Moszkva aggályának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei fejlett fegyverekkel látják el Ukrajnát.
A szóvivő szerint jelentősen megnőtt a NATO-tól származó katonai eszközökkel végrehajtott ukrán „provokációk” száma. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn a libanoni hivatali partnerével közösen tartott moszkvai sajtótájékoztatóján azzal vádolta a kijevi vezetést, hogy harcias retorikához folyamodott, amely azt a szándékot tükrözi, hogy a Donyec-medencei konfliktust „forró szakaszba” léptesse. A tárcavezető így kommentálta azt a sajtóban megjelent értesülést, amely szerint az ukrán fegyveres erők első alkalommal vetettek be amerikai Javelin páncéltörő rakétarendszert.
Donyec-medence különleges státust érdemel
Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai rendezésről kötött minszki megállapodás értelmében egyértelműen tilos a Javelin páncéloselhárító eszköz és a Bayraktar harci drón alkalmazása, amelyek alkalmazásáról Kijev bejelentést tett.
Lavrov kijelentette: Oroszországot nyugtalanítja, hogy Németország és Franciaország nem kívánja támogatni a minszki megállapodások végrehajtását. Úgy vélekedett, hogy