Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem orvosi karának professzora, aki szintén az Oxford/AstraZeneca-vakcina kifejlesztésének egyik irányítója volt, a The Times és a The Sunday Times című brit lapokat gondozó kiadóvállalat rádióállomásának – Times Radio – nyilatkozva csütörtökön azt mondta, hogy Nagy-Britannia már túljutott a koronavírus-járvány legrosszabb időszakán, és a tél elmúltával „rendben lesznek a dolgok”. Bell professzor kifejtette: v
árakozása szerint jövő tavaszra alakul ki az a helyzet, amelyet kollégája, Sarah Gilbert nem sokkal korábban felvázolt.
Sir John kijelentette: a járvány pályáját tekintve az ország már most sokkal jobb helyzetben van, mint akár hat hónappal ezelőtt, és a brit állami egészségügyi ellátórendszerre (NHS) nehezedő nyomás jelentősen enyhült. A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 15,5 százalékkal csökkent az előző héthez képest a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség tüneteivel újonnan kórházba szállított páciensek száma.
(MTI)
Fotó: KENSINGTON PALACE / AFP