Gyengült New York állam befolyása a kongresszusban, a kormányzót hibáztatják

2021. április 27. 15:19

Nyolcvankilenc ember hiányzott ahhoz, hogy New York megtarthassa 27 kongresszusi képviselői helyét. Többen Andrew Cuomo politikai felelősségét firtatják – írta meg a Politico.

2021. április 27. 15:19
null

New York államban csupán 89 ember hiányzott ahhoz, hogy az állam megtarthassa 27 tagú küldötségét az Egyesült Államok kongresszusába – írta meg a Politico. Az állam a 2023-ban tartandó következő kongresszusi választásokon eggyel kevesebb képviselőt delegálhat a szövetségi törvényhozásba, amiért az állam választókörzeteit újra kell rajzolni. Többen arra számítanak, hogy a jelenleg az állam mindkét házát uraló demokraták a maguk javára fogják „gerrymandering” révén átrajzolni a választókörzeteket – számolt be a Politico.  

New York 10 képviselői helyet veszített el, alig száz év alatt

New York állam a múlt század közepe óta fokozatosan veszített súlyából. Franklin D. Roosevelt idején, az 1930-as és 1940-es években az állam még 45 kongresszusi hellyel rendelkezett. Ez volt a legmagasabb szám, majd azt ezt követő időszakban évtizedenként veszített az állam egy-két helyet, főleg a nyugati part népességnövekedése miatt.

New York népessége a legutóbbi évtizedben 4,2 százalékkal nőtt, ami elég volt ahhoz, hogy 27 helyét tartani tudja, azonban 2021-ben ez már nem volt elég, összehasonlítva Amerika többi részének dinamikus fejlődésével. Sokak szerint ennek oka az, hogy a államban különösen magasak az adóterhek és a lakhatási költségek, ezért a középosztály számos tagja inkább elköltözik onnan.

A veszteség miatt New York történelme során a legkisebb arányú részesedéssel fog rendelkezni a Kongresszusban.  

Az állam rendelkezett a Kongresszus legnagyobb küldöttségével közel 150 éven át, az 1810-es évektől az 1970-es évekig, amikor is Kalifornia vette át a vezetést. Az ezredfordulón, azaz 2000-ben Texas is lehagyta New Yorkot, így az a harmadik helyre szorult, ahol 2010-től Floridával került holtversenybe, mivel mindkét állam 27 taggal rendelkezett az amerikai törvényhozásban. A mostani veszteséggel Florida lesz a bronzérmes, New York pedig a negyedik helyre szorul vissza.

Politikai háború kezdődött

A republikánusok már régóta támadják az állam üzleti légkörét, az elvándorlást és népességfogyást a magas adóterhekkel és bürokráciával indokolják. A baloldal szintén Andrew Cuomo kormányzót támadja, amiért nem tudta feljebb tornászni a népszámlálási adatokat – írta az ügyről szóló elemzésében a Politico. 

Az továbbra is nagy kérdés, hogy a demokraták mennyire lesznek képesek irányítani a folyamatokat és saját előnyükre gerrymanderelni a körzeteket.

Cuomo közel 10 évvel ezelőtt alkotmánymódosítással nehezítette meg a választókörzetek átalakítását, ekkor ugyanis az állam szenátusát még a republikánusok uralták. 2018 és 2020 az államon belül a demokraták előretörését hozta, akiknek így most mindkét házat uralva szupertöbbségük van az államban. Ez azonban elég ingatag: Bronx latin származású képviselőjét, Luis Sepulvedát családon belüli erőszakkal vádolják és tárgyalása közeleg, több demokrata politikus pedig inkább helyi pozíciókért száll harcba – említi cikkében a Politico.

Röviden megjegyzem

Mint arról korábban írtunk, hogy Andrew Cuomo körül „#meetoo” botrány, valamint a Covid-járvány kapcsán tanúsított viselkedését illetően, főleg a halálozási adatok kozmetikázását kritizáló skandallum is körvonalazódik, és pártján belül is sokan követelik lemondását. A demokraták ezért most vészforgatókönyvön dolgoznak, hogy meg tudják őrizni pozícióikat a kényszerű változások ellenére is, és megakadályozzák, hogy az elégedetlenség hullámain a párt balszárnya és a republikánus ellenzék egyszerre erősödhessen meg. 

valamint a , főleg a halálozási adatok kozmetikázását kritizáló skandallum is körvonalazódik, és pártján belül is sokan követelik lemondását. A demokraták ezért most vészforgatókönyvön dolgoznak, hogy meg tudják őrizni pozícióikat a kényszerű változások ellenére is, és megakadályozzák, hogy az elégedetlenség hullámain a párt balszárnya és a republikánus ellenzék egyszerre erősödhessen meg. 

Nyitókép: MTI/EPA/AP/Seth Wenig

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horst_Tappert
2021. április 27. 16:56
"A baloldal szintén Andrew Cuomo kormányzót támadja, amiért nem tudta feljebb tornászni a népszámlálási adatokat" Most elfelejtették beletenni a halottakat, mint ősszel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!