Szuperliga: „Átgondoljuk a következő lépéseket”

2021. április 21. 08:02

Az új formáció közleményt adott ki, miután az angol klubok kedd éjszaka úgy döntöttek, mégsem csatlakoznak.

2021. április 21. 08:02
null

A Szuperliga kedden közleményt adott ki, miután mind a hat angol csapat visszavonta a csatlakozását – írja a Nemzeti Sport. Mint fogalmaznak: „A Szuperliga meggyőződése, hogy az európai futballban változásra van szükség. Ezért javaslatot tettünk egy új versenysorozatra, mert a jelenlegi nem működik.”

A közleményben többek között hivatkoznak még a koronavírus-járvány okozta bizonytalan pénzügyi helyzetre, amelyben új, stabil alapokra lenne szükség. Véleményük szerint ezt a stabilitást biztosítaná az új sorozat.

Hozzátették: „Az angol klubok külső nyomásra kénytelen voltak távozni, miközben meggyőződésünk, hogy javaslatunk teljes mértékben összhangban van az európai joggal és szabályozásokkal”. Ezzel kapcsolatban kiemelték:

A Nemzeti Sport értesülései szerint mindeközben az olasz klubok közül az Inter bejelentette, hogy jelen helyzetben a Szuperliga már „nem tűnik érdekesnek” a klub számára. A Nemzeti Sport korábban arról is beszámolt, hogy az AC Milan is a visszalépésen gondolkodik.

Címlapképen: Tüntető szurkolók a Szuperliga ellen

Kép forrása: AFP

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. április 21. 10:47
"Valami" Szuperkupa szerűséget létre lehet hozni, csak az a kérdés, hogy hogyan illeszthető bele a játékrendszerbe... Mondjuk akkor a nemzeti bajnokságokból ők kilépnek? Vagy a "nemzeti kupasorozatból" lépnek ki? No és akkor akik ott győznek azok hogyan tovább? Amúgy meg a "szuperkupába" miért csak és csakis a z Európai klubbok szerepelnének?... és pl a délamerikai, vagy ázsiai klubbok miért nem? Na mindegy... szelet vetettek, és most akkor arassák le a viharokat.
Tót Ottó
2021. április 21. 10:29
Nna meg is van a következő célpont.Ámbár már eddig is dolgoztak a szurkolók "ideológiai "felvilágosításán.Hogy tudják nekik mi a jó és helyes...Na de ez megengedhetetlen hogy a haladás útjába álljanak holmi retrográd összetartó elemek..Beindul a szurkolók átnevelése és s közösségeik szétverése.Lehet figyelni.
Búvár Kund
2021. április 21. 09:16
Megpróbálják majd kikényszeríteni a bl további reformját az uefától.Igencsak ez volt az eredeti cél is.. Követelj 100-at, ha már 50-t kapsz, nyertél...Nagyobb bevételt akarnak, de sztem ezen az elkúrt bl-n már "szurkolói" szempontból csak rontani lehet, javítani nem, mert alapjában is szar. A meccsszám rengeteg a meccsek 2/3 értelmetlen, meglepetések a csoportkör után nincsenek, úgy is az előzetesen esélyesek jutnak tovább..Én speciál mér vagy 15 éve nem is nézem csak az egyenes kiesési körtől....
luzitanxaver
2021. április 21. 09:07
Átgondolás után közvetlenül pedig menjetek a pokolba és fűtsetek ott az egy marék dollárotokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!