Átvette a hatalmat Merz a CDU-ban, de a java még csak most jön

Képregényfilmek sokadik, nyilvánvaló ötlethiány nyomorgatta folytatásaiban sem gyakran látni akkora visszatérést, amekkorát Friedrich Merz az elmúlt hónapokban bemutatott. A hatvanhat éves kereszténydemokrata politikus a tavalyi Bundestag-választáson ismét mandátumot szerzett a szövetségi parlamentben, majd megszerezte a párt elnöki tisztségét is.

Teljes megújulást ígért pártjának, s lassan ideje is teljesítenie: idén három tartományi választás is vár a CDU-ra, amiket majdhogynem kötelező lenne megnyernie Konrad Adenauer megtépázott pártjának.

Friderich Merz: felemelkedés

A kereszténydemokraták újdonsült pártelnökével a Mandiner hasábjain már részletesen is foglalkoztunk. A Merkel-korszak kezdetén kegyvesztetté vált politikus kétszer is megpróbálta elhódítani a CDU pártelnöki székét azzal a nem titkolt céllal, hogy kancellárjelölt legyen, és hogy megbosszulja félreállítását a kétezres évek elején. Merzet előbb Annegret Kramp-Karrenbauer majd Armin Laschet utasította maga mögé ebben a versenyben, csakhogy mindketten hatalmasat buktak pártelnökként.

Merz a 2021-es, csúnyán elveszített Bundestag-választás után lemondott Laschet helyére lépett most, miután a párt tagsága nagy többséggel őt választotta meg a CDU elnökévé.

A hasonló őrségváltásokat a CDU-ban mindig is nagy tisztogatások kísérték – ezt Friedrich Merz is nagyon jól tudja, hiszen ő maga is egy ilyen „öldöklés” áldozatává vált.

A CDU pártgyűlésén az új elnök kívánságainak megfelelően a küldöttek a legtöbb merkeliánust kiszórták a párt elöljáróságából, a „túlélőket” pedig jellemzően nem túl meggyőző többséggel választották újra. Így járt például Jens Spahn korábbi szövetségi egészségügyi miniszter is, aki két éve még a kancellársággal is kacérkodott – most csak egy igen karcsú, hatvanszázalékos eredménnyel erősítette meg a helyét az elnökségben. Úgy tűnik, Merkel embereinek lassan tényleg reszeltek a CDU-n belül, s ezt Merz legutóbbi pártelnök-választási ellenfelei, Helge Braun és Norbert Röttgen is érzékelték, akik semmilyen tisztségért nem indultak el.

A pártgyűlést az eddigieknél jóval több nőt, s köztük sok fiatalt is beválasztott a párt elöljárói közé, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. A lapok különösen a huszonhat éves Wiebke Winter megválasztását emelik ki – a brémai származású politikus egyrészt a CDU vezetésének eddigi legifjabb tagja, másrészt a Klima Union nevű belső csoport alapítója,

Winternek egyelőre ez az első komolyabb politikai sikere, hiszen a Bundestagba nem sikerült bejutnia szeptemberben – bár ez egy ős-SPD-s választókerületben talán nem is olyan meglepő.

A kettős fejedelemség vége

A pártgyűlés támogatásával a háta mögött Merznek igazán csak egy teendője volt még hátra, hogy a hatalomátvételt teljessé tegye. Az újdonsült pártelnök is azon politikusok közé tartozik, akik szerint egy ellenzéki párt elnöke csak akkor erősítheti meg magát politikailag, ha a parlamenti frakció vezetését is átveszi. Ehhez azonban egy régi bútordarabbal, Ralph Brinkhauszal kellett megküzdenie.

Brinkhaus korábban szintén megbízható merkeliánusnak számított, és 2018-ban ért politikai pályafutása csúcsára, amikor letaszította Angela Merkel bizalmasát, Volker Kaudert a frakcióvezetői pulpitusról. Ralph Brinkhaus tavaly az igazán nagy hatalom közelébe is férkőzhetett volna, hiszen a neve a CDU lehetséges kancellárjelöltjei, s később lehetséges pártelnök-jelöltjei között is felmerült. Jelölésre egyik pletykát sem váltotta Brinkhaus, viszont a választási bukás után arra kérte a pártot, hogy idén áprilisig még tartsák meg frakcióvezetőként.

Merz azonban máshogy vélekedett, s

Tegyük hozzá: a pártgyűlés eredményei alapján Ralph Brinkhaus valószínűleg nem is nagyon ellenkezett úgy istenigazából, hiszen ha választásra került volna sor közte és Merz között, a CDU többsége minden bizonnyal az újdonsült pártelnököt támogatta volna.

Mennyire keresztény a CDU?

A hatalmi kérdések rendezésével azonban a CDU-nak végre az égető tartalmi problémákra kell koncentrálnia.

– jelenleg mindhárom kormányt a kereszténydemokraták vezetik. Két hét múlva választják egyébként Németország szövetségi elnökét is, akinek a jogállása nagyon hasonló a magyar köztársasági elnökéhez. A CDU jelenlegi állapotát jól jellemzi, hogy a párt meg sem próbált saját jelöltet állítani a címre, és így a szociáldemokrata exkülügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier jelölését támogatják.

Friedrich Merznek azonban talán nem is emiatt kell, hogy fájjon a feje. Rövidesen nyilvánosságra hozzák majd a párt által készített elemzést, ami a tavalyi választási vereség okait firtatja. A politikaközeli német lapok a legszaftosabb részleteket természetesen már előre megszellőztették, így a nyilvánosság előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen identitásproblémákkal küzd (ismét) a CDU.

Az elemzés egy részét Andreas Rödder professzor jegyzi, akivel tavaly egyébként a Mandiner is interjút készített. Rödder egyenesen azt a kérdést teszi fel, hogy mennyire korszerű még a „C” a CDU-n belül, s azt javasolja a pártnak, hogy egyenesen hagyja el a nevéből a kereszténységre utaló betűt.

Rödder javaslata szerint érdemes volna végre rendet tenni a névvitában, amely egyúttal a CDU identitásválságát is rendezhetné.

A „C” Rödder szerint „továbbra is egy tartalmi alapvetést jelképez, amiből egy beazonosítható társadalmi-politikai koncepció következik: a minden ember méltósága irányába történő orientáció [...]”. Azt ugyanakkor a történész sem gondolja, hogy a CDU szerinte egzisztenciális válságát a „C” elhagyása önmagában megoldhatná.

A professzor felvetése természetesen nem csak a párton belül váltott ki vitát – a Frankfurter Allgemeine Zeitung például hosszú véleménycikket közölt, amiben a szerző megállapította, hogy a németországi egyházak zsugorodása a CDU és a CSU néppárti rangját is veszélybe sodorhatja. A lap megszólaltatta Serap Gülert, a CDU elnökségének hívő muszlim tagját is, aki szerint „a C nem azt jelenti, hogy ez egy keresztény klub, ami csak keresztényeket lát szívesen” – sőt, számára éppen ez a betű jelképezi a párt nyitottságát.

amikre gyors választ kell adnia a pártnak és személyesen Friedrich Merznek is. A „névvita”, már ha egyáltalán lesz ilyen, és nem csak a politikai újságírók csámcsognak rajta, bizonnyal nem a legsürgetőbb kérdés – ugyanakkor éppen a CDU az a párt, amelyik hajlamos leragadni ezeknél.

A nyitóképen: Friedrich Merz. Fotó: AFP