Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtak egy katonai szövetségessel – írták közleményükben.

Sajtóértesülések szerint Kabulban 26 magyar biztonsági szakember várja a kimenekítését, akik korábban a holland nagykövetség védelmét látták el. Az ügyben kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, válaszukat az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„Kedves Kolléga! Ahogy minden válsághelyzetben lenni szokott, a külföldön rekedt magyar állampolgárok jelentkezése folyamatos, az adatok napról napra változnak. Ezt a jelenséget láttuk tavasszal is, amikor a koronavírus okozta válsághelyzetben kellett repatriálni magyar állampolgárokat a világ minden tájáról. A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtunk egy katonai szövetségesünkkel és folyamatosan nyomon követjük a folyamatot. A 26 fő mellett, időközben további magyar állampolgárok is jelentkeztek a Külügyminisztériumnál. Velük is folyamatos a kapcsolattartás, számukat és kihozataluknak pontos részleteit biztonsági okokra való tekintettel nem hozhatjuk nyilvánosságra.”

– írták közleményükben.
Nyitóképen: Tálibok egy amerikaiak által hátrahagyott Humwee-val. Illusztráció. STR / NurPhoto / AFP
