Afganisztán déli tartományában, Kandahárban tálibok meggyilkolták Danish Siddiqui fotóriportert. A Reuters indiai származású haditudósítója igazi veteránnak számított, az elmúlt több mint tíz év során az afganisztáni háborún kívül Irakból, illetve a 2015-ös földrengések idején Nepálból, valamint a mianmari rohingja válságról és a hongkongi tüntetésekről is tudósított – számol be az Index.
A tudósító az afgán biztonsági erők és a tálibok közötti harcokat követte az országban. Az öccsecsapások azután kaptak új lendületet, hogy az USA korábbi döntése nyomán májusban elkezdődött a NATO-katonák kivonulása, aminek következtében felgyorsult az iszlamisták térhódítása: a Long War Journal szakportál szerint jelenleg 223 körzetet már a tálibok irányítanak. Velük szemben az afgán kormányerők 73 helyszínt uralnak, míg 111 körzetben továbbra is dúlnak a harcok.