Számos európai vezető elismerte annak szükségét, hogy befogadják azokat, akik az életüket féltve menekülnek a szélsőségesek uralmától tartva. Az Európai Unió ugyanakkor egységesen nem tett erre vonatkozó ígéretet. Sőt egyes vezető politikusok, köztük Sebastian Kurz osztrák kancellár elutasította afgánok tömeges befogadását, míg Nagy-Britannia hozzávetőleg 20 ezer ember befogadására tett ígéretet a dél-ázsiai országból az elkövetkező években.
Előzmények
Asselborn arról is beszámolt, hogy 15, luxemburgi kötődésű embert menekítettek ki Afganisztánból a belga hadsereg közbenjárásával. Francois Bausch luxemburgi védelmi miniszter pedig élesen bírálta Donald Trump volt amerikai elnököt azért, amiért „hatalmas naivitással tárgyalt a tálibokkal” az amerikai csapatkivonásról, aminek következtében előállt a mostani helyzet.
A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök ezt megelőzően elmenekült az országból.
(MTI)