A nemzet fontosságáról beszélt a német szocdem veterán – botrány lett belőle

Nem könnyű feladat szociáldemokrata politikusnak lenni napjaink Németországában. Nem csak azért, mert a párt évek óta nem képes megszólítani egykori kiterjedt szavazóbázisának jelentős részét, hanem azért is, mert az „elvtársak”, ahogy a németországi közbeszédben gyakran utalnak az SPD politikusaira, egymás között sem találják meg a megfelelő hangot.

És ott van még az új valóságot nem értő régi motorosok problémája is – Wolfgang Thierse, a nem is annyira régi múlt SPD-jének egyik kiemelkedő alakja nemrég ízelítőt is kapott ebből.

Pedig Thierse tényleg „valaki” az SPD-ben. Wolfgang Thierse 1943-ban született az alsó-sziléziai Breslauban (ma Wrocław, magyarul Boroszló), de a sziléziai németek kiűzését követően a közép-németországi Türingiában nőtt fel. Thierse a berlini Humboldt Egyetemen diplomázott, a két Németország egyesülését követően kezdett a kelet-németországi szociáldemokraták színeiben politizálni. 1990-től 2005-ig a már egyesített párt alelnökeként dolgozott.

ezt a tisztséget a Gerhard Schröder kancellár bukásáig töltötte be. A 2005-ös választást követő nyolc évben a Bundestag alelnökeként tevékenykedett, mígnem 2013-ban visszavonult a politizálástól.

Thierse azóta is közmegbecsülésnek örvend a párton belül, de februárban mégis konfliktusba keveredett a pártvezetéssel, pontosabban Saskia Esken társelnökkel és helyettesével, Kevin Kühnerttel.

Wolfgang Thierse február második felében publicisztikát jelentetett meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban

amit Eskenék úgy értékeltek, hogy nem megfelelő, „hátrafelé forduló” képet alakít ki a pártról. Az SPD-ben pedig, mint azt sokan tudják, rendkívül fontos a haladás.

A pluralitás nem idill, a nemzet nem felesleges

Pedig a szóban forgó publicisztikát – ami a politikus weblapján ingyenesen is elérhető – olvasva nincs olyan benyomása az embernek, hogy Thierse szíve szerint rükvercbe kapcsolná az SPD vonatát. „A kulturális hovatartozás témái mindenesetre úgy tűnik, jobban megosztják nyugati társadalmainkat, mint az újraelosztással kapcsolatos igazságossági kérdések” – írja bevezetőjében az egykori házelnök, aki szerint a rasszizmusról, posztkolonializmusról és genderről szóló viták egyre hevesebbek és agresszívebbek.

A kérdés Thierse szerint az, hogy mi az az identitáspolitika-mennyiség, ami még erősíti a társadalmat ahelyett, hogy megosztaná. „Az etnikai, kulturális, vallási-világnézeti pluralitás, ami Németországban is növekszik, nem idill, hanem tele van veszekedésekkel és konfliktuspotenciállal” – véli Thierse. A szociáldemokrata szerint

a szabadság, igazságosság, szolidaritás, emberi méltóság és tolerancia értelmezésében, mint ahogy a történelmileg meghatározott kulturális normákhoz, emlékezethez és hagyományokhoz való viszonyulásban is.

Wolfgang Thierse úgy látja: a hagyományok alapján definiált kulturális identitás éppen az ellenkezője annak, amit az identitáspolitika megcéloz – jöjjön az jobbról vagy balról.

A Bundestag egykori elnöke szerint a jobboldali identitáspolitika veszélye az, hogy a nemzeti és kulturális identitást összekeveri az etnikai és kulturális homogenitással.

„Mégis azt gondolom, hogy a haza és a hazafiság, nemzeti kultúra és kultúrnemzet valóságosak, és nem engedhetjük át őket a jobboldalnak” – jelenti ki Thierse, aki úgy látja, hogy éppen

amire a nemzet „egy” jó megoldás lehet.

„Aki ezt nem akarja megérteni, azt elitistának, arrogánsnak és butának tartom” – teszi hozzá az egykori házelnök.

Wolfgang Thierse úgy látja, hogy a kultúrát mindig is a regionális, nemzeti és történelmi szempontok fogják meghatározni, és éppen a kultúra az, ami egy csoport, társadalom és nemzet identitását stabilizálja. „Mert a kultúra maga is az identitások képződésének és átalakulásának tere, az egyéniről való megbizonyosodásé, és a másoktól való tanulásé és az elsajátításé is. Ezért olyan fontos a kultúra, és nem felesleges a nemzet” – állapítja meg a korábbi politikus.

Aki fehér, az már bűnös?

Thierse szerint a baloldali identitáspolitika radikálisan vizsgálja az egyenlőség kérdését, legfőképpen a kisebbségek szempontjából. „Határozottságában abba a veszélybe sodorja magát, hogy nem fogadja el, hogy nem csak a kisebbségeknek, hanem a többségeknek is jogos kulturális igényei vannak, és ezeket nem lehet csupán konzervatívként, reakciósként vagy rasszistaként denunciálni”.

A korábbi házelnök szerint

ebből lesz az eltörléskultúra, ami egyre terjed a baloldalon. „Az egyéni érintettség, a szubjektív megélés nem helyettesíti és nem is helyettesítheti az érvelést. Az életrajzi elemek – legyenek azok bármily kellemetlenek is – nem szolgálhatják az ellenszenves, ellenkező nézetek diszkreditálását és az eszmecseréből való kizárását” – jelenti ki Thierse. És még: „Az áldozatokat mindenképpen meg kell hallgatni, de ettől még nincs magától értetődően igazuk”.

Minderre jó példa a fehér felsőbbrendűség kérdése, amivel kapcsolatban az egykori politikus elismeri, hogy a fehér embereknek van mit tanulniuk, „de a fehér felsőbbrendűség ideológiájának kritikája nem válhat a fehér ember örökölt adósságának mítoszává”. A volt házelnök szerint a rasszizmusról szóló mostani diskurzus nem ebbe az irányba mutat:

Wolfgang Thierse úgy véli, napjainkban egy terhes, gonosz történelemtől szabadulunk meg szimbolikusan. „A szubjektív érintettség többet számít, mint egy adott név, szobor vagy ember hatástörténetének tüzetes vizsgálata” – írja Thierse az átnevezendő berlini Mohrenstraße (Mór utca) és az Onkel Toms Hütte (Tamás bátya kunyhója) metrómegállókra utalva:

„Mivel engem bánt és sért a név, kukába vele, ez a cselekvés végzetes maximája”. Wolfgang Thierse szerint eddig a diktátorok törölték el a múltat, a demokraták viszont nem tehetik ezt. Az egykori házelnök szerint a nyilvános eszmecsere minden esetben értelmesebb, mint a pusztítás, mert a közös tanulásra is lehetőséget ad.

A korábbi poltikus szerint ma egy minden korábbinál plurálisabb társadalomban élünk, az ezt jellemző sokféleség pedig nem a demokrácia és a kultúra célja, hanem az alapvetése. A jobboldali identitáspolitika tévedése, hogy ezt elhazudja.

– vélekedik Thierse, aki szerint a legfontosabb mégis az lenne, hogy ebben a sokszínűségben békében és produktívan lehessen élni. „A sokszínűség és a másság megkerülhetetlen tisztelete nem minden. Ezt be kell ágyazni a szabályok és kötelezettségek elismerésébe, és egyébként a többségi döntések elfogadásába is. Ellenkező esetben veszélybe kerül a társadalmi összetartás, sőt, a radikális gondolati biotópok akár el is pusztíthatják azt” – figyelmeztet Thierse.

Az egykori Bundestag-elnök szerint a szociáldemokrácia célja a társadalmi összetartás megteremtése kell, hogy legyen, kulturális értelemben pedig többoldalú, az egész társadalomra kiterjedő szolidaritást kell biztosítania.

A queer munkaközösség megbántott érzései

A thiersei tézisek, ahogy korábban már utaltunk rá, nem találtak meleg fogadtatásra a pártvezetésnél. Amellett, hogy Esken és Kühnert – egyébként az egykori házelnök megnevezése nélkül – „hátrafelé forduló képet sugárzónak” – minősítette a publicisztikát, arra is utalt, hogy több párttagot, köztük őket magukat is „összezavarta”, ami mostanában egyes párttagoktól identitáspolitika-ügyben megjelent a médiában. A társelnök és az alelnök az SPD queer munkaközösségének címzett írásában használta ezeket a szavakat, és azt is kijelentették:

Thierse persze nagyon magára vette az elnökség szégyenkezését, és be is jelentette, hogy ha ekkora probléma, hogy így gondolkodik, akkor szívesen kilép a pártból. Saskia Esken persze sietett biztosítani, hogy még véletlenül sem a párton belül is nagy hullámokat verő publicisztika a gond, főleg nem az egykori alelnök személye. Thiersét nem nagyon hatotta meg a társelnök szabadkozása: „Ebben az időszakban senki más nem nyilvánult meg identitáspolitikai kérdésekben” – mondta a Cicerónak, jelezve, hogy szerinte nincs félreértés, Esken miatta szégyenkezik a queer munkaközösség előtt.

Pedig a queer munkaközösséget valami más is zavarta ugyanebben az időszakban. A párt egyik bizottsága ugyanis szervezett egy online rendezvényt is február második felében, amire meghívták a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik újságíróját is vendégnek. Igen ám, csakhogy a szóban forgó újságírónő – Sandra Kegel – a queer munkaközösség tagjai szerint egy queerellenes publicisztikával örvendeztette meg az FAZ olvasóit a számos németországi színész által támogatott ActOut kezdeményezés kapcsán, aminek az volt a lényege, hogy az év elején egy nagy csomó színművész közösen coming outolt a baloldal legnagyobb örömére.

A queer szociáldemokraták ezért nem szerették volna, hogy Kegel jöjjön beszélgetni a rendezvényükre, nem is beszélve arról, hogy állítólag komoly támadásokat kellett átélnie azoknak a résztvevőknek, akik kritizálták a frankfurti kultúrrovat munkatársát.

És ha mindez nem lett volna elég, a beszélgetést moderáló Gesine Schwan alapjogi biztos tévedésből férfiként konferált fel egy magát nembinárisnak valló résztvevőt, igaz, a hetvenhét éves Schwan ezért azon nyomban elnézést is kért. A Deutschlandfunk úgy tudja, hogy a szóban forgó beszélgetésen egyébként három queer párttag vett részt, akik AfD-közeli nyelvhasználattal vádolták meg a – jobboldali elhajlással igen nehezen vádolható – Frankfurter Allgemeine szerzőjét,

Saskia Esken és Kevin Kühnert a tények ismeretében tehát a „szégyenkezés” opcióját választották, biztosítva a queer munkaközösség tagjait arról, hogy „a queerséget és egyáltalán a társadalmi sokféleséget sokkal empatikusabban és szolidárisabban kezeljük az SPD-ben, mint ahogy az elmúlt napok sugallták”.

Esken azért elnézést kért Thiersétől, amiért kiszivárgott a queereknek szánt írása, és párbeszédre hívta a veterán politikust, de egy telefonbeszélgetésnél tovább nemigen jutott a dolog. A párt queer közössége is azt szeretné, ha az egykori alelnök továbbra is az SPD-t erősítené, habár

Thierséből pedig „hiányzik az empátia” a marginalizált csoportok iránt.