Sosem lesz vége: Ukrajna év végéig egymilliárd eurót kér az EU-tól, hogy biztosan folytatódhasson a háború

Így nem lesz béke egyhamar.

Közleményük szerint tanultak az esetből.

A JP Morgan 4 milliárd dolárral (átszámítva 3,5 milliárd euróval) támogatta a széleskörű elutasítottságba ütköző Európai Szuperligát (ESL). A bank a széles körű ellenállást látva pénteken sajnálatát fejezte ki a sorozat elindításáért – írja a Wall Street Journal.
– közölte a bank egyik szóvivője.

A Szuperliga kedden közleményt adott ki, miután mind a hat angol csapat visszavonta a csatlakozását. Szerintük „az angol klubok külső nyomásra kénytelen voltak távozni, miközben meggyőződésünk, hogy javaslatunk teljes mértékben összhangban van az európai joggal és szabályozásokkal”. Ezzel kapcsolatban kiemelték: „a körülményekre való tekintettel átgondoljuk a megfelelő lépéseket a projekt átalakítása érdekében.”
Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP