Afganisztánban mindenhol jelen van már az Iszlám Állam az ENSZ szerint

2021. november 18. 07:26

És a heroin is egyre drágább.

2021. november 18. 07:26
null

Afganisztán szinte mind a 34 tartományában jelen vannak már az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái – értékelte szerdán Deborah Lyons, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja a radikális iszlamista tálibok augusztus közepi hatalomátvételét követően kialakult helyzetet a dél-ázsiai országban.

Lyons az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) arról számolt be, hogy a tálibok főként a feltételezett terroristák illegális őrizetbe vételével és meggyilkolásával próbálják megfékezni az Iszlám Állam Afganisztánban aktív, és az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevet viselő csoportját. Mint mondta, ezekre a történésekre nagyobb figyelmet kell fordítania a nemzetközi közösségnek. Mindössze néhány órával korábban az ISKP jelentkezett két kabuli robbantás elkövetőjeként, amelyben legalább egy ember életét vesztette és hatan megsebesültek egy zömmel síiták lakta városrészben.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péternek van miért aggódni – nála is csengethet a villamos

Magyar Péternek van miért aggódni – nála is csengethet a villamos
Tovább a cikkhezchevron

Lyons szerint a tálibok képtelenek megfékezni a szélsőségesek terjeszkedését.

– jelentette ki a diplomata. Hozzátette, hogy míg tavaly 60 merényletet követtek el a dzsihadisták, az idén már 334 terrorcselekmény fűződik hozzájuk. Lyons egyben ismételten humanitárius katasztrófára figyelmeztetett a tél beálltával tekintettel az összeomlott gazdaságra és az aszályra. Sürgette a nemzetközi közösséget, hogy találjon megoldást az egészségügyi dolgozók, tanárok és segélymunkások bérének fizetésére  mondván, hogy a humanitárius segítség önmagában nem kielégítő. Hozzátette, hogy a gazdasági összeomlás az illegális drog-, fegyver- és emberkereskedelmet fogja elősegíteni, illetve a szabályozás nélküli pénzügyi átutalásokat, „amelyekből csak a terroristák húznak hasznot”. Úgy fogalmazott, hogy ezek a kórságok először Afganisztánt, majd az egész régiót fogják megfertőzni.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) kedden Bécsben ismertetett jelentésében egyébként már felhívta a figyelmet arra, hogy emelkedett Afganisztánban az ópiumtermelés, illetve „a 2021 augusztusa óta tartó bizonytalanság felhajtotta” a heroin alapanyagának az árát.

(MTI; a nyitóképen: Deborah Lyons. Fotó: SAJJAD HUSSAIN / AFP)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2021. november 22. 18:17
Öljenek meg minél több tálibot.
Válasz erre
0
0
Takács Dezső
2021. november 20. 17:54
A világ vezető hatalmainak légihidat kellene Afganisztánba . Tele pakolni minden fegyverrel és ledobálni nekik .Aztán egy évig ezt, de előtte hermetikusan zárni és Pakisztán felé nyitva hagyni ,öljék egymást .Lehetetlen feladat a 21 -k századba vinni cro magnioni agyú valláskárosultakat.
Válasz erre
0
2
Járványfigyelő
2021. november 18. 10:05
Van a lófaszt. A Talibán van jelen. Az egy másik kávéház, pubik.
Válasz erre
0
0
zara
2021. november 18. 09:04
1. az ensz lófaszt se tud afganisztánról... 2. majd a talibán elintézi... 3. kurvára nem érdekel... '„a 2021 augusztusa óta tartó bizonytalanság felhajtotta” a heroin alapanyagának az árát.' gondolom ez az igazi bajotok...drágább a heroin...világvége...
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!