Sajtóhírek szerint Manfred Weber megszavaztatná a Fideszre íródott tervezetet

2021. március 02. 09:41

A módosítás szerint az egyszerű többség is elegendő lenne a felfüggesztéshez.

2021. március 02. 09:41
null

Szerdán reggel ül össze az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportja, a találkozó napirendtervezetébe pedig a várakozásoknak megfelelően bekerült a frakció alapszabályzatáról szóló vita és szavazás is – írja a Magyar Nemzet. Az erről szóló e-mailt a képviselők tegnap este kapták meg – értesült a lap. Az eljárási rend megváltoztatása az első vitapont lesz a holnapi ülésen, a napirendet ma délután pedig még a frakció elnöksége is elfogadja, írják.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnapi keltezésű levelében arra figyelmeztette Manfred Weber néppárti frakcióvezetőt: amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: a miniszterelnök a tervezett alapszabályzat-módosítás ellen emelt kifogást, mert meglátása szerint a jogállamiság elveivel ellentétesen próbálják büntetni a Fideszt a frakcióban. „Miután nem tudott kellő mennyiségű szavazatot gyűjteni, hogy megbüntessen minket, most megpróbálja megváltoztatni a szabályokat és egy folyamatban lévő eljárásra kiterjeszteni” – írta. Orbán Viktor levelét még vasárnap este valamennyi néppárti EP-képviselő megkapta, hogy holnap a magyar figyelmeztetés fényében tudjanak dönteni az eljárási rend módosításáról, írják.

A Fideszre írták

A lap információi szerint a frakcióülés kimenetele egyelőre nyitott kérdés, ám Manfred Weber mindenképp szavazásra akarja bocsátani a Fideszre íródott tervezetet.

A Magyar Nemzet hangsúlyozza, hogy a tervek szerint a néppárti frakció immár lehetővé tenné egész delegációk kizárását és felfüggesztését, valamint mind a kizárást, mind pedig a tagság ideiglenes felfüggesztését a frakció elnöksége, vagy a politikai csoport tagságának mindössze 15 százalékát adó képviselők kezdeményezhetnék.

Azt írják, hogy olyan javaslatot is belecsempésztek a tervbe, miszerint az ernyőpártban, az Európai Néppártban felfüggesztett pártok frakcióbeli tagságát automatikusan szavazásra kell bocsátani az EP-csoportban is. Ez esetben – amely egyértelműen a Fidesz ügyére reflektál – már az egyszerű többség is elegendő lenne a felfüggesztéshez.

Fotó: MTI

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. március 02. 12:03
Az EU-bólkilépett Anglia MERT AZ EU BEBIZONYÍTOTTA MAGÁRÓL HOGY RETTENETESEN KORRUPT! ÉS ANTIDEMOKRATIKUS ERŐSZAKOS -SZINTE MÁR FASISZTA- módszereket alkalmaz! Azóta a Brit font SZÁGULD! elötte majdnem 1:1 arányban váltották a fontot... most meg kb 1:1,2 fölött jár!!!!!! Ugyanez a víruskezelésben és vakcinabeszerzés és az átoltottság ban is ennél lényegesen jobban láthatóvá vállt! A libsibolsi fasiszták és hazug "médiájuk" meg azt jósolták hogy a "brit gazdaság össze fog omlani ha elhagyják az EU-t"... SZÓVAL AZ ÁL-LIBSIBOLSI FASISZTA MÉDIA TOVÁBBRA IS HAZUDIK!!!! REGGEL ÉJJEL MEG ESTE!!!!!!!!!!!!!!
Salamander
2021. március 02. 10:56
Weber egysértődött EU bürokrata, akinek kizárólag saját karrierje önmaga fényesítése a cél. Ez Orbán Viktor és a Fidesz frakció pragmatizmusával ellentétes. A Fidesz keményen, okosan és ha kell ravaszul képviseli a magyar érdekeket (pont erre van/volt végre szükség) és nem fekszik le ócska fenyegetések miatt az ilyen kis szarjankók előtt. Értik, tudják, hogy a magyar csapat ma Európa legerősebb és legösszetartób politikai és gazdasági csapata. Nem tudnak éket verni közéjük, nem megvesztegethetők és nem félemlíthetőek meg. Ettől vicsorognak idegesen. Fuck You Weber and fuck off EPP!
CirmoS
2021. március 02. 10:54
Teljesen mindegy mit kevernek! A Fidesz szálljon ki végre ebből a Soros által felvásárolt gittegyletből! Már régen meg kellett volna tenni! Ezt várjuk! Ezt követeljük!
tothpal
2021. március 02. 10:48
Gestappós Frédi újabb indítványa...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!