Már többen haltak meg idén koronavírusban, mint tavaly egész évben

2021. június 10. 22:16

A globális járvány még korántsem ért véget dacára annak, hogy az oltások visszaverték a vírust a gazdag országokban – derül ki a Wall Street Journal cikkéből.

2021. június 10. 22:16
null

Kevesebb, mint hat hónap kellett ahhoz, hogy a világon több mint 1,88 millió Covid-19 halálesetet rögzítsenek ebben az évben, derült a Johns Hopkins Egyetem által gyűjtött adatok elemzéséből. Ez a szám megegyezik a teljes tavalyi éves halálozással – írja a Wall Street Journal.

Míg a tömeges oltási kampányoknak köszönhetően az olyan nyugati nemzetek, mint az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság az alacsony esetszámot és csökkenő haláleseteket ünneplik, Ázsia és Latin-Amerika egyes részein a járvány intenztívebb, mint valaha, ez pedig a globális halálozások számát növeli.

Argentina a leghosszabb és legsúlyosabb hullámmal néz éppen szembe, és jóval több mint 500 ember hal meg átlagosan naponta a Covid-19 betegségben. A kormány újabb lezárásokat hajtott végre, amelyek Dél-Amerikában a legszigorúbbak közé tartoznak, ideértve a kereskedelem bezárását és a járművezetőkre vonatkozó korlátozásokat, valamint a tanórák és vallási szertartások teljes felfüggesztését.

Fordult a kocka

A Covid-19 jelenlegi terhelése fordulatot mutat a gazdag és a szegény nemzetek között. A 2020-2021-es év fordulóján Európa és Észak-Amerika a napi esetek 73%-át és a napi halálozások 72%-át adta, mivel a vírus újra megerősödött az őszi és téli időszakban. Jelenleg azonban – függetlenül az időjárástól – Dél-Amerika, Ázsia és Afrika teszi ki a napi új esetek több mint 80%-át és a napi halálozások háromnegyedét – derül ki a Wall Street Journal elemzéséből.

A World of Data adatai szerint az afrikai emberek alig 2%-a van beoltva, míg Ázsiában ez az arány alig több mint 6%. Az Egészségügyi Világszervezet szerint Dél-Amerikában 22% az Európai Unióban 40% az arány. A Egyesült Államok 50%-os adata globális téren kiemelkedő, míg a negatív rekorder Haiti, mely azon túl, hogy a nyugati félteke legszegényebb országa még nem adott be egyetlen oltást sem polgárainak. 

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 14. 09:53
Kiderül szép csendesen, hogy a kinai vakcinával oltott embereknek nulla a védettsége. Mi lesz ha ez tömeges lesz és tömegek halnak meg se perc ? Ki lesz a felelős ? Nem az az Orbán aki vállalta a felősséget ez miatt is ???
választópolgár
2021. június 11. 11:09
Egy marketing tanulmányban olvastam: a grafikonok arra jók, hogy mindenki azt bizonyít be vele amit éppen akar. https://streamable.com/yd9fbq
olajfa1
2021. június 11. 09:19
Nem tudom, hogy a libbancs-bolsik észre vették-e hogy a legtöbbet tesztelt ország vezeti a halálozási listát!!!... Na erre böffentsetek valami libbancs-bolsik!
Edvind Johnsson 4.0
2021. június 11. 08:07
Hihető, hiszen a tótoknál állítólag senki sem halt meg tavaly a járványban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!