Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Április óta nem találtak egyetlen hét alatt ennyi fertőzöttet a szigeten.

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották – jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
A brit Daily Mail – amelynek információit az amerikai lap átvette – hangsúlyozta: a helyi hatóságok szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a fertőzések számának megugrása és a rendezvény között közvetlen összefüggés lenne.

Április óta nem találtak egyetlen hét alatt ennyi fertőzöttet a szigeten. „Jelen pillanatban nincs tudomásunk olyan esetről, amely kapcsolódna az Obama-partyhoz” – mondta a lapnak Maura Valley, Tisbury városának egészségügyi illetékese, hozzátéve, hogy ennek kiderítésére csak átfogó kontaktkutatással van lehetőség.
Barack Obama a hatvanadik születésnapját több száz emberrel ünnepelte a múlt hétvégén, az ünnepség csütörtöktől vasárnapig tartott. Az Obama-házaspár a bírálatokra reagálva bejelentette, hogy „visszafogják” az 500 fősre tervezett születésnapi rendezvényt, amerikai sajtójelentések szerint azonban így is 300-400 ember, köztük sok híresség volt jelen.
A volt elnök kijelentette, hogy a résztvevőknek és a személyzetnek teszteltetniük kellett magukat, s csakis így léphettek be a rendezvényre, amelynek külön koronavírus-koordinátora is volt. Egy név nélkül nyilatkozó helyi lakos viszont újságíróknak arról beszélt, hogy a látogatók több helyszínen és eseményen is jártak, nem csak Obama rendezvényén, miközben a szigeten is terjed a delta variáns.
Charlie Baker, Massachusetts állam republikánus kormányzója újságíróknak nyilatkozva nem tartotta „jó ötletnek” a születésnapi rendezvényt, mivel terjed a koronavírus delta variánsa. „Ha engem meghívtak volna, valószínűleg elhárítom a meghívást” – fogalmazott a kormányzó a CBS televízió bostoni híradójában.
(MTI)
Kép forrása: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP