Több tízezren tüntetnek Bécsben a lezárások ellen

2021. december 11. 21:30

A sajtó képviselőit hógolyókkal dobálták meg, a támadókat azonban sikerült megállítani.

2021. december 11. 21:30
null

A helyi rendőrség adatai szerint 44 ezren tüntetnek Bécs belvárosában a koronavírus elleni intézkedések ellen, és a résztvevők többsége nem visel maszkot – írja a der Standard. 

Pirotechnikai eszközök használatáért és a maszkviselés elmulasztásáért több esetben vádat emeltek, illetve két embert letartóztattak a náci jelképeket tiltó törvény megsértéséért és a hatósággal szembeni ellenszegülésért.

A demonstrációt az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) rendezte. A párt vezetője, Herbert Hickl beszédet intézett a tömeghez, amelyben bátorította a résztvevőket, és Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter nevével viccelődött, „Frankensteinnek” nevezve a politikust. Korábban Martin Rutter vírustagadó aktivista mondott beszédet. 

Klagenfurtban 2500 demonstráló gyűlt össze, Linzben pedig néhány százan tüntettek. Egyik rendezvényen sem volt rendbontás. Az FPÖ százezer résztvevőről beszél.

A polgárok vissza fognak jönni, és nem fogjuk hagyni, hogy letérítsenek minket az utunkról, sem megvásárolt kutatásokkal, sem médiakampányokkal,

– mondta el Herbert Hickl.

Fotó: ASKIN KIYAGAN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citra
2021. december 12. 14:13
A helyzet az, hogy nyakig benne vagyunk a kakaóban. Olyan emberek, ha azok egyáltalán, mert aki a saját fajtájával kisérletezget ilyen módon és ilyen kockázattal azt én nem tekintem annak- szóval ezek a nagyokos filantrópok, mellesleg, micsoda csodás véletlen az eugenika hívei- funkció nyereség kutatásokat folytattak, folytatnak- Gain of function- nagyon úgy néz ki, hogy ez a vírus valóban egy kreálmány. A természtes változata nem fertőzte elég hatékonyan az embert. Most úgy tűnik megoldották. A Fauci félék, Gates és társaik. Meg a hatalomban lévő csicskáik... https://www.youtube.com/watch?v=1jsroDSr9Hc
Amondó
2021. december 12. 13:17
Modern korunk elkorcsosult emberét (pontosabban fogyasztóját) arra idomították, hogy mindenféle gyógyszerrel, vakcinával, vegyipari készítményekkel bombázza saját testét. A legújabb csodaszer iránt teljes a bizalom, hogyne volna teljes, hiszen a forgalmazó cég "szakértője" (nem mellesleg részvényese) buzdít a reklámban. Az ilyen sarlatánok hívenek nem gond összeszurkáltatniuk magukat. Persze még kérdés, hogy meddig tart a lelkesedés, amikor majd havonta kell oltásra járniuk? Akkor már nem lesz visszaút, hiszen a tizedik, vagy huszadik szurkálás után már romokban hever az születés jogán szerzett immunítás. Vannak még normális emberek, akik gyári szerek zabálása helyett a természet törvényei szerint akarnak élni, miáltal mindenféle kotyvaléknál hatásosabb immunrendszerre tesznek szert, (Ameddig a hatóságok nem lépnek közbe.) Elnézést kérek azoktól akik nem "önként és dalolva", hanem csak a megfélemlítés miatt vállalták az "ugrás a sötétbe" kockázatát. Vajon hányan nincsenek már köztünk? A oltottan elhunyt tízezrekkel ideje volna elszámolni. (Mellesleg a hülyeség világcsúcsa, hogy az oltottsági álláspont és a pártszimpátia közé összefüggéseket akarnak belemagyarázni.)
Kanóc
2021. december 12. 13:14
Eléggé bizarr látvány, ahogy a nyugati társadalmak saját magukat igyekeznek lefegyverezni a járvány elleni harcban, akár az öngyilkosságig is elmenve.... egyfajta szürreális "wilkommenskultur", csak most nem a közel-keleti söpredéknek, hanem a vírusnak drukkolva. Ez a személyiségi -meg szabadságjogi szakbarbárkodás, okoskodás legkevésbé Mohamedéket, meg a Sars-Cov-2-t érdekli, teszik a dolgukat, a hasznos idióták hathatós közreműködésével.
békalepcse
2021. december 12. 12:22
Utóirat fintajnak. Ez egy háború az emberiség ellen! Miért kéne nekem felelósséget vállanom a megalkuvók és árulókért ebben a háborúban? Avagy megfodani elutasíthatatlan tanácsaikat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!