Soros György szerint a kínai vezetés nem ért a piacgazdasághoz

2021. szeptember 02. 13:48

A milliárdos üzletember szerint keserű ébredés vár azokra, akik külföldiként Kínában fektettek be.

2021. szeptember 02. 13:48
null

Soros György a Financial Timesban írt véleménycikkében értekezik a kínai gazdaságról. Szerinte keserű ébredés vár mindazokra, akik külföldiként a mai Kínában ruháztak be, mert az ország első számú vezetője nyilvánvalóan nem ért a piacgazdasághoz.

Ezt bizonyítja szerinte, hogy újabban a kínai vezetés lecsapott egy sor jelentős magáncégre, így pedig nagy kolonccal terhelte meg a gazdaságot. Két évtized után végéhez közeledik a nagy fellendülés többek között az ingatlanpiacon, aminek összeomlás lehet a következménye. Az ok az, hogy a tényleges születési szám Kínában sokkal alacsonyabb Soros szerint, mint ahogy a hivatalos statisztikákban szerepel. Mint írja, Hszi elnök ugyan próbált közbeavatkozni, de csak rontott a helyzeten. A középosztály családjai egyebek közt azért vállalnak csupán egyetlen gyereket, mert azt akarják, hogy biztos jól menjen a sora. E gyerekek oktatására széleskörű hálózat jött létre, amerikai támogatással.

Soros azt írja: nem sokan vették észre, de Kína bevásárolta magát a TikTokhoz, vagyis beleszólhat az igazgatóság döntéseibe és a napi munkába egy olyan vállalkozásnál, amely a legtöbb személyes adatot kezeli a világon. Az viszont, hogy a külföldi tulajdonosok gyors ütemben szabadulnak a kínai részvényektől, fellépésre sarkallta Pekinget, amelynek következtében az árfolyamok liftezni kezdtek. Soros szerint Hszi elnök az egypártrendszer eszközeinek tekinti a hazai cégeket, így olyanok is hoppon maradnak, akik azt sem tudták, hogy befektetéseik – például nyugdíjalapokon keresztül – Kínában kötöttek ki.

Soros felveti, hogy a washingtoni Kongresszus hozzon törvényt, ami megtiltja az ilyen kétes befektetéseket. A kockázat csökkentése szerinte a világ demokratikus közösségének is érdeke, miközben egy sor beruházó csak azt látja, hogy Kína általában jól jön ki a nehéz helyzetekből.

Nyitókép: Fabrice Coffrini / AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. szeptember 08. 10:57
Már deliralsz is vén szaros húgyos Soros György tata?? Nyomás evilágról!
crydog
2021. szeptember 07. 13:09
"..nem sokan vették észre, de Kína bevásárolta magát a TikTokhoz.."-csak annyira mint a Deep State uralja a Faszbúkot.. Amúgy biztos nem ért Kína a gazdasághoz, mert pl. Xiaomi most ette meg szőröstül-bőröstül, Samsungostul-I-phonostul a mobilpiacot.. A vén szarkavarónak nem tetszik a rendszer, tehát biztosan jó..
Csigorin
2021. szeptember 03. 13:49
"hozzon törvényt, ami megtiltja az ilyen kétes befektetéseket" szerintem nem Kina nem ert a piacgazdasaghoz, hanem az a faszkalap aki ilyen marhasagot kepes kimondani. az ugyanis a piacgazdasag halala ha torvennyel kell bizonyos lehetosegeket tiltani, mert tul vonzo a pornepnek. na persze ert hozza a ven satan, azert mondja, hogy a hozza hasonlokon kivul mas ne ferhessen a valoban jovedelmezo befektetesekhez.
Spiltyu
2021. szeptember 03. 00:49
Buzi Gyuri soha nem tesz ok nélkü semmit. Vajon most miben spekulál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!