az SPD.

De hogy mennyire megosztó kérdés valójában az ukrajnai fegyverszállítások ügye, azt jól példázza, hogy a közelmúltban

Habermas szerint eltévedtek a pacifisták

A legprominensebb felszólaló talán Jürgen Habermas volt, aki április végén hosszú véleménycikket közölt a Süddeutsche Zeitung hasábjain Háború és felháborodás címmel. A világhírű filozófus szerint az ukránok érthető módon zsarolják a jelenlegi német kormányt a korábbi kormányok hibás döntései miatt, ugyanakkor kifejezetten irritáló az az öntudatosság, ahogy Németországban a „reflektáltan és visszafogottan cselekvő” kormányt támadják a felháborodott kritikusok.

Jürgen Habermas szerint a Nyugat dilemmája abban áll, hogy

de aki „agresszív-öntudatos hangnemben mind inkább ebbe az irányba űzné a kancellárt”, az egész egyszerűen nem hajlandó tudomást venni erről a dilemmáról.

A filozófus elismeri ugyan, hogy az Ukrajnának szállított fegyverek kedvezően befolyásolhatják a konfliktus kimenetelét, ugyanakkor azt a kérdést is felteszi, hogy „De vajon nem ájtatos önbecsapás-e az ukránok győzelmére alapozni a gyilkos orosz hadviseléssel szemben, miközben nem vagyunk hajlandók magunk is fegyvert fogni? A háborúpárti retorikát nehéz összeegyeztetni a kívülállói szereppel, ami csak úgy sugározza ezt magából”.

Jürgen Habermas kifejtette: a német lapok úgy terjesztik az összeesküvés-elméleteket Oroszországról, mint a legvadabb spekulációkat a Szovjetunió idején, és Putyinról is egy sértett, az ortodox egyház és Alekszandr Dugin irányítása alatt álló revizionista képét festi. Csakhogy a filozófus szerint ezzel gyökeresen ellentétes az, amit az orosz elnökről, mint a racionális, KGB-iskolákban tanult politikusról egyébként tudunk.

Mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy

A filozófus úgy véli, hogy az eddig meggyőződésesen békepárti érzelmes – értsd: az érzelmeiket el nem rejtő – német fiatalokat mintha kiszaggatta volna pacifista illúzióikból az ukrajnai háború, ezért ők a szabadságért és a nemzet megmaradásáért küzdő, elszánt ukrán vezetés látásmódját veszik át.

Az idősebbek, akiket jelentős részben a hidegháború szocializált, lényegesen kevésbé szenvedélyesek háborúügyben, hiszen tudják, hogy egy Oroszország-jellegű atomhatalommal szemben nem lehet csak úgy háborút nyerni. A filozófus szerint ezt a különbséget egyáltalán nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert nem csak olyan botrányos esetekhez vezet, mint a német szövetségi elnök és az ukrán vezetés közötti konfliktus, hanem folyamatos, kétoldalú félreértésekhez is.

Habermas szerint éppen ezek a félreértések mutatják, hogy az egykori pacifisták „áttérései” milyen hibákat rejtenek magukban. Az egykori pacifisták ugyanis nem lettek realisták, sőt: a filozófus úgy látja, hogy most is a túlzott idealizmus szól belőlük. Lásd még: Annalena Baerbock.

A német feminizmus nagyasszonya a fegyverszállítások ellen

Ugyan a filozófus szövege kétségtelenül elgondolkodtató, nagyobb feltűnést mégis inkább azok körében keltett Németországban, akik alapból is hajlandók elolvasni és képesek értelmezni egy ilyen hosszú és ilyen mély megértést igénylő írást. A közbeszédben jóval nagyobb visszhangot kapott az a nem sokkal később megjelent, Olaf Scholznak címzett nyílt levél,

A levél érdekességét a német fősodorral való szembenállása mellett az írók és aláírók személye adja. Az írás az Alice Schwarzer vezette Emma feminista magazin online kiadásában jelent meg. Schwarzer maga az egyik legismertebb feminista aktivista, író és újságíró Németországban, méghozzá a hatvannyolcas iskolából. Schwarzernek elévülhetetlen érdemei vannak a németországi abortuszvita elindításában, és azóta is az ottani nőmozgalom egyik nagyasszonyának számít. A nyílt levél aláírói között persze nem csak feministákat találni, az élet minden területéről érkeztek olyan értelmiségiek, akik hajlandók voltak a nevüket adni az íráshoz – például a lapunknak nemrég nyilatkozó Reinhard Merkel is.

A szerzők szerint az ukrajnai háború kettős határhoz érkezett. Egyrészt most érkezett el az a pont, amikor a konfliktus további felfegyverzése már az atomháborúval mint következő lépéssel fenyeget, másrészt pedig most kell elgondolkodni azon,

A nyílt levél szerint két fontos tévedés uralja jelenleg a német közéletet. Az egyik az, hogy a háború további eszkalálódásáért csak és kizárólag az agresszor felelős, azok pedig nem, akik esetleg további okot szolgáltatnak számára a támadáshoz. A másik tévedés az, hogy az ukrajnai civilek életéről mint a háború további „költségeiről” való döntés csak az ukrán kormány hatáskörébe tartozik.

„A nyomás alatt történő, eszkaláló hatású felfegyverzés egy világszintű fegyverkezési spirál kezdete lehet, ami katasztrofális következményekkel járna, nem utolsó sorban a világ egészségére és a klímaváltozásra való tekintettel” – figyelmeztetnek az aláírók, akik szerint jelenlegi hatalma és történelmi felelőssége tudatában éppen a német kancellár tudna változást elérni a háború menetében.

A baloldal fegyverszállításokat követel

Aligha meglepő módon a levél nagy megütközést keltett a német sajtóban. Az írást betudhatjuk egyfajta tabudöntésnek is, hiszen a megjelenéséig „kanonizált” értelmiségiek nemigen képviselték nyilvánosan ezt az álláspontot. A válaszreakció természetesen nem maradt el. Konrad Schuller például egy Béke a halálos ellenséggel című publicisztikában ment neki a levélíróknak, igaz, a legszebb hidegháborús retorikát idéző írás nem a hatvanas évek Neues Deutschlandjában, hanem a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg.

Nem kellett sokat várni a válaszlevélre sem, ami a balliberális Die Zeit hasábjain jelent meg. A magyar olvasó számára az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller neve csenghet ismerősen az aláírók közül – esetleg a Mandineren néha előforduló Sascha Lobóé –, akik között publicistákat, egykori diplomatákat és politikatudósokat is találunk – többnyire baloldaliakat.

A szerzők szerint csak akkor jöhet létre olyan béke, ami nem Ukrajna teljes behódolásán alapszik, ha az európai országok folyamatosan olyan fegyvereket szállítanak az országba, amikkel az egyszerre védheti meg magát és gyengítheti Oroszországot.

– írják a szerzők.

A levél aláírói arra apellálnak, hogy a jelenlegi európai nemzetközi rendszer megalapozásában Scholz szociáldemokrata elődjei is fontos szerepet játszottak. Szerintük Ukrajna további felfegyverzése nem ellentétes a Willy Brandt-féle Ostpoltikkal, ráadásul egy orosz siker azt is jelentené, hogy a következő hasonló konfliktus talán éppen egy NATO-tagállam területén tör majd ki. 

„Az orosz vezetés nem a NATO jelentette fiktív fenyegetéstől tart. Sokkal jobban fél a demokratikus változásoktól a szomszédságában. [...] Nincs még egy olyan ország, amely ekkora árat fizetett volna azért, hogy a demokratikus Európa részese lehessen. Ukrajna ezért megérdemli a kötelező erejű belépési perspektívát” – fűzik tovább gondolataikat a szerzők, akik szerint az atomháborúval való fenyegetőzés az orosz pszichológiai hadviselés része, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség a német különutakat kizáró európai egységre vele szemben.

És tovább: a szerzők szerint az ukrajnai háború a valódi fokmérője annak, hogy a németek mennyire gondolják komolyan a második világháború utáni „soha többé”-t. A német történelem szerintük arra kötelez, hogy mindenfajta pusztító háborút megakadályozzon a berlini vezetés. „Ez főleg egy olyan országgal szemben érvényes, amelyben elemi dühvel tombolt a Wehrmacht és az SS” – fogalmaznak.

„Ma Ukrajna a mi biztonságunkért és a szabad Európa alapértékeiért is harcol. Nem hagyhatjuk, Európa nem hagyhatja elbukni” – zárják soraikat.

Hogy mi történt Németországban, ami ahhoz vezetett, hogy korábban háborúellenes baloldaliak nyílt levélben szólítsák fel a német kancellárt egy pusztító háborúba történő további fegyverszállításokra, a jövő történészei talán jobban ki tudják majd bogozni. 

Habermas látlelete mindenesetre pontosnak tűnik, és az idealisták talán valóban átesnek a ló túloldalára. Egyelőre úgy néz ki, hogy az ő álláspontjuk érvényesül a dologban. Baerbock külügyminiszter kedden Kijevben járt, ahol úgy tűnt, újra szent a béke az ukránok és a németek között. Ki tudja – lehet, hogy az Ukrajnának szállítandó vadonatúj német páncélos tarackok „keze” van a dologban.

Grafika: Mandiner