Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az igazságügyi miniszter hozzátette, Magyarország diplomáciai és jogi párbeszédben mindig is partnere lesz az Európai Bizottságnak.

A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja – jelentette ki az igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal csütörtökön Budapesten. Varga Judit újságíróknak beszámolt arról, hogy a találkozón a magyar álláspont kifejtése mellett elmondta a biztosnak:
Emlékeztetett arra, hogy a lengyel és a magyar kormány az Általános Ügyek Tanácsában már a jogállamisági jelentések készítéséről szóló döntés megszületésekor vétózott. Ugyanis ilyen eljárásnak az uniós szerződésekben nincs jogalapja – mondta a miniszter. Hozzátette: a jogalap hiánya miatt pedig intézkedés sem fakadhat a jelentésekből.

A továbbiakban hangsúlyozta: elmondta a biztosnak, hogy a jelentések Magyarország esetében kormánykritikus, elfogult civil szervezetek véleményére épülnek és a kettős mérce legdrasztikusabb példái. Az Európai Unióban, amelyet különböző alkotmányos fejlődésű államok alkotnak,
– szögezte le.
A találkozón – folytatta a miniszter – érintették a gyermekvédelmi törvényt is. Ezzel kapcsolatban közölte a biztossal, hogy
továbbá az ezzel kapcsolatos jogalkotás tagállami hatáskör.
Szó esett a migrációról is; ezzel kapcsolatban Varga Judit úgy vélekedett, hogy a magyar kormány 2015 óta következetesen képviselt álláspontját ma már egyre többen osztják a kontinensen. Kifejezte azt az igényt, hogy a magyar határkerítés költségeit az uniónak kötelessége lett volna finanszírozni és az azzal kapcsolatos kiadásokat megtéríteni. Továbbá illene lezárni a Magyarországgal szemben a migráció kezelése miatt indított kötelezettségszegési eljárásokat, hiszen olyan intézkedések miatt indították azokat, amelyekkel nemcsak Magyarország, hanem egész Európa határait védik az illegális bevándorlástól – hangsúlyozta Varga Judit.
Végül közölte: a találkozón kifejtette azon véleményét is, hogy a jogállamisági jelentésekből „üvöltő kettős mérce” megtöri azt a kölcsönös, érzékeny bizalmat, ami összetartja az Európai Uniót és további együttműködésre sarkallja a tagállamokat.
(MTI)
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád