Blinken: A tálib kormánynak ki kell érdemelnie az elismerést

2021. szeptember 08. 18:41

Az USA külügyminisztere szerint az új afgán kormány nem „inkluzív”, kizárólag tálibokból áll és egy nő sincs benne.

2021. szeptember 08. 18:41
null

Az Afganisztánt vezető új tálib kormánynak ki kell érdemelnie a nemzetközi közösség elismerését és támogatását, megítélésének alapja pedig csak a tettei, intézkedései lehetnek – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Németországban a ramsteini amerikai légi támaszponton.

Az amerikai diplomácia vezetője Heiko Maas német külügyminiszterrel tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy az új afgán kormány nem „inkluzív”, kizárólag tálibokból áll és egy nő sincs benne, ráadásul egyes tagjainak „előélete felettébb problematikus”.    

Hangsúlyozta, hogy a kabuli vezetésnek lehetővé kell tennie az országból távozni kívánok elszállítására szervezett charterjáratok üzemeltetését. „Ezeknek a járatoknak repülniük kell” – mondta.    

Antony Blinken és Heiko Maas a támaszponton videóértekezletet tartott több mint húsz ország külügyminiszterével és nemzetközi szervezetek képviselőivel. Valamennyi partnernek van valamennyi befolyása az afganisztáni folyamatokra, de ezt az erőt együtt kell alkalmazni és el kell kerülni, hogy a tálibok „kijátsszák egymás ellen” a nemzetközi közösség tagjait – mondta a tanácskozásról a német külügyminiszter.

(MTI)

Fotó: BORIS ROESSLER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2021. szeptember 09. 20:59
"- Ha olyan helyeken jártál volna, Adam, mint én - mondta Hank Kreisel komolyan - akkor talán el tudnád képzelni. Vannak a világnak részei, amelyek nagyon távol esnek Detroittól. S ebben a városban is nem kis részben ez okozza a nehézségeinket: megfeledkezünk a világ e többi részéről. Elfeledkezünk arról, hogy az emberek nem úgy gondolkodnak, mint mi. Azt képzeljük, hogy mindenütt másutt ugyanolyan a világ, mint Detroitban, vagy legalábbis ilyennek kellene lennie, így azután azt akarjuk, hogy bármi történjék, az a mi szájunk íze szerint legyen: minden olyan legyen, ahogyan mi látjuk. Ha mások másképp látják, semmiképp nem lehet igazuk, mert mi vagyunk Detroit." Arthur Hailey: Autóváros (1971)
forsteandretredjemann
2021. szeptember 09. 07:58
Az USA-ban a történelem oktatása elég rossz lehet. A vesztes hiába szab feltételeket a győztessel szemben. Inkább hallgatni kellene, mert a végén még Kalifornia Afganisztánhoz csatolódik vagy New York lesz ősi afgán falu pár évtized múlva...
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. szeptember 09. 07:23
Ilyenkor látszik hogy mennyire elszakadt a valóságból és mindenféle torz ideológiai tükörlabirintusba menekült a komplett bezzegnyugat. Még a totális, több évtizedes katonai és morális vereség is után is csak annyira képesek hogy hajtogatják a beléjük nevelt többnőt, többdiverzitást, többnőt, többdiverzitást mantrát hiszen náluk mindenre ez a válasz, kvótanők meg kvótaniggerek. Érdekes módon a tálibok meg inkább egy tálib férfiakból álló kormányt preferálnak, nálunk nincs kvótanő meg kvótanigger.
luzitanxaver
2021. szeptember 09. 07:22
,,Ezeknek a járatoknak repülniük kell,, Egyenesen Cupertinóba, Fort Knoxba meg Katonah-ba. Practice what you preach. Ráadásul mindezt Ramsteinban előadni, ahova hetekig hordták a tömegeket, well, elegáns.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!