Lengyelországban egyeztet az új cseh kormány a turówi bánya ügyében

2022. január 18. 12:05

Anna Hubácková cseh környezetvédelmi miniszter Varsóba látogat, hogy egyeztessen a dél-lengyelországi Turówban lévő lignitbánya ügyében – jelentette kedden az Euractiv, az uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli hírportál.

2022. január 18. 12:05
null

„Fontosnak tartom kiemelni, hogy a cseh fél rendkívül érdekelt a vitarendezésben, és mindent a mielőbbi megoldás érdekében” – jelentette ki varsói útja előtt Hubáčková. Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes Polskie Radio közszolgálati csatornának azt nyilatkozta, hogy az előző cseh kormány hosszú heteken keresztül csak úgy tett, mintha kompromisszumot akarna találni. „Nem volt valódi akarat” – fogalmazott. Magyarázatként hozzátette, ez amiatt történhetett, hogy Prágában aggódtak, miként fogadja a cseh közvélemény a turówi bányával kapcsolatos kompromisszumot.

– mondta. „Az új (cseh) kormány megnyerte a bizalmi szavazást, így most visszatérhetünk az asztalhoz. Lengyelország továbbra is készen áll arra, hogy kétoldalú tárgyalásokon oldja meg a konfliktust” – fejtette ki a külügyminiszter-helyettes. A cseh határ közelében fekvő Turów felszíni lignitbányáról azt követően bontakozott ki vita Prága és Varsó között, hogy a lengyel kormány 2044-ig meghosszabbította a bánya működési engedélyét,s egyben döntést hoztak a külszíni barnaszénbányászat kiterjesztéséről, elsősorban a cseh határ irányába. A bánya helyenként több mint 300 méter mély lenne.

Prága attól tart, hogy a bánya működtetése elapaszthatja a régió víztartalékait, növelheti a zajterhelést és a légszennyezést.        

A tavaly októberi, a Petr Fiala vezette kormány megalakulását eredményező csehországi képviselőházi választások miatt megszakított tárgyalásokat a felek november elején újították fel. Az EU luxembourgi bírósága már döntést hozott: felszólította Lengyelországot, hogy azonnal hagyja abba a bányászatot, mivel az vízhiányt okoz és szennyezi a cseh területet. Varsó továbbra is figyelmen kívül hagyja a végzést, annak ellenére, hogy napi 500 ezer eurós bírságot szabtak ki rá.        

A diplomáciai erőfeszítések közepette a PGE – az állami tulajdonban lévő lengyel energiaipari óriás – visszavágott a cseh-lengyel határhoz közel, a csehországi Karvinában üzemelő CSM bánya ügyével. Wanda Buk, a PGE igazgatótanácsának alelnöke a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy „a 2021-es tárgyalások 18 fordulója és a cseh kormány Turówot ért támadásai után kiderült, hogy a cseh bányát (CSM) az elmúlt egy évben környezeti vizsgálat nélkül üzemeltették, és a december végén kiadott határozatot nem előzték meg a Lengyelországgal kötött kötelező határon átnyúló megállapodások”.    

A CSM nevű cseh bánya várhatóan 2022 végéig teljesen bezár, míg a turówi bánya 2044-ig érvényes engedélyt kapott.CMS kőszénbánya 1968 óta üzemel, 2005 óta az OKD csoport tulajdona volt, de három éve cseh állami tulajdonba került.

(MTI)

Fotó: Dominika Zarzycka / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2022. január 18. 13:46
Elindul a mit zárjunk be verseny?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!