Vizsgálat: civileket bombázott le az USA iszlamista terroristák helyett Kabulban

2021. szeptember 13. 14:40

A robbanásban életét vesztő tíz személy közül – az amerikai fél állításával ellentétben – egynek sem volt kötődése az Iszlám Államhoz.

2021. szeptember 13. 14:40
null

Mint arról mi is beszámoltunk, augusztus végén robbanás történt az afgán főváros, Kabul repülőterénél. Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát annál a reptéri bejáratnál, amelyet nem sokkal azelőtt még brit katonák védelmeztek.  Tizenhárom ember életét vesztette a robbanásban. Joe Biden válaszul közölte: befejezik az evakuációt, viszont az Iszlám Államot megfenyegette. „Levadászunk titeket és meg fogtok fizetni!” mondta az amerikai elnök. 

Az Egyesült Államok végül valóban végrehajtott egy válaszcsapást, szemtanúk azonban több civil ember haláláról, illetve megsebesüléséről számoltak be az érintett lakónegyedből.

A New York Times vizsgálata szerint az amerikai parancsnokság közleményével ellentétben a dróncsapás nem egy iszlamista terroristát, hanem egy segélyszervezetnél dolgozó helybélit, Zemari Ahmadit ért, aki a robbanásban kilenc rokonával együtt – akik közül heten gyerekek voltak – életét vesztette. 

A vizsgálat szerint Ahmadi egy kaliforniai székhelyű segélyszervezetnek dolgozott, amit az amerikai hírszerzés pedig pokolgépnek hitt az autójában, az voltaképpen vízzel teli gallonok voltak, melyeket a családjához vitt volna haza. A vizsgálatban megszólaló szemtanúk cáfolták azt az amerikai állítást is, miszerint lett volna egy második robbanás is a rakéta becsapódását követően. Az amerikai sajtóközlemény szerint ez bizonyította azt, hogy Ahmadi kocsijában robbanóanyag volt, a szemtanúk szerint azonban csak a rakéta robbant. 

Nyitóképen: Ahmadi szétlőtt járműve. Fotó: Haroon Sabawoon / Anadolu Agency / AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. szeptember 13. 17:02
ez már másnap ismert volt...prosti média erről hallgatott, de az világákürtőlte h a jó fiuk lebombázták a rosszfiukat...
Tiszafa
2021. szeptember 13. 16:55
Ezt hívják megelőző bombázásnak. Azokból se lesz már terrorista...
Megtalálta
2021. szeptember 13. 16:49
Biden bzmg. Ilyen nincs. Másik magyarázat: a New York Times nem megbízható infót tesz közzé, hogy tovább ássa Biden alatt a gödröt.
Rugo
2021. szeptember 13. 16:31
Nekik csak a fekete és a zsidó élet számít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!