Tévedés, hogy az Európai Néppárt gesztust gyakorolt volna a Fidesznek

2021. március 02. 10:57

A Magyar Nemzet cáfolta a baloldali sajtó feltevéseit.

2021. március 02. 10:57
null

A lap arra a baloldali sajtóban elterjedt hírre reagált, miszerint az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban. A kétharmados rendelkezés visszaemelése a végső, kompromisszumos szövegbe így lényegében nem változtat a jelenlegi helyzeten, ugyanis a kizárás a mostani eljárási rend szerint is csak kétharmados többséggel történhet a frakcióban.

A Magyar Nemzet azt írja: a Fidesz által lényegében kifogásolt elem, az úgynevezett tükörszabály kedd reggel is a tervezet részét képezi, tehát az ernyőpártban, az Európai Néppártban felfüggesztett pártok tagságát automatikusan szavazásra kellene bocsátani az EP-csoportban is. Ebben a kivételes esetben pedig – amely egyértelműen a Fideszről szól – már az egyszerű többség is elegendő lenne a felfüggesztéshez.

Mint írtuk, szerdán reggel ül össze az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportja, a találkozó napirendtervezetébe pedig a várakozásoknak megfelelően bekerült a frakció alapszabályzatáról szóló vita és szavazás is.

Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas / AFP

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2021. március 02. 14:53
Könyörgöm, engedjük már el ezt a süllyedő hajót, amit európai néppártnak hívnak.
Wezuv
2021. március 02. 14:35
Mi a probléma? Kinek probléma?
fatman
2021. március 02. 14:29
novemberben lesz az EP félidős, akkor újraosztják a tisztségeket, bizottsági helyeket, stb... addig biztos kellünk nekik... addig viszont lemegy a német választás, és ki tudja, mi lesz utána...
gyaloggos
2021. március 02. 14:17
ÚGY gondolom, olyan sokat változott Európa, az EU, az EP az utóbbi években, hogy komoly érdeklődés lehet egy új frakció megalakítására, olyan elvek mentén, melyek ma egyik frakcióban lelhetőek fel, leginkább következetesen nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!