Álmaikban Amerika – mihez lehet kezdeni a tragikus sorsú Haitival?

Írta: Vargha Márk (Migrációkutató Intézet)

Haiti, a történelem viharában folyamatosan, máig tépázott volt francia gyarmat jövőjét illetően remény sem mutatkozik pozitív fordulatra, így nem csoda, hogy polgárainak egy része az amerikai álmot akarja élni. A haiti bevándorlókkal azonban Joe Biden kormánya kettős játékot játszik. Miközben ugyanis Washingtonban a Demokrata Párt szenvedélyesen migrációpárti balszárnyának gesztust téve ideiglenes védelmi státuszt biztosít számukra, a befogadást illetően kritikusabb centrumszavazók megnyugtatása céljából a Mexikóval közös határról tömegesen szállítja haza őket.

A szomszéd füve tényleg zöldebb

A Karib-tenger északi felében fekvő három Nagy-Antilla: Kuba, Jamaica és Hispaniola közül utóbbin két ország is osztozik. A 190 kilométeres határ nyugati oldalán Haiti, míg a keletin a Dominikai Köztársaság fekszik. Az ENSZ minden évben közzétett humán fejlettségi index rangsorában 189 országból

(A mutató – mely a GDP-nél többet mond egy ország helyéről a világban – meghatározott képlet alapján a várható élettartamból, az oktatásból való hozzáférés mértékéből és az életszínvonalból számítódik.) A meghökkentő különbség oka földrajzi és történelmi tényezőkben egyaránt keresendő. 

Hispaniola szigetére keletről, az Atlanti-óceán felől érkeznek az esőfelhők. A hegyek azonban megállítják őket, így a csapadék nagy része Dominikára hullik. A 3 ezer méter feletti csúcsok szintén a keleti részen magasodnak, róluk a folyók pedig szintén kelet felé folynak.

Az európai hódítás időszakában a dominikai vékony talajréteg miatt épp Haitin alakult ki intenzív mezőgazdaság, ám ez sokkal inkább hátránnyá, mintsem előnnyé vált. A föld megműveléséhez ugyanis – miután az őslakos szigetlakók az öreg kontinensről behurcolt betegségek következtében kihaltak – óriási munkaerőre volt szükség, melyet a francia gyarmattartók afrikai rabszolgák tömeges letelepítésével biztosítottak. A mezőgazdaság gyors erdőpusztulást és talajeróziót hozott magával, ráadásul a Hispaniolára érkező bevándorlók szívesebben keveredtek a spanyolajkú dominikai fehér telepesekkel, mint a haiti kreol nyelvű feketékkel. Ebből következik, hogy Keletre nem csak kétkezi munkások, hanem üzletemberek és értelmiségiek is érkeztek, lerakva a későbbi fejlődés intellektuális alapjait. Tehertételként jelentkezett továbbá az is, hogy a később felszabadított haiti rabszolgák kis parcellákat kaptak művelni, az elitnek viszont – mivel Franciaországot tekintette hazájának – nem volt földtulajdona,

A két ország legújabb kori történelme merőben hasonló. A függetlenné válás után ingatag kormányzatok kerültek hatalomra. Stabilabb időszak Dominikán Rafael Trujillo Molina, míg Haitin François Duvalier (Papa Doc) és fia diktatúrájával köszöntött be, mindkét országban megfélemlítés, bebörtönzések és tízezrek halála árán.

Míg azonban az 1930 és 1961 között hatalmon volt Trujillo megkezdte országa felzárkóztatását a fejlett világhoz és azt utódai is folytatták, az 1957-től három évtizeden át uralkodó két Duvalier érdeklődése pusztán saját vagyona gyarapítására terjedt ki.

Jövőtlen ország

Az 1971-ben, 19 évesen apja székébe ülő, fényűző playboy életet élő Jean-Claude Duvalier (Baby Doc) 1986-os bukása után zűrzavar köszöntött az országra, mely 1991-ben az első szabad elnökválasztás után sem ért véget, ugyanis az év februárjában hivatalba lépett Bertrand Aristide-et már szeptemberben megpuccsolták. Az államcsíny polgárháborúba torkollott, mely az Egyesült Államok katonai beavatkozásával és Aristide visszahelyezésével véget ért ugyan, de a nagy népsűrűség, a környezet pusztulása, a nyomorgó, különféle erőszakos bandák által fosztogatott és terrorizált lakosság, az elégtelen közrend és közegészségügy, s az exportképtelen gazdaság mind magasabbra tornyosuló problémahalmaza megmaradt.

2010. január 12-én 7-es erősségű földrengés rázta meg az országot, melynek epicentruma mindössze 25 kilométerre volt a fővárostól, így Port-au-Prince pillanatok alatt szinte romba dőlt. Súlyosan megsérült az elnöki palota, a parlament, a katedrális és a legnagyobb börtön épülete, a károk mintegy 10 milliárd dollárt tettek ki.

köztük volt a főváros érseke és a helyi ENSZ-misszió vezetője. Az újjáépítés lassan haladt, 2016-ban a Matthew hurrikán is pusztított, így 2017-ben az ENSZ jelentése szerint még mindig 2,5 millió ember szorult humanitárius segítségre és 55 ezren éltek táborokban. 

2021 a szokásosnál is nehezebb év volt Haiti elgyötört népe számára. A pandémia jelentette kihívásokon túl politikai katasztrófa is érte az országot: július 7-én, nem sokkal éjfél után

A merénylet hosszú belpolitikai feszültség után következett be, mely az elnök és ellenfelei között izzott, a hivatali idő hosszáról való áthidalhatatlan nézetkülönbség miatt. Az idegen zsoldosok által, a testőrség gyanús passzivitása mellett végrehajtott likvidálás hátterében azonban feltételezések szerint az is állhat, hogy az ország drogbizniszben érdekelt üzletembereinek névsorát Moïse át kívánta adni az Egyesült Államoknak.

A helyzet aligha lehetne rosszabb, ám augusztus 14-én újabb, ezúttal természeti szerencsétlenség következett be: 7,2-es erősségű földrengés a Tiburon-félszigeten, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra. Az eredmény 2 500 halott és 137 ezer lakhatatlanná vált épület, tetézve a pár nappal később lecsapó Grace hurrikán okozta villámárvizek kárával.

Álmaikban Amerika

A haiti állampolgárok migrációja a távoli és a közelmúlt eme megrázkódtatásaiból fakadóan a legkevésbé sem meglepő tehát. Ugyanakkor tömeges megjelenésük az Egyesült Államok déli határainál viszonylag új jelenség. Míg a 2007-es pénzügyi év és a 2018-as pénzügyi év közötti periódusban a határőrség mindössze 384 haiti állampolgárt fogott el, a 2019-es pénzügyi évben 2046-ot, a 2020-asban pedig 4395-et.

Nemcsak a korábban nem regisztrált nagy számok, hanem a szárazföldi érkezés is újdonságnak számít. Két demokrata kormányzat ideje alatt is érkezett 25-25 ezer haiti az adott pillanatban éppen laza beutazási szabályokat kihasználva (1980-ban Carter, 1994-ben pedig Clinton alatt), ám mindkétszer hajókon.

Jelenleg viszont a szárazföldi migrációs útvonalat vették igénybe, csakúgy, mint latin-amerikai sorstársaik. Ennek oka, hogy a mostani tömeg túlnyomó része a 2010-es földrengést követően hagyta el Haitit, és olyan dél-amerikai országokba költözött, mint Chile és Brazília, ahol enyhébbek a bevándorlási szabályok. Tavaly

így a viszonylagos jólétben és biztonságban töltött évek után az USA-ba migrálás mellett döntöttek. 

A Biden-adminisztráció ugyanis a haitiaknak Moise elnök meggyilkolása után ideiglenes védelmi státuszt (TPS) adott. Ez egyfajta könnyítés az illegális bevándorlók meghatározott csoportjai számára, sem menekült-, sem pedig oltalmazotti minőséget nem jelent. Elvileg nem jelent sem letelepedési, sem munkavállalási, sem külföldre utazási engedélyt, egyes republikánusok szerint azonban a demokraták visszaélésszerűen amnesztiává alakították át ezt a jogintézményt.

A bevándorlási és állampolgársági törvény szerint a belbiztonsági miniszter egy országot három okból jelölhet olyannak, melynek állampolgárai TPS-t kaphatnak: folyamatban lévő fegyveres konfliktus, környezeti katasztrófa vagy rendkívüli és átmeneti körülmények. Alejandro Mayorkas szeptember végén

amelyek megakadályozzák, hogy az állam állampolgárságával rendelkező külföldiek biztonságban visszatérjenek az államba. A miniszter konkrétan azt állította, hogy az illegális bevándorlók azért nem tudnak visszatérni hazájukba, mert „politikai válság és emberi jogi visszaélések; súlyos biztonsági aggályok; és a Covid-világjárvány súlyosbítja a súlyos gazdasági helyzetet és az élelmiszerhez, vízhez és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiányát. A 2010-es földrengés tartós hatásai szintén súlyosbították a Haitin jelenleg fennálló rendkívüli és átmeneti állapotok súlyosságát.”

A lépést ellenzők szerint ezek a tényezők azonban semmilyen összefüggésben nincsenek azzal, hogy egy külföldi biztonságban hazatérhet-e hazájába, ráadásul a koronavírus-járvány ezek közül egyáltalán nem Haiti-specifikus, hiszen az egész világ szembesül vele. 

Ez a kijelölés ráadásul nem csak arra a körülbelül 55 ezer haiti lakosra vonatkozik, akikre a 2010-es földrengés miatt az akkori TPS-kijelölés vonatkozott, hanem minden haitire, aki 2021. május 21-jétől túllépte a vízumában szereplő tartózkodási határidőt vagy átszökött a zöldhatáron. Bár a minisztérium nem közölt becslést, sajtóértesülések szerint az intézkedés legalább 100 ezer haitit érint (Rajtuk kívül TPS-ben részesült 320 ezer venezuelai, 1 800 szíriai és 1 600 burmai is.)

Végezetül: érdekes, hogy a fenti jogi aktus közzététele után 95%-kal csökkent a déli határon elfogott haiti állampolgárok száma. Ennek számos oka lehet, de a legvalószínűbb az, hogy a Biden-kormányzat a pechesebb, azaz a határon elfogott 8500 haiti állampolgárt hazarepítette (mint fentiekből látható, a legtöbben évek óta nem jártak szülőhazájukban). Őket a Donald Trump idején hozott és – az ígéretek ellenére – Joe Biden által a mai napig hatályban tartott, a coviddal összefüggő közegészségügyi szabályok alapján utasították ki. A toloncjáratok hírére a Mexikóban várakozó többi haiti a közép-amerikai állam legnagyobb migránstáborának helyet adó Tapachula városába utazott, hogy kivárja, míg a vonatkozó szabályt eltörlik és aztán ismét útra kelhessen észak felé. 

Az ország évtizedek, sőt évszázadok alatt felhalmozódott súlyos gondjait komplex terv alapján lehetne csak mérsékelni, melynek végrehajtásához temérdek pénz szükségeltetne (sőt, egyes vélemények szerint katonai misszió is). Ezt az ügyet azonban egyelőre egyik fajsúlyos állam vagy nemzetközi szervezet sem karolja fel, így félő, hogy súlyosbodó terheit a haiti nép még további évtizedekig kell cipelje.