Elbúcsúztatták az iszlamista merényletben elhunyt francia rendőrnőt

2021. április 30. 20:35

A 28 éve a rambouillet-i rendőrőrsön dolgozó nőt április 23-án késelte halálra egy tunéziai iszlamista a rendőrség bejáratánál.

2021. április 30. 20:35
null

Mint arról beszámoltunk, halálos késszúrás ért egy rendőrnőt a franciaországi Rambouillet-ben április 23-án. Szemtanúk szerint támadója, egy tunéziai állampolgár azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!”. A férfit meglőtték és őrizetbe vették, később belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség recepcióján dolgozó 49 éves Stéphanie Monfermét

azért gyilkolták meg, mert a hazáját, Franciaországot szolgálta”

– mondta búcsúbeszédében Jean Castex miniszterelnök. A fegyvertelen, egyenruhát nem viselő rendőrségi alkalmazott „annak az embernek a szemében, akinek a nevét nem vagyok hajlandó kimondani, a francia rendőrséget és az állami tekintélyt testesítette meg” –  tette hozzá a kormányfő a gyilkosság helyszínéhez közel rendezett búcsúztatáson.

Stéphanie Monfermének posztumusz Becsületrendet, a legmagasabb francia állami kitüntetést adományozta a kormány, amelynek értelmében két gyereke a nemzet árvájának tekintendő, s ellátásukért mostantól az állam felelős. A búcsúztatáson megjelent Gérald Darmanin belügy-, Eric Dupond-Moretti igazságügyi, Amélie de Montchalin közszolgálati, Marlene Schiappa állampolgári jogokért felelős és Nadia Hai várospolitikáért felelős miniszter, valamint Gabriel Attal kormányszóvivő, az ellenzéki pártok részéről pedig Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió jobboldali elnöke, Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke és Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője. A megölt rendőrnőt szűk családi körben, csütörtökön helyezték örök nyugalomra, a temetésen részt vett Emmanuel Macron államfő. A búcsúztatáson megjelent mintegy kétszáz rendőr is.

A rendőri erők ellen 2014 óta 17 iszlamista merényletet követtek el a terrorelhárítási ügyészség szerint.    

(MTI)

Nyitókép: Ludovic Marin / AFP / POOL

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2021. május 03. 11:47
Újabb 16 francia főtiszt jelentett meg felhívást a parlamenti képviselőknek címezve: hibrid háború folyik Franciaország és Európa ellen, többdimenziós stratégiával kell rá válaszolni, többek között pszichológiai, szociológiai, oktatási, büntetőjogi eszközökkel, különben polgárháborúba sodródik és széthullik az ország.
Válasz erre
2
0
az ember
2021. május 01. 20:12
Egyre többen kapnak posztumusz becsületrendet.
Válasz erre
3
0
fatman
2021. május 01. 15:51
hol van már az a Párizs és Franciaország, ahova 100 éve a magyar értelmiség járt és vágyott???
Válasz erre
3
2
u.cserkész
2021. május 01. 13:38
Laurent Obertone: GERILLA- Franciaország végnapjai. ????
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!