Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet” – hangoztatta.

Korábban írtunk róla, hogy az afgán elnök, Asraf Gáni úgy nyilatkozott: „A tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése.”
A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik – jelentette ki a tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap az al-Dzsazíra katari székhelyű tévének nyilatkozva.

Mohammed Naim szóvivő elmondta, hogy egyetlen diplomáciai testület vagy annak bármelyik központja sem volt célpont. Hozzátette, szervezete mindenkit biztosít arról, hogy gondoskodik az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról. „Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet” – hangoztatta. Kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.
Előzmények – tálib következtetések
A tálib lázadók vasárnap vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba. Ezzel egy időben Asraf Gáni elnök elhagyta az országot, mondván, el akarja kerülni a vérontást, mivel az iszlamista fegyveresek közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az ország irányítását.
Naim az afgán elnök meneküléséről azt mondta, nem számoltak vele, és még a politikushoz közel állók sem számítottak rá. Hangsúlyozta, hogy szervezete most látja húsz éve tartó erőfeszítéseinek és áldozatainak eredményét.
Kifejtette: „Nem engedjük, bárki is arra használja a földjeinket, hogy bárkit célba vegyen, és nem akarunk ártani másoknak.”
Szerinte szervezete nem fog beavatkozni mások ügyeibe, és cserébe nem engedi, hogy beavatkozzanak az ő ügyeikbe. „Nem hisszük, hogy a külföldi erők megismételnék afganisztáni kudarcos tapasztalataikat” – mondta. Végezetül arról beszélt, hogy a tálibok készek párbeszéd útján kezelni a nemzetközi közösség aggodalmait.
(MTI)
Címlapképen: Az afgán kormányerők ellen küzdő tálib harcosok felvonják zászlajukat a délkelet-afganisztáni Gázni tartomány kormányzójának háza előtt.
Forrás: MTI/AP/Gulabuddin Amiri