Büntethetővé tennék azokat, akik a közösségi oldalakon személyes adat nyilvánosságra hozásával vagy gyűlöletbeszéddel veszélyeztetik mások életét, valamint azok az orvosok is, akik szüzességi igazolást állítanak ki. Megerősítenék a poligámia és a kényszerházasság elleni lépéseket is.
Szeparatizmus, burkini
A szenátusi vita most kezdődött, és az már most látható, hogy nem lesz egyszerű menet a kormány számára. Az ellenzéki jobboldal szerint, akik egyébként többségben vannak a felsőházban, túl puhány a tervezet, ezért kibővítenék azt többek között az iszlamista szeparatizmus fogalmával, a burkini viselésének határozottabb tiltásával, valamint nem hosszabbítanák meg azoknak a külföldi állampolgároknak a tartózkodási engedélyét, akik nem tartják be a köztársaság elveit.
A felsőoktatáshoz is erélyesebben nyúlnának, miután sokszor problémát okozott, hogy imaóra néven olyan termeket is lefoglaltak, ahol abban az időpontban egyetemi előadás zajlott volna. Az otthoni tanulásra vonatkozó szigorítást viszont kivennék, mert az érintett gyerekek többsége keresztény.
Fotó: Muzulmán férfiak pénteki imán vesznek részt a Párizsi Nagymecsetben 2020. október 30-án. MTI/EPA/Mohamed Badra