Robbanás történt a kabuli repülőtérnél – több mint tízen meghaltak

2021. augusztus 26. 16:16

A tálibok egy szóvivője szerint legalább 13 ember életét vesztette a robbanásban.

2021. augusztus 26. 16:16
null

Robbanás történt az afgán főváros, Kabul repülőterénél – közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, vannak-e halálos áldozatok.

Egy öngyilkos merénylő hajtotta végre a robbantást

annál a bejáratnál, amelyet a brit katonák őriztek. A kaput korábban  a merényletről érkező híresztelések után lezárták.

A Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselőre hivatkozva viszont arról számolt be, hogy a robbanás öngyilkos robbantásos merénylet miatt következett be. A Fehér Ház egy meg nem nevezett tisztségviselője szerint a robbanásról tájékoztatták Joe Biden amerikai elnököt.        

A tálibok egy szóvivője szerint legalább 13 ember életét vesztette a robbanásban.

Az áldozatok közt gyermekek is vannak.

Több tálib őr is megsérült a merényletben – közölte. 

Helyi kórház: 6 halott, 54 sebesült

Az egyik helyi kórház nemrég közölte, hogy eddig 60 sebesültet szállítottak be hozzájuk. Közülük hatan elhunytak a mentőkocsiban – írták.

 

 

Újabb robbantás következhet – figyelmeztetett a kabuli francia nagykövet

David Martinon francia nagykövet nemrég arra kérte az embereket, hogy menjenek biztonságos helyre, mert nem kizárt, hogy másodszor is robbanthatnak a terroristák.

„Afgán barátainkat arra kérem: ha a reptéri kapu közelében vannak, akkor sürgősen menjenek el onnan és keressenek menedéket, mert elképzelhető, hogy egy második robbanás van készülőben” – fogalmazott. 

Fox News: tűzpárbaj tört ki a kabuli robbantást követően

A kabuli repülőtér összes bejáratát lezárták. A Fox News az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) tisztségviselőjére hivatkozva arról számolt be, hogy a robbantásban három amerikai tengerészgyalogos is megsebesült. A Politico című lap amerikai csütörtökön amerikai kormányzati és egyéb jól értesült forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy

a támadásért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet a felelős.

A térségben napok óta afgán állampolgárok ezrei várakoztak arra, hogy evakuálási repülőgépeken elhagyhassák az országot a tálib hatalomátvételt követően. A nyugati országok korábban figyelmeztettek egy lehetséges merénylet veszélyére a környéken.

(MTI, Index)

Kép forrása: YouTube

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vip era
2021. augusztus 27. 05:32
A fekete leves az lesz,amikor az iszlám állam átveszi az írányítást és a hatalmat a táliboktól.
Osztap Bender
2021. augusztus 26. 20:09
Gyalázatos és szégyenteljes, hogy a "művelt nyugat" sok állig felfegyverzett haderővel , "messze földön híres" hírszerzéssel, hatékony diplomáciával, pénzzel, demokrácia és szabadság (no meg a buzik, a migránsok, a genderisták, és hasonlók jogai) mellett elkötelezett, nagypofájú hatalmai képtelenek megoldani ezt az afgán problémát. Szarban hagyják a volt (és persze a kezdetektől semmirekellő és pénzleső) szövetségest, eltűrik a kislányok, a nők megerőszakolását, teljes jogfosztását, az alakulóban lévő iszlám terrorállam kiépülését. Az ensz (már csak kisbetűvel írható le a neve) lelkes asszisztálásával. Ha jól látom, még nyilatkozni sem mertek, nemhogy összehívni a BT ülését. A máskor a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat annyira hangoztató és védő jenkik és az európai unió egy szalmaszálat nem tesz keresztbe a tálib retkeslábú banditáinak, sőt tárgyalásba bocsátkozik a brigantikkal. "Példamutató" ez a terrorszervezetek részére!
Hannah184
2021. augusztus 26. 19:41
Köszönet a Magyar Honvédségnek, hogy ilyen hamar, ilyen profin mindenkit haza hoztak onnan. Szép munka volt!
rollotomasi
2021. augusztus 26. 19:37
Ez még csak a kezdet. 20 éve bassza ott a rezet a komplett NATO, de annyit sem sikerült megtanulniuk, hogy a hitetleneknek tett ígéret a muszlimot semmire sem kötelezi, és a szent cél érdekében bármi megengedhető. "Vicces", de valójában szánalmas, és elkeserítő, ahogy a komplett nyugati világ pitizik a táliboknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!