Jön az év első német választása, megint bukhatnak a kereszténydemokraták

A híradásokban világ- és Európa-szerte az orosz–ukrán háború borzasztó eseményei állnak a legkiemelkedőbb helyeken. A hosszú tél végével azonban lassanként mindenhol újraindul a politikai élet is. Ezt mi, magyarok természetesen a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hiszen április elején mi is a szavazóurnákhoz járulunk majd.

Ébredezik Németország is, ahol az idei év sem múlik el tartományi választások nélkül. Négy tartomány is új szövetségi gyűlést választ majd, ami nem csak helyben hoz majd izgalmakat, hanem tágabb értelemben véve a decemberben munkába állt balliberális (szociáldemokrata–zöldpárti–szabad demokrata) szövetségi kormány, illetve a Friedrich Merz személyében új elnököt választó és azóta a megújulást hirdető kereszténydemokraták (CDU) munkájáról is kiállít egyfajta bizonyítványt.

A négy szóban forgó tartományból háromban – Schleswig-Holsteinban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és a Saar-vidéken – ők adják a miniszterelnököt, s ami még fontosabb, mindhárom kormányfő fiatal. A győzelmi kényszer tehát kettős: egyrészt meg kell tartani ezt a három tartományt, másrészt meg kell őrizni a három miniszterelnök – rendre: Daniel Günther, Hendrik Wüst és Tobias Hans – renoméját is.

Sweet home Saarland

A választási év nyitótánca Németország egyik legapróbb tartományára, a Saar-vidékre esik. Ez a csupán Nógrád megye méretű tartomány az ország egyik legkülönlegesebbje. Önálló politikai egységként csupán az első világháborút Németország számára lezáró versailles-i béke óta létezik, csakhogy ekkoriban éppen nem az anyaországhoz tartozott, hanem nemzetközi igazgatás alatt állt, és csak az 1935-ös népszavazás után tért oda vissza. A második világháború után már-már rutinszerűen választották le Németországról ezt a területet.

de ebből végül nem lett semmi, s a terület 1957-ben visszakerült az akkor éppen nyolcéves Német Szövetségi Köztársasághoz. Azóta nem vette „kölcsön” senki.

Az internetes popkultúrában néha csak Németország Alabamájaként (bár az erdős, dimbes-dombos tartomány kétségkívül ideális „sweet home”, ez a megnevezés inkább az arrafelé állítólag gyakori vérfertőző kapcsolatokra utal) emlegetett Saar-vidék ugyan nem a németországi politikai élet epicentruma, de szülöttei közül néhányan igen sokra vitték politikusként. Itt született például a Magyarországon különösen alacsony népszerűségnek örvendő Heiko Maas egykori német külügyminiszter, a szocdemek és a szélsőbaloldali Die Linke legendája, Oskar Lafontaine, és egy bizonyos Annegret Kramp-Karrenbauer politikai karrierje is itt szökkent szárba, mielőtt dicstelen véget ért volna Berlinben.

Az Angela Merkel utódjának kijelölt, majd pártelnökként csúnyán megbukó Kramp-Karrenbauert azért kell megemlítenünk egy 2022-es tartományi választásról szóló cikkben, mert ez a történet vele kezdődik. Kramp-Karrenbauer 2011-ben örökölte meg a Saar-vidék miniszterelnöki címét, amit hét éven keresztül meg is tudott tartani, méghozzá rendre elég meggyőző választói felhatalmazással. Csakhogy AKK-t 2018-ban a szövetségi CDU élére választották a lemondó Merkel helyére, ami miatt a miniszterelnök hátra is hagyta kényelmes saarbrückeni állását. A helyére a tartományi parlament a kijelölt utódját, az akkor éppen negyvenéves Tobias Hansot szavazta meg.

Hans kiváló politikai pedigrével rendelkezik, elvégre édesapja nyolc éven keresztül volt a CDU frakcióvezetője a tartományi gyűlésben, de

A Saar-vidék egyébként története nagy részében CDU-fellegvárnak számított, egyedül a már említett Oskar Lafontaine vezetésével tudták elhódítani a szociáldemokraták 1985-ben – igaz, Lafontaine-nel az élen majdnem tizenöt évig kormányoztak az elvtársak a tartományban. A CDU és az SPD tíz éve közösen irányítja a Saar-vidéket; s érdekes módon a más tartományokban elég népszerű kisebb pártok, mint az FDP vagy éppen a Zöldek ebben az országrészben továbbra sem rendelkeznek kiterjedt szavazóbázissal.

Alakulóban a CDU-vereség

Ebből kifolyólag a márciusi Saar-vidéki választás is egy

amit a legutolsó közvélemény-kutatási adatok szerint az utóbbi alakulat fog megnyerni.

A szociáldemokraták idén is Anke Rehlingert, a tartományi szervezet elnökét indítják a miniszterelnöki pozícióért, aki már 2017-ben is a listavezetőjük volt. Rehlinger tapasztalt politikus, tagja volt az összes nagykoalíciós kormánynak, 2014-ben pedig megörökölte Heiko Maastól a gazdasági miniszteri pozíciót, amivel a miniszterelnök-helyettesi kinevezés is együtt járt. A két csúcsjelölt, Hans és Rehlinger tehát jól ismerik egymást, s kettejük közül egyelőre Rehlinger helyzete tűnik kedvezőbbnek.

Tobias Hans kampánya egyáltalán nem alakul ideálisan: kiderült, hogy a miniszterelnök a baerbocki receptet követve kicsit felturbózta az önéletrajzát, a benzinárstopért kampányolva pedig sikeresen elejtette azt a mondatot, hogy a dráguló üzemanyagárak „nem csak az alacsony jövedelműeket érintik. Azt a sok szorgalmas embert is érinti, akiknek tankolniuk kell”. Ez persze rögtön úgy hangzott, mintha Hans miniszterelnök úgy gondolná, hogy aki keveset keres, az biztos nem dolgozik szorgalmasan. Nem jó üzenet egy választás előtt, még akkor sem, ha a felmérések szerint sokat nem rontott a CDU népszerűségén.

Úgy tűnik, hogy

2017-ben a tartomány minden körzetét elvitték a kereszténydemokraták, 2021-ben egyet sem.

A párt népszerűségén egyelőre az sem segített sokat, hogy az év elején Friedrich Merz váltotta a pártelnöki székben a tavalyi választási bukás egyik fő felelősét, Armin Laschetet: a CDU stabilan harminc százalék környékén mozog, jó hat-nyolc százalékkal a szociáldemokraták mögött.

A Saar-vidéki SPD eközben profitálni látszik a szövetségi kormányzás hatásaiból. Amióta a szociáldemokrata Olaf Scholz vezetésével munkába állt a jelzőlámpa-koalíció Berlinben, Anke Rehlingerék népszerűsége harmincöt és negyven százalék között mozog. Igaz, ehhez Tobias Hans szerencsétlen kijelentései is nagyban hozzájárultak.

A Merz-CDU számára tehát egy kellemetlen választási bukás van kinézőben március 27-én:

Ez nem jó jel a választási év elején. Igaz, hogy egyetlen voksolás eredményeiből még nem lehet nagy következtetéseket levonni, de a várható gyenge szereplés intő jel kell, hogy legyen a szövetségi CDU számára: nem elég csak pártelnököt és funkcionáriusokat váltani, a Kereszténydemokrata Uniót az alapoktól kiindulva kell újragondolni.

A nyitóképen: Tobias Hans miniszterelnök az egyik lovával. Fotó: OLIVER DIETZE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP