Így buktattak kormányfőt Svédországban

A koronavírusból lábadozó Svédország közéletének elmúlt egy hete beillene szappanoperának is. Stefan Löfven, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke a 2018-as választás óta vergődik folyamatosan a politikai arénában, mert sehogy nem tudja megfejteni a svéd választók által elébe adott rejtvényt. Bár népszerűségéből kormányzásának 2014-es kezdete óta sokat vesztett, 28,3 százalékos eredményével így is neki szavazott bizalmat a legtöbb svéd a legutóbbi választáson, de rajta kívül csak a 8 százalékot elért Balpárt és a 4,4 százalékot elért Zöldek vannak a baloldalon – ez pedig egy koalícióhoz édeskevés.

Nem volt viszont többsége az Ulf Kristersson 23,3 százalékos Mérsékelt Pártja által vezetett hagyományos jobboldali tömörülésnek sem, amely a 8,6 százalékos Középpártot, a 6,3 százalékos Kereszténydemokratákat és az 5,5 százalékos Liberálisokat tömöríti.

A két nagy blokk mellett pedig 12,9 százalékkal berobbantak a harmadik helyre a Jimmie Åkesson bevándorlásellenes Svéd Demokratái, akikkel akkor még senki nem akart együttműködni – így

Miután 2018 őszén először Kristersson, aztán Löfven, aztán megint Kristersson próbált valahogy többséget verbuválni maga mögé, a középpárt vezére, Annie Lööf következett, de a mutatvány neki sem sikerült, így a parlament decemberben ismét az ügyvezető kormányfőként hivatalban maradt Löfven miniszterelnökké emeléséről szavazott – elutasítólag. Mindeközben a Riksdagnak költségvetésről is kellett szavaznia – így az a helyzet állt elő, hogy a szociáldemokraták által megnyert választás évének december 13-án a mérsékeltek és a kereszténydemokraták közös költségvetési javaslata kapott a parlamentben többséget, s mindjárt gúzsba is kötötte a következő év elején felálló szociáldemokrata kisebbségi kormányt.

A fehér füst végül 2019. január 13-án szállt fel, és a megkönnyebbült pártvezérek Januári Egyezmény néven emlegetik azt a megállapodást, amelyben a szociáldemokraták, a zöldek, a Középpárt és a liberálisok megállapodtak egy Löfven vezette kisebbségi kormányról azzal a feltétellel, hogy a Balpártnak a kormánypolitikára semmilyen befolyása nem lesz – de a Löfven megválasztásához szükséges mandátumszám két utóbbi külső támogatóval együtt sem volt meg, így éppen a 28 képviselőt számláló Balpárt személyében kellett „még külsőbb támogatót” keresni, akik vállalták, hogy a miniszterelnök-választáson tartózkodnak a szavazástól, így szűken hatalomra segítve a hat évig az ország legnagyobb fémipari szakszervezetének élén edződött, hegesztőnek tanult miniszterelnököt.

Az így felállt kormány alatt azonban időzített bomba ketyegett: a Középpárt és a Liberálisok által a januári egyezményben kijelölt gazdaság- és szociálpolitikai irányvonal közvetlen ellentétben állt a Balpártéval, Löfvenéknek pedig a kormányzáshoz – de egyáltalán a hatalmon maradáshoz is – mindhárom párt támogatására szükségük volt. Ennek jegyében nagy volt már a vita a 2019 novemberében elfogadott 2020-as költségvetés körül is, amely a Januári Egyezmény szellemében szocdem-zöld kormányhoz képest szokatlanul jobboldali elemeket tartalmazott, például adócsökkentéseket a gazdagok számára. Élesedni látszott a konfliktus tavaly júniusban is, amikor a Szociáldemokraták a Mérsékeltekkel, a Kereszténydemokratákkal, a Középpárttal és a Liberálisokkal kezdtek el tárgyalni a bevándorláspolitikáról – kihagyva az ötösfogatból saját koalíciós partnerüket, a Zöldeket, akik ezért fel akarták robbantani a koalíciót, de végül az ötpárti egyeztetés kudarcba fulladt.

A második éles helyzet tavaly októberben állt elő, amikor a szociáldemokrata-zöld kormány a munka törvénykönyvének módosításával, az elbocsátásra vonatkozó szabályok lazításával próbálkozott – a Balpárt ekkor is azzal fenyegette Löfvenéket, hogy bizalmatlansági indítvánnyal fogja őket megbuktatni, ha nem ejtik a törvényjavaslatot. Végül Löfven az utolsó pillanatban megszerezte némileg módosított javaslatához a szakszervezetek támogatását, és bizalmatlansági indítvány nélkül túlélte a krízist. Úgy látszik azonban, hogy ugyanezt a manővert ezúttal már nem tudta eljátszani.

Löfven pávatáncával párhuzamosan ugyanis még egy folyamat zajlott le a svéd belpolitikában:

a bevándorlásellenes jobboldal pedig azóta oly mértékben elvesztette pária jellegét, hogy idén májusban a Mérsékeltek, a Kereszténydemokraták és a Svéd Demokraták közös, jóval szigorúbb bevándorlási törvényjavaslattal álltak elő, és miután a burundi születésű Nyamko Sabuni átvette a vezetést a Liberálisoknál, az eddig Löfvent támogató alakulat is „átállt” hozzájuk.

A négy párt azóta bejelentette, hogy együtt vág majd neki a jövő évi parlamenti választásoknak – azaz kialakult Svédországban egy olyan jobboldali szövetség, amelynek már most parlamenti többsége van, és minden jel szerint jövőre is az lesz majd. A mostani bizalmatlansági indítvány léte és sikere abból adódik, hogy

A bizalmatlansági szavazás apropóját ismét a Januári Egyezmény szolgáltatta – abban ugyanis Löfven ígéretet tett arra, hogy valamelyest lazít majd Svédország rendkívül szigorú lakásbérleti szabályain. A lakásbérleti rendszer a svéd jóléti állam egyik sarokköve – gyakorlatilag mindenkinek garantálja a megfizethető albérletárakat, illetve gondoskodik arról, hogy ne érje meg az országban pusztán befektetési céllal ingatlant vásárolni. A rendkívül rugalmatlan szabályozás ugyanakkor az évek alatt erősen lelohasztotta az építkezési kedvet az országban, így mára az a helyzet állt elő, hogy egy közvetlenül bérlő és albérlő közötti szerződéssel kivehető bérlakásra bizonyos frekventált helyeken akár egy évtizeden át is várni kell – vagy lehet a másodlagos piacon, már bérleti joggal rendelkezőktől albérletet szerezni, amire szintén vannak szabályok, ezeket azonban sokhelyütt semmibe veszik.

A végeredmény tehát az, hogy egy nagyvárosi svéd vagy hosszú éveket vár egy törvényileg jól szabályzott, kedvező árú bérlakásra, vagy a másodlagos piacon szerez magának egyet – jelentősen drágábban, mintha a bérleti díját nem is szabályozták volna.

Ennek a helyzetnek akartak véget vetni a Középpárt és a Liberálisok, és az ő nyomásukra cselekedett Löfven, amikor kénytelen-kelletlen azzal a javaslattal állt elő, hogy a 2022 nyara után épült új lakásokért lehessen majd a piacihoz jóval közelebb álló bérleti díjat kérni. A Balpárt számára azonban a svéd jóléti állam bármelyik elemének leépítése vörös posztó, így ők félreverték a harangokat, és múlt héten 48 órás ultimátumot adtak Löfvennek: vagy ejti a javaslatát, faképnél hagyva ezzel középpárti és liberális támogatóit, vagy tárgyalásokat kezdeményez a Svédországi Bérlőszövetséggel – vagy a Balpárt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatja.

Löfvenék végül felvették a kapcsolatot a Bérlőszövetséggel, de már hiába, beindult ellenük a gőzhenger. Nooshi Dadgostar, a Balpárt iráni származású vezére úgy fogalmazott, a Szociáldemokraták „cserbenhagyták a Balpártot és a svéd embereket”, és bejelentette, hogy ők márpedig kormányt fognak buktatni.

Egy bökkenő volt csak: a Balpárt frakciója 28 tagot számlál, bizalmatlansági indítványt pedig legkevesebb 35 képviselő tud csak érvényesen benyújtani. A Mérsékeltek és a Kereszténydemokraták nem voltak hajlandók közös indítványt aláírni a Balpártnak, akik viszont a Svéd Demokraták segítségét nem voltak hajlandóak elfogadni – így a 62 fős frakcióval bíró Åkessonék július 21-én

amit a 349-ből 181 képviselő minden skrupulus nélkül megszavazott. Åkesson a szavazás után úgy nyilatkozott, nagyon örül a fejleményeknek, mert ennek a kormánynak „soha nem szabadott volna hatalomra kerülnie”.

A svéd történelemben most először sikerült egy miniszterelnököt bizalmatlansági indítvánnyal lemondani, a forgatókönyvet pedig világosan rögzíti az alkotmány. A kormányfőnek a szavazástól számítva egy hete van lemondani, vagy időközi választásokat kell kiírni – úgy, hogy Svédországban jövőre egyébként is Riksdag-választásokat tartanak, azt pedig akkor is meg kell tartani, ha idén időközi lesz.

Löfven előtt nem áll kifejezetten sok lehetőség – de évtizedes tárgyalási gyakorlatát minden bizonnyal lesz most alkalma bevetni. Ha Löfven lemond, Andreas Norlén házelnöknek kell új kormánytöbbség után néznie a jelenlegi Riksdagban. Norlén pozíciója egyébként önmagában is furcsa, mert ő a legerősebb ellenzéki párt, a Mérsékeltek képviselője, aki azért foglalhatja el példátlan módon ellenzékiként a jellemzően a legerősebb pártnak fenntartott pozíciót, mert a Svéd Demokraták a baloldali jelölttel szemben nemes egyszerűséggel őt támogatták.

A másik lehetőséget az előrehozott választások jelentik, amelyet a felmérések szerint valamelyest csökkenő támogatottság mellett is a szocdemek nyernének meg – összességében azonban 2-2 százalékot nyernének a Mérsékeltek és a Svéd Demokraták, valamint hármat a Kereszténydemokraták, azaz még akkor is lehetőség nyílna a parlamentben egy erős jobboldali többségre, ha a Liberálisok papírforma szerint kiesnének a parlamentből. A harmadik lehetőség az, hogy ügyvezető kormányként mégiscsak hatalmon maradnak a választásokig Löfvenék.

Nooshi Dadgostar, a Balpárt elnöke ezen a héten azzal lepte meg a közvéleményt, hogy kijelentette,

a miniszterelnöki bársonyszékben. „Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra és a megbeszélésekre. Azt szeretnénk, ha Stefan Löfven visszatérne miniszterelnökként – de piaci albérletárak nélkül. Mi most kezet nyújtunk neki, neki pedig meg kell próbálnia újra bízni bennünk” – nyilatkozta Dadgostar, aki hozzátette azt is, hogy „a Balpárt soha nem fog jobboldali nacionalista kormányt támogatni”.

Innen azonban még nem vezet egyenes út a közös jobboldali kormányzáshoz Svédországban – a sors pikantériája ugyanis, hogy bár a Mérsékeltek, a Középpárt, a Liberálisok és a Kereszténydemokraták is a piaci albérletárak bevezetésének pártján állnak, a Svéd Demokraták ezt történetesen nem akarják. A verseny most a Svéd Demokraták és a Balpárt között folyik – mindkettő magáénak szeretné vindikálni Per Albin Hansson legendás szociáldemokrata miniszterelnök örökségét, és azt szeretné, ha a svédek a hitelüket egyre inkább elveszítő szocdemek helyett bennük látnák a svéd jóléti állam túlélésének zálogát.

Miközben a svéd pártspektrum jobb és bal széle igyekszik jó szociáldemokratának látszani, a labda valójában Löfvennél pattog. Nem kizárt, hogy egy újabb maratoni tárgyalással és végtelenül komplex hatalmi konstrukcióval valahogy mégiscsak visszaküzdi magát a hatalomba Löfven, hogy kibekkelje a maradék egy évet a jövőre esedékes választásokig – amikor aztán, ha 64 évesen még vállalja, egy teljesen újjászületett svéd jobboldallal kell majd szembenéznie.
 

Nyitókép: Anders Wiklund / TT News Agency / AFP