Párttársai közül is egyre többen követelik a New York-i demokrata kormányzó lemondását

2021. március 12. 18:41

Az elmúlt hetekben hat nő is szexuális zaklatással vádolta meg a 63 éves politikust.

2021. március 12. 18:41

„Párttársai közül is egyre többen követelik Andrew Cuomo lemondását és felelősségre vonását miután az elmúlt hetekben hat nő vádolta meg szexuális zaklatással a New York-i demokrata kormányzót” – számolt be az amerikai sajtó.

Hat nő

Pénteken az Egyesült Államok Kongresszusának több alsóházi demokrata képviselője is csatlakozott azokhoz, akik Cuomo lemondását követelik. Többen is felszólították a kormányzót, hogy távozzon posztjáról, amely – szakértők szerint – a botrányos ügy fordulópontját is jelentheti. Jerry Nadler, a ház igazságügyi bizottságának elnöke kijelentette: Cuomo „elvesztette a New York-i emberek bizalmát. A kormányzónak le kell mondania.”  

A New York-i közgyűlés demokrata elnöke csütörtökön megbízta az igazságügyi bizottságot, hogy teljes idézési jogkörrel indítsa el Cuomo felelősségre vonási vizsgálatát. Carl Heastie közleményében azt írta: „Felhatalmazom a közgyűlés igazságügyi bizottságát, hogy indítson el egy felelősségre vonási vizsgálatot Charles D. Lavine elnök vezetésével, amelynek során kivizsgálják a Cuomo kormányzó helytelen viselkedésével kapcsolatos állításokat.” Heastie a kormányzóval szembeni vádakat „komolynak” nevezte. Az elmúlt hetekben hat nő is szexuális zaklatással vádolta meg a 63 éves politikust. Legutóbb csütörtökön az Albany Times Union című New York-i napilap számolt be egy esetről, amely szerint

Cuomo állítólag tavaly a saját rezidenciáján zaklatta az egyik kollégáját.   

A beszámoló szerint a nőt a kormányzó lakhelyére rendelték azzal az ürüggyel, hogy segítsen megoldani egy problémát Cuomo mobiltelefonjával kapcsolatban. Később – a cikk szerint – a kormányzó benyúlt a nő blúza alá és tapogatni kezdte annak ellenére, hogy segítője arra kérte, hogy hagyja abba. Az ügyet már a rendőrség vizsgálja.  

 Serious concern

Csütörtökön csaknem 60 New York-i törvényhozó levélben szólította fel Cuomót a lemondásra. Úgy fogalmaztak: "A kormányzó elvesztette a közvélemény és az állami törvényhozás bizalmát." Mint írták: „Van egy kormányzóhelyettesünk, aki vezetheti a várost a ciklus hátralévő részében. Ez lenne a legjobb a New York-i lakosoknak ebben a kritikus időben. Itt az ideje, hogy Cuomo kormányzó lemondjon.

Bill de Blasio New York-i demokrata polgármester csütörtökön azt mondta, hogy a vádak fényében Cuomo már nem szolgálhat kormányzóként, és a legutóbbi zaklatási vádakat „mélységesen aggasztónak” nevezte. A harmadik ciklusát töltő New York-i kormányzó azonban továbbra sem hajlandó lemondani. Cuomo legutóbb hétfőn jelentette be, hogy

semmiképpen nem lép vissza pozíciójából.   

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is elindult Cuomo ellen. Azzal gyanúsítják a demokrata politikust és kollégáit, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York-i idősotthonokban történt – koronavírus okozta - halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali segédje korábban beismerte, hogy azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy azt a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2021. március 13. 12:29
Mit szól mindehhez Daniel T. Berg, New York szülötte, és pláme ahhoz, hogy Cuomo megjamisította a halálozási statisztikákat az idősek otthonában?
llnnhegyi
2021. március 13. 12:23
Donáth család,Greczy család feszülten figyel! Ha ott rábaszik a szexuális zaklato Coumo, New York polgármestere,akkor nincs hová bújni! Takarodas a közéletből!
Ninini
2021. március 13. 06:50
"A kormányzó egyik hivatali segédje korábban beismerte, hogy azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy azt a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ellenük és az egész Demokrata Párt ellen." Honnan ismerős ez, honnan... ja, megvan, Öszöd!
kozmosz
2021. március 12. 22:33
A kaliforniaiét is. Már majd kétmillió aláírás gyűlt össze ellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!