Könnyű meccs: Frank-Walter Steinmeier folytatja Németország elnökeként

Bauer Bence és Fonay Tamás (MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért) írása

Vasárnap, február 13-án választotta meg a Szövetségi Gyűlés a német szövetségi elnököt. Már a vasárnapi voksolás előtt is minden jel arra utalt, hogy ismét a 2017 március óta hivatalban lévő Frank-Walter Steinmeier lesz a befutó. A vasárnapi voksolás során Steinmeier aztán 1.045 szavazatot söpört be egyből az első fordulóban,

A további jelölteknek így esélyük se volt. Max Otte, az AfD jelöltje 140 szavazatot kapott, míg Gerhard Trabert (Balpárt) 96-ot, Stefanie Gebauer (Szabad Választók) pedig 58-at. Továbbá 86 tartózkodás és 12 érvénytelen szavazat érkezett. 

Idehaza keveset lehet hallani a német elnök szerepéről, megválasztásának körülményeiről, illetve a politikai implikációkról, holott egy elnökválasztás egyben fontos politikai üzeneteket is hordoz. Cikkünk ezeket az aspektusokat mutatja be a magyar olvasóknak.

A Szövetségi Gyűlés

A szövetségi elnököt az alapesetben csak ötévente összeülő Szövetségi Gyűlés, Németország legnagyobb parlamenti közgyűlése választja, amelynek egyetlen feladata a szövetségi elnök személyének megválasztása. A német Alaptörvény 54. cikkének 4. bekezdése alapján a gyűlést a Bundestag elnöke hívja össze, legkésőbb 30 nappal a hivatalban lévő szövetségi elnök megbízatásának lejárta előtt, azaz egészen hasonló határidővel, mint Magyarországon. Az Alaptörvény meghatározza továbbá, hogy a gyűlés a szövetségi parlament összes képviselőjéből, jelenleg 736 képviselőből, valamint a tartományi parlamentek által az arányos képviselet elvei szerint választott, ugyanennyi számú küldöttből áll. A tartományi küldöttek száma lakosságarányosan kerül meghatározásra.  

A tartományi parlamentek egyenlő részvételének az a célja, hogy biztosítsa, az államfő az egész Szövetségi Köztársaságot képviselje, és ezáltal a szövetségi, valamint a tartományi szintek összetartozását és közösségét szimbolizálja, így is erősítve a föderális berendezkedést a német politikai rendszerben. Ehhez hasonlóan értelmezhető az is, hogy a szövetségi elnök helyettese a Bundesrat soros elnöke. Az elnök személye körforgásos alapon kerül minden évben meghatározásra. A Bundesrat a német törvényhozás tartományi kormányokat magába foglaló ága.

Miben különbözik a hazai rendszertől?

Összevetve a német szövetségi, illetve a magyar köztársasági elnök szerepét és megválasztását, elmondható, hogy alapvetően sok a párhuzam a két közjogi méltóság funkciója és feladatai között. Nem véletlenül, hiszen a rendszerváltást követően konszenzus született abban, hogy Magyarország polgári demokratikus átalakulását követően a hazai alkotmányos berendezkedés alapvetően a magyar hagyományokat és a német közjogi berendezkedés mintáját követő parlamentáris demokrácia kereteit öltse magára.

akinek legfőbb feladata az Alaptörvény és a demokratikus berendezkedés védelme, valamint hazája egységének egy személyben történő kifejezése. Hasonlóság még, hogy az államfői tisztség mindkét államban összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással, valamint, hogy feladatuk voltaképp csak reprezentatív jellegű – igazi politika hatalommal nem bírnak. Mindazonáltal tisztségükből elmozdítani őket csak az adott ország Alkotmánybírósága tudja, kizárólag abban az esetben, ha az államfők bűncselekményt követnek el. 

Csak látszólag különbség, hogy hazánkban az Országgyűlés választja az államfőt, míg Németországban a Szövetségi Gyűlés. Ugyanis a Szövetségi Gyűlés nem más, mint a Bundestag kiegészítése a tartományok parlamentjeinek küldöttjeivel, egyforma arányban. Azaz a német föderális közjogi berendezkedés mutatkozik meg a szövetségi elnök megválasztásakor. A magyar közjogi helyzetből adódóan nyilvánvaló, hogy ez a szisztéma idehaza nem értelmezhető, ugyanis hazánk nem szövetségi állam. Sőt, Németországban az államiság alapjait a tartományok, németül Länder alkotják, s nemcsak korábban jöttek létre, mint a Németországi Szövetségi Köztársaság, hanem ők maguk voltak a Szövetség alapító tagjai, azaz a Szövetséget alkotó országok, államok. Szarvashiba, amikor „Bundesländer” megfogalmazást használnak egyesek, hisz ők maguk saját jogból állami entitások, semmiképpen sem a szövetségi szint bármilyen megtestesítői. Mint Németországban, úgy Magyarországon is az államfő választási procedúra a parlament falai között játszódik, s a Szövetségi Gyűlés a német parlament plénumában ülésezik, a Bundestag elnöke vezeti, így aztán sok német számára is alig ismert, hogy itt igazából egy másik grémium ült össze.

A 17. Szövetségi Gyűlés összetétele

A 2022. február 13-án összeülő 17. Szövetségi Gyűlésnek összesen 1.472 tagja van, amely a 736 Bundestag-képviselőből, valamint 736 tartományi delegáltból áll össze. Csak 1.437-an vettek részt a voksoláson. Összehasonlításként megemlítendő, hogy 2017-ben a Bundesversammlungnak 1.260 tagja volt csak. Ez a szignifikáns növekedés a német választási rendszer sajátosságaira vezethető vissza, amelynek köszönhetően a Bundestag tavaly már 736 fősre duzzadt, míg a legutóbbi, 2017-es szövetségi elnök választásnál ugyanez az intézmény „csak” 630 főt számlált.

A 1.472 delegált összetétele kapcsán kijelenthető, hogy a kormányzó jelzőlámpa-koalíció (SPD, Zöldek, FDP) többséggel rendelkeztek, ugyanis együttesen 778 szavazatuk van. A CDU/CSU a küldöttek 30 százalékát (445) tudhatja magáénak, a szociáldemokraták (SPD) 26,5 százalékát (391), a Zöldek 16 százalékát (233), a liberálisok (FDP) tíz százalékát (154), a szélsőjobboldali AfD szintén tíz százalékát (152), a baloldal (Die Linke) öt százalékát (71), a hagyományosan Bajorországban erős Szabad Választók (Freie Wähler) egy százalékát (18), míg a maradék körülbelül 0,5 százalékot (8) más pártok adták.

A 16 tartomány között lakosságszám-arányosan idén a következőképp oszlott meg a küldöttek aránya: Baden-Württemberg 94, Bajorország 115, Berlin 30, Brandenburg 24, Bréma hat, Hamburg 16, Hessen 53, Mecklenburg-Előpomeránia 16, Alsószászország 73, Észak-Rajna-Vesztfália 156, Rajna-vidék-Pfalz 37, Saar-vidék kilenc, Szászország 39, Szász-Anhalt 21, Schleswig-Holstein 27 és Türingia 20 képviselő.

A jelöltek

A jelenleg is hivatalban lévő Dr. Frank-Walter Steinmeier karrierjét tekintve a közigazgatás embere. Az 1990-es évek elején az alsószászországi Állami Kancellárián dolgozott referensként, majd gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán: előbb Gerhard Schröder akkori tartományi miniszterelnök irodavezetője, majd a Kancellária vezetője lett. 

Az 1998-as szövetségi szintű vörös-zöld választási győzelem után pedig Berlinben is bizonyíthatott kancelláriaminiszterként. Ebben a funkciójában fontos szerepet játszott a még az SPD-n belül is sokat vitatott Agenda-politika keresztülvitelében. Angela Merkel 16 éves kormányzása alatt kétszer volt külügyminiszter, először 2005 és 2009 között, majd 2013-tól 2017-es elnökké történő megválasztásáig. A köztes időszakban, tehát 2009 és 2013 között a szociáldemokraták Bundestag-frakcióvezetője volt. 

Az államfő már tavaly májusban bejelentette, hogy újraindul a szövetségi elnöki pozícióért. Ez akkor még sokakat meglepett Berlinben, hiszen a bejelentéskor gyakorlatilag senki sem gondolta volna, hogy az SPD megnyerheti az őszi választásokat. Korai jelöltsége tehát taktikai okokkal magyarázható: tekintettel a szeptemberi Bundestag-választások utáni, akkor még kiszámíthatatlan helyzetre Steinmeier valószínűleg minél előbb be akarta biztosítani jelöltségét. Ez az egyik oka annak, hogy az SPD nem igazán vett számításba másik, akár női jelöltet, annak ellenére, hogy ezt sokak követelték. Visszatekintve tehát elmondható, hogy Steinmeier jó stratégiát választott, és miután 2021. december 23-án az FDP, majd 2022. január 4-én a Zöldek is bejelentették, hogy támogatják Steinmeiert, így újraválasztásra biztosra volt vehető. Sőt, a CDU/CSU saját jelölt hiányában szintúgy támogatja Steinmeiert, ezt a döntés a leköszönő, sikertelen Armin Laschet jelentette még be január folyamán. Az őt támogató pártok 1.223 szavazattal rendelkeztek, így a Steinmeierre leadott „csak” 1.045 voks azt is mutatja, hogy azért voltak sokan, feltehetően a CDU/CSU soraiból, akik nem támogatták újraválasztását.

2022. január 11-én második jelöltként Dr. Gerhard Trabertet, mainzi általános és sürgősségi orvost küldtei versenybe a baloldali Die Linke (Balpárt). A szociális orvostudomány és szociálpszichiátria professzora a legutóbbi szövetségi parlamenti választásokon egyéni független, de a Die Linke támogatásával bíró jelöltként indult Mainzban. Trabert az egyéni jelöltekre leadható szavazatok 12,4 százalékát szerezte meg, ezzel egy olyan eredményt elérve, amelyről a baloldali párt a nyugati tartományokban alapvetően csak álmodozhat. Mindazonáltal jelenlegi jelöltségének Steinmeier magas támogatottsága miatt gyakorlatilag csak szimbolikus jelentősége van. A jelölés által kapott mediális és politikai figyelmet az életét és munkásságát meghatározó témára szeretné összpontosítani: a szegénységre és annak legyőzésére. Trabert 96 szavazatával 25-tel többet tudott szerezni, mint pártjának küldöttszáma volt.

Február 3-án, néhány nappal a Szövetségi Gyűlés előtt a Szabad Választók (Freie Wähler, FW) is meglepést okoztak: Stefanie Gebauer brandenburgi asztrofizikust jelölték az államfői pozícióra. Jelöltségével Gebauer más nőket is arra akart bátorítani, hogy vállaljanak politikai felelősséget. A Szabad Választók egy magát polgári erőként bemutatni kívánó politikai párt, mely elsősorban Bajorországban korábban helyi, de most már tartományi szinten rendelkezik jelentős befolyással, s benne vannak a bajor kormányban, a bajor miniszterelnök-helyettest ők adják. Brandenburgban és Rajna-vidék-Pfalzban parlamenti tényezővé váltak az utolsó években. A 2021-es szövetségi parlamenti választások alkalmával jelentősen növelték a szavazatszámukat, de messze voltak a bejutási küszöbtől. Sok elemző úgy véli, hogy a polgári oldalon jelentkező reprezentációs űrt előbb-utóbb valakinek be kell töltenie. Hogy ez egy magát moderálni képes AfD, egy a konzervatív gyökereihez visszatérő Merz-féle CDU vagy éppen az FW-nek sikerülhet-e, egyáltalán nem dőlt még el. A balos koalícióban kormányzó FDP ázsiója a polgári szavazók körében jelentősen elillant. Gebauer 58 szavazata (+40) is azt mutatja, hogy vélhetően sok elektor a polgári táborból is átpártolt hozzá, ez az a szerep, amit a Szabad Választók mindig is vindikáltak maguknak. 

Politikai földrengést okozott Berlinben a 2022. január 25-én tett bejelentés, miszerint

a szövetségi elnöki tisztségre. A CDU/CSU-közeli Werteunion, amely mintegy 4000 tagot számlál, az Unió-pártokon belül egy jobboldali, konzervatív és „alulról szerveződő mozgalomnak” tekinti magát. Ugyanakkor a kereszténydemokraták nem ismerik el a Werteuniont saját jogú egyesületként, s számos konfliktus alakult ki ezen formáció és a partvezetés között. Otte jelölése óta sokan elhagyták ezt a szerveződést, sőt, már tavalyi megválasztásakor egy kilépés hullám indult el. Otte honlapján vállalkozóként és filantrópként jellemzi magát. Az 57 éves férfi a világjárványban az „alapvető jogok megnyirbálását” bírálta, és a társadalom megosztottsága ellen kampányolt. Másik társadalmi problémaként a „középosztály gazdasági hanyatlását” emeli ki.

Otte kapcsolatai az AfD-vel hosszú múltra tekintenek vissza: 2017-ben egy interjúban kifejtette, hogy a 2017-es Bundestag választásokon az AfD-t tervezi választani. Ezenfelül 2021. januárig az AfD pártalapítványának, a Desiderius-Erasmus-Stiftungnak az elnöke volt. Sok CDU-s számára már akkor is összeférhetetlen volt Otte, akit meglátásuk szerint akkoriban ki kellett volna tenni a CDU-ból. Valahogy erre sose került sor, most viszont elérkezett ez a pillanat. Otte 140 voksot szerzett, rá nem is szavazott minden AfD-s. Az a taktika, hogy egy CDU-s jelöltet felállítva az AfD maga mellé tudná édesgetni a CDU/CSU csalódott küldöttjeit, egyértelműen megbukott. 

Belpolitikai helyzetkép

Steinmeier újraválasztásával a három legmagasabb állami tisztséget, tehát a kancellárit, a parlament elnökit és a szövetségi elnökit is a szociáldemokraták birtokolják. Ez alapvetően azért is meglepő, mert a konszenzusra és koalícióépítésre törekvő német politikai rendszerben megszokott, hogy az állami tisztségek a minisztériumokhoz hasonlóan megosztódnak a koalíciós pártok között. Egy ilyen a CDU/CSU és az SPD között megkötött konszenzusnak köszönhetően került például 2017-ben a most újraválasztott Steinmeier is az államfői székbe. Idén azonban egyik kisebb koalíciós párt, a Zöldek és az FDP sem tartott igényt erre a lehetőségre, hogy az ő jelöltjüket indítsák a szövetségi elnöki pozícióért. Ebben természetesen szerepet játszik az a fentebb már említett stratégiai húzás Steinmeier részéről, amelynek következtében pártja már nem tudott volna többé politikai veszteségek nélkül kitáncolni mögüle. 

hogy magát helyzetbe hozza és miért nem indított saját jelöltet az államfői pozícióra. Egy elismert és megbecsült konzervatív jelölttel ismét a német belpolitikai közbeszéd alakíthatójává válhattak volna ideiglenesen, ezzel is mutatva elszántságukat a megújulásra és megerősítve ellenzéki pozíciójukat.

Észak-Rajna-Vesztfália fiatal miniszterelnöke, Hendrik Wüst még karácsony elött javasolta pártjának egy jelölt állítását, ebből viszont nem lett semmi. Friedrich Merz új pártelnök heti hírlevelében azzal magyarázta Steinmeier támogatását, hogy egy újrázni kívánó államelnöktől nem illene megtagadni ezt a támogatást. Ebben van némi igazság, de Merz azért hozzátette, hogy 2009-ben ezt a szép szokást pont a szocik rúgták fel, amikor nem támogatták a CDU/CSU újrázni kívánó jelöltjét, Horst Köhlert. 

Németországban a mindent átívelő konszenzus-demokrácia ismét hozta a papírformát. A magukat demokratikus középnek nevező CDU/CSU, SPD, FDP és Zöldek simán átengedték az SPD emberét, a többi kis párt csak szimbolikus erővel bíró jelölteket tudott porondra állítani. Nem mert vagy nem tudott a CDU/CSU saját jelölttel előállni, s Merznek pártelnöki pályafutása kezdete után láthatóan még hosszú utat kell bejárnia, míg a CDU/CSU ismét megtalálja régi erejét, befolyását. 

Nyitókép: Christophe Gateau / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP