Emmanuel Macronnak persze ismerős lehet ez a helyzet, hiszen elnöksége elmúlt négy évében egymást érték a személye és politikája elleni tüntetések. Ugyan a leglátványosabb megmozdulásoknak, a sárgamellényes tüntetéseknek a koronavírus-járvány többé-kevésbé véget vetett, az elnökkel szembeni – tegyük hozzá: hagyományos – elégedetlenség még a COVID-19 ellenére sem csökkent számottevően, pedig a járvány Európa-szerte a legtöbb országban jelentősen megerősítette az épp hivatalban lévő kormányokat. Macron számára mindenesetre reménykeltő lehet, hogy az oltásellenes érzelmekre erőteljesen apelláló
Marine Le Pennek egyelőre nem sikerült jelentősen profitálnia a tüntetésekből.
Párizs mindenesetre nem csinált azonnali és teljes hátraarcot a tüntetések hatására. Miután mind a nemzetgyűlés, mind az alkotmánybíróság rábólintott a szigorításokra, Olivier Véran egészségügyi miniszterre maradt az utóvédharc: a tüntetések hatására a kormány a múlt héten úgy döntött, hogy tesz néhány engedményt a pass sanitaire-rel kapcsolatban, de azért csak módjával. A negatív PCR-tesztet bemutatók a korábbi 48 helyett 72 óráig kávézhatnak és vonatozhatnak szabadon, és hamarosan az egészségügyi szakszemélyzet felügyelete mellett elvégzett, negatív eredményű önteszteket is elismerik majd az igazolás kiadásakor. Apró engedmény, ahhoz pedig alighanem édeskevés, hogy elejét vegyék a további tüntetéseknek. Emmanuel Macronra tehát hosszú kétfrontos háború vár még – egyszerre a negyedik hullám és az oltásellenesség ellen.
A nyitóképen: az új korlátozó intézkedések és a pass sanitaire ellen tüntetnek Nantes-ban. Fotó: Estelle Ruiz / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP