Orbán Viktor: Indul a rezsiharc

2021. december 16. 12:04

Évzáró uniós csúcson vesz részt Orbán Viktor, melynek középpontjában a járvány visszaszorítása, az energiaárak emelkedése, a migráció, valamint az orosz-ukrán határon kialakult feszültség áll.

2021. december 16. 12:04
null

Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben az európai uniós tagállamok vezetőinek találkozója, az eseményen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

A személyes részvétel mellett tartott – a szokásostól eltérően egynaposra tervezett – EU-csúcstalálkozón a tagországok állam-, illetve kormányfői elsősorban a koronavírus-járványt, valamint annak gazdasági és társadalmi következményeit tekintik át. Számba veszik a globális együttműködés lehetőségeit arra összpontosítva, miként szüntethetők meg a vakcinák elosztásával és beadásával kapcsolatos hiányosságok.

A legutóbbi, októberi csúcstalálkozó megbeszéléseit folytatva a tagállami vezetők az energiaárak emelkedésével és annak a fogyasztókra és vállalkozásokra gyakorolt hatásával is foglalkoznak. Áttekintik a gáz- és villamosenergia-piacok működését, valamint az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréről szóló előzetes jelentéseket.

A migrációval kapcsolatban megvizsgálják az unióba irányuló migrációs útvonalak helyzetét, és értékelik az unión kívüli országokkal létrejött együttműködési megállapodások hatékonyságát.

Az Európai Tanács foglalkozik a fehéroroszországi helyzettel is, arra keresve választ, hogy milyen válaszlépésekkel lehet a legjobban ellensúlyozni a minszki rezsim által indított, a szervezett migráció jelentette, úgynevezett hibrid támadást. Az állam-, illetve kormányfők kitérnek az ukrán határ melletti orosz katonai lépések jelentette kihívásra.

„A rezsiharc folytatódik”

Orbán Viktor az esemény előtt közösségi oldalára feltöltött videóban beszélt arról: a magas energiaárak a rossz brüsszeli szabályozás eredményei, ezért a V4-ek azt kezdeményezik, hogy változzanak meg az árképzés szabályai. 

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. december 16. 20:15
Az EU az "agysebészek" munkáját adóztassa meg! Mi európaiak sokat fizettünk az "agysebészek" letelepítéséért... NA MOST AZ AGYSEBÉSZEK FIZESSENEK SOK SOK ADÓT AZ EURÓPAI UNIÓ RÉSZÉRE!!! és az Európai Unió az "agysebészek" szorgos munkájábval gyarapodjon, gazdagodjon!!!... és ne a BEFOGADÓ ŐSLAKÓSOKAT ADÓZTASSA HALÁLRA! Az EU a saját DÖGLÖTT "AGYSEBÁSI" PROJEKTJÉT AKARJA ELLEPLEZNI AZ EURÓPAIAK SZUPERADÓZTATÁSÁVAL! Aljas fasisztoid az EU!
Robur
2021. december 16. 16:16
:-) Orbán most vajon kinek a vagyonát akarja ellopni.
kailniris
2021. december 16. 15:48
triumphator
2021. december 16. 13:22
Az úgy lesz, hogy Macron tolja majd az atomenergia témáját, a V4 meg tercel hozzá a sötétződ németek ellen. Ezért járt itt. Mi meg kérhetünk valami kis szívességet cserébe. Mondjuk azt, hogy kössék rövid pórázra Ursulát és bandáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!