A kelet-ukrajnai válságon, az elcsatolt Krímen és a sokat szenvedett Kárpátalján túl létezik ukrán belpolitika is: körképünk Zelenszkij, Porosenko és Timosenko aktuális machinációiról!
Azon túl, hogy Ukrajna keleti részén nyolc éve húzódik egy fegyveres konfliktus, hogy Oroszország elcsatolta a Krím-félszigetet tőle, hogy a kárpátaljai magyarok folyamatos vegzálásnak vannak kitéve, és hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határ menti területein néha teljesen érthetetlen helyeken landolnak mindenfajta csempészrepülőgépek, meglepően keveset tudunk Ukrajnáról és arról, hogy egyébként mi zajlik az országban.
Sejtjük persze, hogy az ország működése mögött egy sajátos, külső szemlélőként gyakran csak nagyon nehezen megérthető logika működik,
így téve Ukrajnát egy ellenszenves banánköztársasággá. De mégis, milyen az ukrán politika?
Vegyük az ország elnökét, akit 2019 óta Volodimir Zelenszkijnek hívnak. Közismert, hogy Zelenszkij a politikai karrierje előtt leginkább a szórakoztatóiparban vitézkedett, és akkor szerzett országos politikai népszerűséget, amikor a Nép szolgája című sorozatban eljátszotta Ukrajna tanárból lett elnökét, aki nem az oligarchák, hanem az átlagemberek érdekeit szem előtt tartva politizál. Ezután a képernyőkből a politika valóságába lépett át: a Nép szolgája nevű párt jelöltjeként legyőzte a csokikirály Petro Porosenkót a 2019-es elnökválasztáson, az ugyanabban az évben tartott parlamenti választáson pedig pártja is tarolt, megszerezve a rada mandátumainak többségét.
Elragadó sikertörténet, ami egyben sokat elmond az ukrán politikai élet működéséről is. Vegyük először a Nép szolgáját, mint pártot – ez csak egy abból a körülbelül 350 politikai formációból, ami ma pártnak nevezheti magát Ukrajnában. Ez elég sok, ennek pedig történelmi okai vannak.
A Szovjetunió széthullása után ugyanis
Az ország első alkotmányát ugyanis csak 1996-ban fogadták el, addig az egykori Ukrán SZSZK alaptörvénye volt érvényben. Ez igen szokatlan, hiszen Ukrajna 1991-ben függetlenedett a Szovjetuniótól. Az első, valóban szabad választást is csak 1994-ben írták ki, vagyis a fiatal ukrán állam életének korai éveiben a népfelség elve szinte alig játszott bármiféle szerepet a politika alakulásában.
Az első ukrán alkotmány ráadásul olyan nagy hatalmat adott az elnök kezébe – Leonyid Kucsma nagy örömére –, hogy a parlament, a Verhovna Rada szerepe egészen a 2004-ben elfogadott és két évvel később hatályba lépett alkotmánymódosításig szinte teljesen elhanyagolható volt.
Politizálni mindenesetre már a kilencvenes években is jó megélhetés volt Ukrajnában, így a rendszerváltást követően gombamód kezdtek szaporodni a mikropártok – a további burjánzásuknak csak a 2001-es párttörvény parancsolt megálljt. E jogszabály feltételei szerint viszont már egyáltalán nem könnyű új pártokat alapítani Ukrajnában, hiszen ehhez mind az ukrajnai kerületek kétharmadában, mind a krími járások kétharmadában össze kell gyűjteni tízezer aláírást, ami önmagában sem könnyű, hát még úgy, hogy
Nagyon gyakori ezért, hogy az új pártok vagy csalással szereznek krími aláírásokat, vagy egész egyszerűen egy már létező, de nem működő bejegyzett párt jogi személyével indulnak el a választásokon. Ugyanezt tette többek között a Nép szolgája is – ők a 2016-ban bejegyzett Döntő Változás Pártja „játékjogával” vesznek részt az ország politikai életében a mai napig is.
Mindebből az következik, hogy a legtöbb ukrán párt társadalmi beágyazottsága – már csak történelmi okokból is – meglehetősen alacsony, így
Ezek a személyek sokszor maguk is oligarchák, de ez természetesen nem feltétel, ha valaki politikai karrierbe szeretne kezdeni az országban. Zelenszkij elnök maga például nem klasszikus oligarcha (hanem az ismert dnyepropetrovszki pénzember, Ihor Kolomojszkij „kifutófiújaként” indult el az elnökségért).
Azt, hogy az egyes ukrán pártok mennyire személyes projektek, jól megmutatja a jelenleg legnépszerűbb politikai erő, az Európai Szolidaritás példája. Ahogy mondani szokás, ez is volt már minden, csak akasztott ember nem: még a kétezres évek legelején alapította Petro Porosenko egykori ukrán elnök, aki akkor még a szociáldemokraták színeiben politizált.
Az oligarcha Porosenkót amúgy közvetetten mindenki ismeri, aki fogyasztott mostanában Tibi csokit, hiszen ez a márka is a Roshen-csoporthoz tartozik, ami az egykori elnök egyik legjövedelmezőbb vállalkozása – ezért is nevezik gyakran csokikirálynak Porosenkót.
A politikához visszatérve: a pártot ekkor még Szolidaritásnak nevezték, és eredendően baloldali és oroszpárti volt, sőt, az egykori állampárt utódpártjaival is közösködött. A kétezres évek elején Porosenko úgy döntött, hogy beolvasztja a fiatal Szolidaritást a Viktor Janukovics-féle, oroszbarát Régiók Pártjába.
újraalapította a Szolidaritást, de az alakulat ez után hosszú időre eltűnt a palettáról, sőt, az igazságügyi minisztérium fel is oszlatta 2013-ban.
Ekkor Porosenko egy másik, általa bejegyzett párthoz nyúlt, átnevezte Összukrán Szolidaritásra – így folytatva a szépemlékű Szolidaritás hagyományait –, a jelöltjeként megnyerte a 2014-es elnökválasztást, újra átnevezte Petro Porosenko Blokkra, még nyugatosabbra vette a figurát, a pártjával is választást nyert ugyanabban az évben, majd a 2019-es választásokra készülve még egyet csavart a nyugatosság-szabályozón, átnevezte a pártot Európai Szolidaritásra, sőt, még az eredeti, vörös pártszíneket is elhagyta az EU-sabb kék és sárga kedvéért.
Csakhogy a 2019-es elnökválasztást Zelenszkij elhappolta Porosenko elől, következésképpen az Európai Szolidaritás is rosszul szerepelt az akkori parlamenti választáson is. Ám az utóbbi hetekben – elsősorban az egyre aggasztóbb kelet-ukrajnai helyzet miatt – Zelenszkij és a Nép szolgájának népszerűsége csökkenni kezdett, ami újra helyzetbe hozta Porosenkót és pártját, akikről hosszú távon
Hasonló, de talán kevésbé radikális változásokon ment keresztül az örökifjú politikai túlélőbajnok, Julija Timosenko Batykivscsinája is, ami a politikus szabadulása után kisebbfajta reneszánszon ment keresztül, és ma már az egyik legeuropéerebb ukrán párt színeiben illegeti magát.
Annál nagyobbat változott viszont Volodimir Zelenszkij, aki elnöki karrierje kezdetén változást ígért, aztán – ahogy ez lenni szokott – ebből a változásból félbehagyott reformokon és a saját, helyzetbe hozott emberein kívül nem sok valósult meg.
A kezdetben jóindulatú nyugati elemzők közül ma már egyre többen látják úgy, hogy
Ez abban nyilvánul meg, hogy az elnök és köre egyre szorosabban az irányítása alá vonja a belügyminisztériumot, és a hadsereg kulcspozícióiba is a saját embereit ülteti.
A kérdés persze az, hogy Zelenszkij és köre hatalomkoncentrációja mennyiben teszi ellenállóvá Ukrajnát az ország bel- és külügyeit alapvetően meghatározó fenyegetésekkel szemben. Az eddigiekből úgy tűnik, hogy hiába nagyon nyugatos, Európa- és NATO-párti az ukrán elnök és pártja, a nyugati partnerországok többsége eleve vagy csak a fejük felett hajlandó tárgyalni Moszkvával, vagy szóba áll velük ugyan, de nem teljesíti azt, amit kérnek.
***
A nyitóképen: Porosenko vs Putyin & Zelenszkij – egy Porosenko-párti tüntetésen 2020-ban (STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
A Fidesz frakcióvezetője egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy március 15-én egy ukrán cégen keresztül finanszírozzák Magyar Péterék szimpatizánsaik buszoztatását.
Zelenszkij diplomáciai hazárdjátékot űz: ezzel a lépéssel igyekszik Trump és az arab országok kedvében járni.
Szijjártó Péter szerint ha az ukránok nem adják meg a válaszokat, majd a magyar hatóságok feltárják azokat.
„Védjük meg Orbán Viktort, védjük meg a magyar népet!” – hangoztatta Harald Vilimsky.
Konsztantin Bondarenko szerint az ukrán elnök nem államférfi, hanem egy tapsra éhes színész, aki a népszerűségi mutatók rabja lett.
Minden, amit a Tisza Párt eddig az Európai Parlamentben megszavazott, az Ukrajna érdekét szolgálta.
A kormány exporttilalmat is bevezet a Barátság leállása és az iráni helyzet miatt.
.Egyetlen gól döntött a Bozsik Arénában. Az őszi hazai siker után a Honvéd–Kecskemét találkozó végén is a lilák ünnepelhettek.
