„Az Európai Uniónak a migráció megállításán kellene dolgoznia” – jelentette ki Salvatore Martello lampedusai polgármester, aki a dél-olaszországi szigetre nehezedő nyomásról nyilatkozott pénteken az MTI-nek.
99 százalék egyiptomi, 1 százalék Szenegál
Lampedusa alig 250 fős migránstáborában jelenleg több mint nyolcszázan szoronganak. A hét elején ezren voltak a központban, azóta több száz embert elszállítottak, de közben újabb csoportok érkeztek. A legutolsó csónakból a parti őrség péntek hajnalban vett fel migránsokat Lampedusa partjai közelében: a százfős csoportban 76 kis- és fiatalkorú volt, mindannyian egyiptomiak, egy szenegálit kivéve.
Salvatore Martello az MTI-nek elmondta: a migránsok szünet nélkül érkeznek, és a tengeri átkelést biztosító jó idő még ősz közepéig eltarthat. Hangsúlyozta, hogy Lampedusa tranzitállomásként működik: az érkezőket azonnal tesztelik és azonosítják, majd néhány napon belül áthelyezik karanténhajókra, vagy továbbszállítják őket a közeli Szicíliába. Hozzátette, hogy jelenleg mintegy négyszáz személy tartózkodik a tábor egyik elkülönített részében, őket az érkezést követő regisztráláson a hatóságok feltartóztatták büntetett előéletük vagy más ok miatt.
Tavaly nyáron mintegy nyolcezren érkeztek a szigetre,