Atomfegyvert könnyebb szerezni? – így dübörög a vakcinadiplomácia

„Ma könnyebb atomfegyvert venni, mint vakcinát” – jelentette ki februárban Aleksandar Vučić szerb elnök, hangjában némi önelégültséggel, miután Kínából még ötszázezer dózis Sinopharm érkezett hazájába a januárban már leszállított egymillió mellé.

Szerbia döntött

Amikor tavaly decemberben megérkezett Szerbiába az első 11 ezer dózis Pfizer/BioNTech-vakcina, még nem volt lejátszva a meccs.

– teljesen nyitott kérdés volt tehát, hogy a néhány tízezrenként csordogáló kirakatvakcinák mellett a Szputnyik, a Pfizer, a Moderna vagy valamelyik kínai szérum lesz-e az az oltóanyag, amivel a szerbek elkezdenek majd tömegesen is oltani. Egyelőre úgy tűnik, a meccset másfélmillió a párezerhez arányban a Sinopharm vitte – mindezt úgy, hogy Szerbia az IMF becslése szerint a világ 68. leggazdagabb országa, azaz semmiképpen nem tartozik a koldusszegény államok sorába, ráadásul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) központi vakcinabeszerző programja, a Covax keretein belül előre fizetett vakcinákért, amiket eddig nem kapott meg.

Az, hogy akár egy Szerbiához hasonló, közepesen fejlett ország belátható időn belül „nyugati” vakcinával kezdjen tömeges oltási kampányba, jelen pillanatban tökéletesen elképzelhetetlen. Az Egyesült Államok és az Európai Unió beoltása jelen pillanatban szinte száz százalékban lefoglalja a Pfizer/BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca gyártókapacitásait, a világ népességének 16 százaléka rendelte meg a vakcinák 60 százalékát – így

s itt nyílik meg a terep a vakcinadiplomácia előtt.

A puha erő külpolitikájának eme új formáját most három nagy- és középhatalom gyakorolja: Kína, Ororszország és India – ez utóbbinak a globális vakcinahiány hatalmas geopolitikai ziccer, ugyanis „békeidőben” is a hindu óriás szállítja a világ vakcinaellátásának bő 60 százalékát. Ha van a globális térnek olyan területe, ahol India végre megfoghatja a vele folyamatos határvitákban álló Kínát, az épp a vakcinaipar.

A 91,6 százalékos hatékonyságával jelenleg Oroszország Szputnyik V fantázianevű oltóanyaga tűnik a legjobbnak a három vakcinadiplomáciai nagyhatalom palettáján, így nem csoda, hogy nem csak Oroszország hagyományos szövetségesei rendeltek belőle, de számos feltörekvő, a Pfizerből és Modernából kimaradt regionális középhatalom is ezt választotta. Február végi állás szerint Oroszországnak 388,1 millió dózis Szputnyikot kell majd kiszállítania világszerte, a legnagyobb felvevőpiac pedig épp a százmillió dózist rendelő India. A Szputnyik tűnik a legnépszerűbb oltóanyagnak az orosz-amerikai szembenállás egyik legfontosabb helyszínén, Latin-Amerikában: Brazília 50 millió, Mexikó 32 millió, Argentína 22 millió, Venezuela 10 millió adagot rendelt mindezidáig.

Közép-Ázsia

Közép-ázsiai játszmák

A korábban szovjet fennhatóság alatt álló, de

de itt azért már nem ennyire egyértelmű az oroszok sikere. Kazahsztán, amely Kína Egy Övezet, Egy Út-programjának (Belt and Road Initiative, BRI) közép-ázsiai fókuszpontja volt, tárgyalt ugyan a Magyarországon is hasznlt Sinopharmról, illetve a Sinovacról, de rendelést egyelőre nem adott le, a tömeges oltás Szputnyikkal folyik, amit a kazahok február óta helyben is gyártanak, illetve harmadik fázisú klinikai tesztelés alatt áll saját vakcinájuk, a QazCovid is. Pfizer/BioNTech legkorábban az év második felében várható.

Üzbegisztán 35 millió dózis Szputnyikot rendelt, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, fontolgatják, hogy az üzbégeknek is megengedik az orosz vakcina helyi gyártását. Az üzbégeknek ugyan nem volt a BRI-ben semmi szerepük, de Savkat Mirzijojev elnök hivatalba lépése óta sokat javított a kínai kapcsolatokon, így nem csoda, hogy az üzbégeknek Kínával is van egy fontos vakcinaügyi együttműködésük: a Zhifei Longcom vakcináján Üzbegisztánban is végeznek harmadik fázisú teszteket, a kész oltóanyagot pedig ZF-UZ-VAC-2001 néven marketingelik az országban, így némi kínai segítséggel az üzbégek is úgy érezhetik: van saját vakcinájuk.

Kirgizisztán a Szputnyikkal kezdett oltani, illetve több, mint félmillió dózis indiai Covishieldet (helyi gyártású AstraZenecát) várnak. A szegényebb közép-ázsiai országok, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán számíthatnak arra is, hogy az WHO Covax névre hallgató, a fejlődő országokat célzó vakcinációs programjából is kapjanak oltóanyagot, ez a forrás azonban jelenleg kifejezetten száraznak tűnik – egyrészt azért, mert a nyugati vakcinagyárak egyáltalán nem szaggatják az istrángot a fejlődő országok felé történő vakcinaexportban, másrészt pedig azért, mert a Pfizer/BioNTech körülményes tárolása miatt az sem biztos, hogy ezek az országok egyáltalán el tudnák oltani azt, ha ugyan kapnának. Nurbolot Uszenbajev kirgiz egészsgégügyi miniszterhelyettes januárban azt nyilatkozta, nagyon valószínű, hogy hazája éppen ezért egyáltalán nem is fog Pfizerrel oltani.

A világtól elzárkózó Türkmenisztánban

Mongóliában pedig kiütéses győzelmet aratott Kína ellen Oroszország és India: az ország nem fogadta el a külön neki felajánlott kínai vakcinákat, azonban mind Szputnyikkal, mind az indiai gyártású AstraZenecával oltanak.

Úgy tűnik, hogy Kína vakcinadiplomáciája Közép-Ázsiában egyelőre nem járt komoly imázsjavulással: a Central Asia Barometer február eleji felmérésében úgy találta, a megkérdezett kirgizek 75,5, az üzbégek 57,8, a kazahok 51,6 százaléka szerint Oroszország a legalkalmasabb arra, hogy segítse hazájukat a Covid-19 leküzdésében. Kínát Kirgizisztánban mindössze 7,5, Üzbegisztánban 13,6, Kazahsztánban 19,1 százalék látta a legalkalmasabbnak, döntően a fiatalabb generáció volt ebben a kérdésben kevésbé Oroszország-párti.

Oroszországnak mindemellett van egy egészen különleges vevője is a Szputnyikra, mégpedig a világ második legátoltottabb országa, Izrael – a zsidó államtól ugyanis egy szír-izraeli fogolycsere-megállapodás keretében vakcina jár Szíriának, ezt pedig Izrael az orosz vakcinával teljesíti.

Ki kér kínait?

Míg számos ország az Oroszországhoz vagy Kínához való közelség jelének tekinti a Szputnyik, a Sinopharm vagy a Sinovac alkalmazását, így például

és csak a kifejezetten alacsony, 50 százalékos hatékonyságú, a brazil mutáns ellen a vizsgálati eredmények szerint nem védő Sinovaccal folyik az oltás, Oroszország és Kína egymással azért mégis együttműködik a vakcinafejlesztésben. Kína két elkészült vakcinája, a Sinopharm és a Sinovac után az engedélyezéshez a CanSino vakcina áll a legközelebb, ennek pedig egyebek mellett Oroszországban is zajlanak harmadik fázisú tesztjei.

Kína vakcináiból február végén valamivel több mint négyszázmillió dózisra volt igény. A legnagyobb vásárlók a 125 millió dózist rendelő Indonézia, az ötvenmillió adagot kérő Törökország, illetve Egyiptom 40 millió dózissal; de Latin-Amerikában is komoly igény van kínai vakcinákra, Brazília 46 milliót, Mexikó 35 milliót, Chile 20 milliót rendelt. Faramuci helyzet állt elő az arab világban, ahol négy országban (Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Jordánia) is zajlottak a kínai vakcinák harmadik fázisú tesztjei: míg Kína és Oroszország cikkzáráskor 3,65, illetve 4,51 száz főre jutó beadott oltással az átoltottsági rangsorok végén kullognak, az Egyesült Arab Emírségek a már jóval Kína előtt (!), december 9-én engedélyezett, az ottani tesztek szerint 86 százalékos hatékonyságú Sinopharmnak köszönhetően lett a világ negyedik legjobban átoltott országa (100 főre 63,35 oltás), és hasonló a helyzet Bahreinben, ahol 29,77 a 100 lakosra jutó beadott oltások száma. A kis olajsejkségben úgy kapta meg Hamad ibn Ísza al-Halifa király december 16-án az oltását, hogy Kínában a Sinopharmot csak december 31-én engedélyezték.

Mivel a Sinopharmot és a Sinovacot jóval egyszerűbb körülmények között lehet tárolni és szállítani, mint a számos nyugati vakcinát, a fejlődő világ számára nagy eséllyel jó megoldást jelenthetnek a kínai vakcinák, amelyekből Kína eddig összesen tízmillió dózist ajánlott fel a WHO Covax-programjának – viszont mivel a WHO a kínai vakcinákat még nem engedélyezte, ezeket egyelőre nem lehet a programon keresztül kiküldeni a fejlődő országoknak.

Emellett

részben ajándékba, részben üzleti alapon.

Afrikában Egyenlítői-Guinea, Zimbabwe, Sierra Leone és további bő tucat ország kapott már kínai ajándékvakcinákat, de a kínai vakcinaszállítmányok 62 százaléka Délkelet-Ázsiába irányul, azokba az országokba, amiket Kína a leginkább meg akar nyerni fentebb említett BRI-kezdeményezésének. Csak ajándékvakcinából kétmillió dózis érkezett eddig a térségbe, azaz Laoszba, Mianmarba, a Fülöp-szigetekre, Kambodzsába és Bruneibe.

A térség gazdagabb és szegényebb országai nagy mértékben függenek a kínai vakcinaszállítmányoktól, amiket részben állami forrásból, részben helyi üzletembereken keresztül, részben ajándékba, illetve befektetési megállapodásokért cserébe szereznek be a különböző országok. Indonézia a már megrendelt, 125 millió Sinopharmon és Sinovacon kívül a fejlesztés alatt álló CanSinóra is milliárdos nagyságrendben pályázik; Malajzia első körben 23,9 millió dózist szeretne, Kínából Sinovacot és CanSinót, illetve Szputnyik V-t, de hosszú távon a saját vakcinagyártásban látja a jövőt.

év elején, a nemrég puccsal hatalomra került mianmari vezetésnek 300 ezer vakcinát és a bilaterális projektek folytatását ígérte, a Fülöp-szigeteknek 500 ezer vakcinára és 77 millió dollárnyi infrastrukturális beruházásra tett ígéretet, és Kambodzsának, ahol a teljes esetszám nem éri el az ezret, és egyelőre senki nem halt meg koronavírusban, „biztonságának garanciájául” egymillió dózist ajánlott, amiből hatszázezer meg is érkezett. (A kínai vakcinaexport vonatkozásában ugyanakkor nem árt megemlíteni, hogy a Szerbiába, Afrikába vagy a Közel-Keletre kerülő vakcinák nem csak a helyi lakosságot, de a rendkívül nagy számban jelenlévő kínai vendégmunkásokat is segítik. Szerbiában például a bori rézbányában, a smeredevói acélműveknél vagy a zrenjanini gumigyárban is sok kínai dolgozik.)

A régió gazdagabb országaiban nem áll annyira Kínának a zászló: Thaiföld összesen 63 millió lekötött dózisából egyelőre csak kétmillió a Sinovac, a thaiföldiek inkább az AstraZenecával kötött technológiatranszfer-szerződésben bíznak, melynek alapján ők is előállíthatják majd a svéd-brit oltóanyaghoz hasonló vakcinát. Szingapúr Pfizerrel és Modernával olt, és bár van már az országban Sinovac, még nincs engedélyezve. Vietnam viszont alapvetően nem a kínai oltóanyagokra támaszkodik, harmincmillió dózis AstraZenecát kötött le, és a Covaxon keresztül szeretne majd többet szerezni – onnan viszont egyelőre nem jöhet kínai vakcina, a többit pedig elszívja Európa és Észak-Amerika.

Guo Vej-min, a Kínai Népi Politikai Konzultációs Konferencia szóvivője úgy fogalmazott, bárki, aki mögöttes szándékokat feltételez Kína vakcinadiplomáciája mögött, az „rendkívül szűk látókörű”, hiszen Hszi Csin-ping pártfőtitkár is megmondta, hogy a kínai vakcina „globális közjószág”, amiből jutnia kell a fejlődő országoknak is.

India is profitálhat

Hiába óriási azonban kereslet Oroszország és Kína vakcináira, a legtöbbet országimázsban és diplomáciai kapcsolatokban mégis India profitálhat a vakcinadiplomáciából, igaz, nem kis áldozatok árán. A hindu óriás ugyanis február 25-ig több mint 35 millió dózis vakcinát exportált, majdnem háromszor annyit, mint amennyit odahaza eloltottak, India pedig 1,52 száz főre jutó oltásával kifejezetten sereghajtónak számít az átoltottság terén.

Mint említettük,

és legnagyobb oltóanyaggyára, a napi 2,5 millió dózist termelő Serum Institute leszerződött az AstraZenecával, hogy a svéd-brit gyógyszercég Oxfordi Egyetemmel közös fejlesztésű vakcináját Covishield néven helyben is gyárthassák. Emellett a Bharat Biotech és az Indiai Orvoskutatási Tanács (ICMR) együttműködésében egy második indiai vakcina, a Covaxin is elkészült.

India nem sokkal a vakcinák engedélyeztetése és saját oltási kampányának kezdete után el is kezdte nyakló nélkül ajándékozni őket: az „Ajándék India népétől és kormányától” feliratú vakcinás dobozokat a Vaccine Maitri, azaz Vakcinabarátság-program keretében először a közvetlen szomszédság, Banglades, Bhután, a Maldív-szigetek, Nepál és Mianmar vehette át, majd két fontos afrikai szövetséges, Mauritius és a Seychelle-szigetek, ezután pedig Srí Lanka és Afganisztán.

Nepál és Banglades esetében kisebb diplomáciai bravúrokat sikerült végrehajtani – a külpolitikailag az elmúlt időszakban Indiával inkább veszekedő himalájai szomszéd, Nepál számos fórumon hangot adott India iránti hálájának a vakcinák miatt (igaz, azért megrendelt a biztonság kedvéért 25 millió Szputnyikot is), s az akciót elismerte az Egyesült Államok; Banglades pedig egyenesen egy kínai vakcinafelajánlást utasított el az indiaiak nagylelkűsége miatt – Kína ugyanis a vakcinákért cserébe pénzügyi hozzájárulást kért volna Bangladestől a harmadik fázisú klinikai vizsgálatokhoz, India pedig ingyen és bérmentve ajándékozott. Az eddig exportált vakcinákból hatmillió ajándék volt (a legtöbb Nepálba ment), 29,4 millió pedig üzleti alapon került az új tulajdonosokhoz, a szomszédságon kívül többek között Szaúd-Arábiába, a Dél-Afrikai Köztársaságba, Brazíliába és Marokkóba. India ráadásul – tudván, mitől döglik a külügyi légy – oltásokat ajánlott a hozzá akkreditált diplomatáknak és családjaiknak is, és a kínai tízmillióhoz képest kétszázmillió (!) vakcinát ajánlott fel a WHO Covax-programjába is.

és az indiai-kínai konfliktusok egyik fókuszterülete, Srí Lanka is kapott félmillió ajándék vakcinát Indiától, majd megrendelt további tizennyolcmillió dózist, így a háromszázezer dózisnyi kínai ajándék kissé későn érkezett. Az egyetlen térségbeli ország, ahol Kína tudott némi erőt demonstrálni, az az indiai vakcinákat demonstratíve nem kérő Pakisztán – itt február elején landolt félmillió Sinopharm, a kísérőlevél szerint „testvéri mivoltunk kifejezéséül”.

Bár Joe Biden, az Egyesült Államok új elnöke nagy szavakkal dicsérte a fejlődő országok oltáshoz jutását segítő Covax-programot, és négymilliárd dolláros anyagi támogatást is adott hozzá,

– az Egyesült Államoktól ugyanis még a legszorosabb szövetségesei sem kaptak számottevő mennyiségű vakcinát. S bár semelyik országnak nem kötelessége a saját állampolgárai helyett másokat beoltani, az, hogy a vakcinanagyhatalom USA a vakcinaverseny első szakaszában alig vesztegetett Pfizert a fejlődő országokra, nem sok jót ígér a Nyugat megítélése szempontjából se Délen, se Keleten.