Halálra késeltek egy francia rendőrnőt

2021. április 23. 16:10

A támadót lelőtték.

2021. április 23. 16:10
null

Halálos késszúrás ért egy rendőrnőt a franciaországi Rambouillet-ben, a támadót meglőtték és őrizetbe vették, de később belehalt sérüléseibe – közölte pénteken az Europe 1 rádió és a BFM hírtelevízió.

A BFM szerint a támadó tunéziai állampolgár. Tettének indítéka egyelőre ismeretlen. A késelés a Párizstól 57 kilométerre délnyugatra lévő település rendőrörsén történt. Az elkövetőt a helyszínen lévő rendőrök ártalmatlanították.

A Le Parisien című helyi lap szerint az áldozat éppen ebédszünetéből tért vissza, amikor megtámadták. Még a helyszínen belehalt a nyakán szerzett sérüléseibe. Gabriel Attal francia kormányszóvivő közölte, hogy Jean Castex miniszterelnök a történtek helyszínére utazik.Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren erősítette meg a késeléses támadást, egyben közölte, hogy szintén a helyszínre utazik.

„Franciaország elvesztette egyik mindennapi hősét egy végtelen gyávaságból elkövetett barbár cselekedet következtében” – jelentette ki Castex. Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren erősítette meg a késeléses támadást, egyben közölte, hogy szintén a helyszínre utazik.    

Philippe Benassayam képviselő, akinek választókerülete a térségben van, részvétét nyilvánította a történtek miatt.  Figyelmeztetett, hogy jobban meg kell védeni a rendfenntartókat, mert szerinte szinte napi rendszerességű  támadásoknak vannak kitéve.   „Ugyanazok a szörnyűségek követik egymást” – írta Marine Le Pen jobboldali politikus Twitter-oldalán. Úgy fogalmazott, hogy  mindig „ugyanazokról az iszlamista indítékokról”  van szó.

(MTI)

 

Nyitóképünk illusztráció, egy április 12-i lövöldözés alkalmával készült. Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. április 23. 21:31
A késelés a Párizstól 57 kilométerre délnyugatra lévő település rendőrörsén történt. Az elkövetőt a helyszínen lévő rendőrök áramtalanították. Így olvastam.
mustarharmas
2021. április 23. 20:06
A fősodratú sajtóban meg sem jelenik a hír.
Zsolt75
2021. április 23. 19:48
A gyarmati szerződéseket nem kéne végre megszüntetni? Rengeteg gyűlöletet szülhetnek.
Autoriter
2021. április 23. 19:14
Valószínű egy agysebész lehetett csak elvétette a műtendő területet!! Emberek halálával nem illik még ilyen szinten sem moralizálni, ezért elnézést kell kérnem, de az ami a "haladár'" nyugaton folyik vérlázító, undorító és mélységesen elitélendő !!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!